KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Részletek egy készülő film forgatókönyvéből

Eldorádó

Bereményi Géza

 

ÁLOM

Egy zűrzavaros álom képeit látjuk nagy gyorsasággal vagy el-elidőzve, hirtelen ütemváltásokkal. Aki álmodik – Monoriné, egy 40–60 éves asszony – maga is felbukkan olykor. Romos falak labirintusában menekül, víz fölé görnyed, ölébe borul egy tányér leves, már ahogy az álmodóval saját álmában történni szokott. Az álomképek nagyrészt háborúsak. Rohamozó, felrobbanó katonák, menekülök, bombák, omló házak, szárazon kattogó sorozatok.

Aztán Monorinét látjuk, aki egyszer csak felriad.

 

SZOBA-KONYHÁS LAKÁS

Monoriné virradatban ébred a férje oldalán a kettős ágyban. A férfi mozdulatlanul alszik. Az asszony keresztet vet, hangtalanul mozgó szájjal sebes imába kezd, majd megmerevedik, a levegőbe bámul, mint akinek látomása támadt.

      A férje megrezzen, magától felébred és rögtön kiugrik az ágyból. Hosszú, fehér alsóját le sem veszi, úgy ugrik a nadrágba. Monori fürge ember, gyorsan kapcsol, rögtön cselekszik. Hátranéz a feleségére öltözés közben.

Monori: Keljél már fel!

Az asszony kerek szemmel bámul egy pontra a levegőben.

Monoriné: Katonákkal álmodtam. Az ölembe borult a tányér. Nevetett valaki és hívott. Hárman.

Monori: Nyitunk.

Monoriné kiugrik az ágyból. Hosszú hálóing. Kibontott haját igazgatja.

Monoriné: Én itthon maradok, Sanyi. Ez az álom azt jelenti, hogy Marikánk megjön. Hárman jönnek meg máma. Főzök nekik. Biztos megéheztek a nagy útba.

A férfi nem csodálkozik, csak annyira lenéző, amennyire egy férjnek szerinte lennie kell a feleségével.

Monoriné elmosolyodik.

Monoriné: Lesz velük egy harmadik.

Monori: Férfi – nő ?

Monoriné: Harmadik.

Monori: Hogy Marika szült? Szült nekünk egy unokát, azt álmodtad meg?

Monoriné hirtelen elindul a konyhába.

Monoriné: Én itt várom őket, te nyissál ki. Megjönnek még máma, és hárman lesznek. Istenem! Több, mint egy éve nem láttuk Marikánkat. (Megtorpan, eltűnődik.) Hárman lesznek. (Mosolyog.)

 

PIAC

Hajnali fényben nagy piac készülődik bérházak között. Itt-ott leomlott falak, a háború az imént ért véget. A kereskedők standjaikat nyitják. Monori hosszú léptekkel tart a maga boltja felé. Sokan köszönnek neki. Többnyire oda se nézve viszonozza. Az egyik standnál kiemel egy almát, meg sem áll, beleharap. Otthonos a piacon. Egy sokszázalékos hadirokkant sántikál eléje a standok közötti járatban, ő Berci, Monori legfőbb segédje. Karjával a levegőben kaszálva emelgeti műlábát. Idősebb Monorinál, mégis bácsizza.

Berci: Sanyi bácsi! Feltörték a standot az éjjel.

Körülnéz, majd fojtott hangon mondja a hírt, amit valószínűleg az egész piac tud már.

 

MONORI STANDJA

Monori feltépi az ajtót, benéz a különben csukott építmény homályába, majd hátraszól az emberének. Dühös.

Monori: Nyitás van, nem ?

Belép, Berci követi. A láthatatlan segédek sorra emelik a palánkokat, és mindannyiszor több fény zúdul be. A stand üres, egyetlen rókagallér hever a földön. Monori lehajol, felveszi. Odaszól Bercinek.

Monori: Ezentúl itt alszol. A standban fogsz lakni.

Berci: Igen, Sanyi bácsi. Mink maradt?

Monori: Semmink.

Eltakarja a szemét a kezével, feljajdul.

Monori: Hogy milyen gazdagok voltunk! De milyen gazdagok!

Berci: Leszünk mi még gazdagok, Sanyi bácsi.

Monori megváltozik, intézkedni kezd. Bercihez fordul.

Monori: Hát persze. Idehívod a segédeket mind. Aztán bemész hozzánk és minden pénzt elkérsz a feleségemtől és idehozod nekem. Mindent, ami odabent van. Ékszert is. Brillt is. Idehozod. Vásárolni fogunk. Ha nincs semmid, vegyél. Na, mire vársz?

Berci elbiceg. Gyülekeznek a segédek a félig kinyitott standban. 6–7 sötét alak. Monori végignéz rajtuk. A zsebébe nyúl, egy köteg pénzt vesz elő, kiosztja nekik.

Monori: Elmentek, de nem haza. Kocsmába mentek, mindenhova mentek, isztok, mindenkivel szóba álltok. Megtudjátok nekem, ki törte föl a standot. Nem rúgtok be, hanem figyeltek. Aki megtud valamit, azonnal szól nekem. Sipirc!

 

KOCSMA

Monori belép a füstös, lármás helyre, és azonnal csend lesz. Köszönnek neki.

Hangok: Csókolom, Sanyi bácsi. Hogy van, Monori úr?

Háta mögött Gombacsik is megjelenik.

Monori bólint némelyeknek. Egyenesen egy nagytermetű stricihez megy. Ő Tarzan. Kültelki elegancia.

Tarzan: Csókolom, Sanyi bácsi.

Monori int neki, kimennek a vécére. Gombacsik az ajtó elé áll. Valaki be akar menni, egy részeg alak, de ellöki onnan.

 

KOCSMA VÉCÉJE

Bent a bűzben Monori Tarzant nézi.

Monori: Mondok valamit, Tarzan. Az előbb a piacon láttam egy nőt egy zöld kabátban.

Tarzan: Meg van beszélve, Sanyi bácsi. Maga nekem rámutat a kurvára és onnantól az a kurva a magáé. Tudja azt maga. Az én nőm az a nő?

Monori: A tiedé.

Tarzan bólint, hogy akkor minden tiszta.

Monori: De a kabát, ami rajta volt, az meg az enyém, Tarzan. Az a baj.

Tarzan elkomorodik.

Monori: És az is lehet, én nem tudom, hogy párszáz dollárom is volt annak a kabátnak a zsebében. Mert az is volt a standomban, amit föltörtek az éjjel. Tudsz róla, hogy föltörtek?

Tarzan (buzgó lesz): Hogy kérdezhet ilyet? Melyik kurva volt az?

Monori: Amelyik a múlt hét óta szőke.

Tarzan (elindul): El van intézve.

Monori (elkapja): Nekem nem elég a kabát.

Tarzan: Azt én nem tudom, ki törte fel magát.

Monori: De megtudod nekem a kurvától. Először azt hittem, te voltál. De megtudtam, hol voltál az éjjel.

Tarzan: Én nem fogom megtudni. Én nem vagyok olyan.

Monori: De én olyan vagyok, hogy tudom, hogy hol voltál az éjjel.

Tarzan: Nem magánál.

Monori: Hanem másnál. És azt mondták, ott meg is szúrtak valakit, ahol te jártál az éjjel.

Tarzan: De hát a Sanyi bácsi nem olyan, hogy tovább adja.

Monori: Nem. Nem vagyok olyan, ha te olyan vagy. Tudd meg nekem, ki volt nálam az éjjel. Ha megtudod, én semmit se tudok.

Tarzan: És ha a kurva nem tudja?

Monori: Akkor megkérdezed a kabátot. Üres a standom, de nyitva vagyok. Zárásig kapsz időt.

 

SZOBA-KONYHA

Az udvarról lépések hallatszanak. Monoriné felkapja a fejét a megterített konyhaasztalnál. Megkopogtatják a szobaablakot. Monori is felfigyel a szobában. Kiszól.

Monori: Ki az?

Monoriné nem kérdez, csak feszülten figyelve várakozik.

Monori: Ki az már ott?

A tanácskozás tagjai is elhallgattak, mindenki némán vár.

Monori: Nyissátok már ki azt az ajtót!

(A jól hallható léptek most a konyhaajtóhoz közelednek.)

A konyhaajtó horgolt függönyös üvegén túl egy kalapos árnyalak bukkan fel. Kezét kopogtatásra emeli. (Kopogás a konyhaajtón.)

Monoriné nem szólal meg. Férje kiabál ki a szobából.

Monori: Ki az már ott? Ki az már ott?

Monoriné az ajtót nézi. Monori felugrik, áttörtet az emberek, a teli zsákok között. Nyílik a konyhaajtó, kalapos férfi tárta ki önmagára és a háta mögötti sötét udvarra, majd lehajol, két bőröndöt emel föl, és átlépi a küszöböt, aztán megáll. Köszön Monorinénak.

Tibor: Kezicsókolom, Róza.

Monori érkezik, robban be a konyhába. Megtorpan. Ahogyan a felesége, ő se tud megszólalni, de egy pillanat múlva kinyögi.

Monori: Te vagy az?

A jövevény nem teszi le a két nehéz bőröndöt, mintha gyorsan tovább akarna állni innen. Gyűrött kabátot visel. Monoriné nagynehezen megszólal:

Monoriné: És Marikát hol hagytad?

Monori: Hogy vagy, Tibor?

Tibor: Ne tessék félni, Marika is megjött velem. Épen, egészségben. Sőt.

(Tibor ide-oda fordul, hogy a házaspár kérdéseire válaszoljon.)

Monori: Hol voltatok ti másfél évig tulajdonképpen?

Tibor: Bécsben, Sándor.

Monoriné: És mi az, hogy sőt? Hol van a Marikánk? Hol hagytad a feleségedet?

Monori: Vicceltek?

Monori odalép, kinéz az udvarra, hátha Marika elbújt ott.

Tibor: Ne tessék megijedni, kórházban van. Szül. Szült. Gyerekünk született.

Monori visszafordul az ajtóban. Mint akit fejbevertek.

Monoriné: És jól vannak?

Monori: Fiú?

Tibor: Gyalog jöttünk Bécstől idáig. Marikának még az úton, itt, Pest határában elment a magzatvize, és szülni kezdett. Oroszok hoztak be minket a kórházig. Teherautóval. Pár órája született a gyerek.

Monori: Fiú?

Tibor: Hát persze. Az én családomban csak fiú születik.

Monori megfordul a szoba, az emberek felé.

Monori: Hallottátok? Fiú. A lányomnak fia született!

Kirohan az udvarra, és sorra ráver az ajtókra, ablakokra, tekintet nélkül arra, ég-e a villany ott. Kiabál, szalad.

Monori: Fiú! Fiam született! Megjött a vőm! Szült a lányom! Fiú!

Egyes lakók kiállnak az ajtajuk elé. Gratulálnak Monorinak, aki rohan tovább.

Közben a konyhában Monoriné leültette a vejét. Megsimogatja az arcát.

Monoriné: Nem vagy éhes, Tiborkám?

Tibor maga elé néz. Furcsa, szórakozott közöny van az arcán.

Tibor: Nem.

Monoriné: Éheztetek sokat?

Tibor: Igen, Róza.

Monorinénak feltűnik valami a vején.

Monoriné: Nem is örülsz a fiadnak?

Tibor: De igen.

Monoriné: Ott is sokat bombáztak, ugye?

Tibor: Sokat, Róza.

Monoriné: Kiraboltak titeket?

Tibor: Egyszer.

Monoriné: Németek? Oroszok?

Tibor: Civilek.

Monoriné: Marikát nem erőszakolták meg?

Tibor: Bekormoztam az arcát. Meg többnyire éjszaka jöttünk.

Monori robban be a konyhába. Mögötte sok lakó. Üvegeket hoznak.

Monori: Rózsi! Tölts az embereknek.

Monori Tibor vállára teszi a kezét. Koccintanak.

Monori: Ez a vőm! Neki köszönhetem ezt a fiút. Holnap kihozzuk a fiút. Holnap kihozzuk őket a kórházból. Ugye Tibi?

Monori is megpillant valamit a vején, amit egyszerűen „háborús közöny”-nek nevezhetnénk. A feleségére néz. Fejével int neki. Monoriné feláll, félrehúzódik, hogy beszélhessenek.

Tibor: De.

Monori tapasztalt, ravasz szemével hosszan megnézi Tibort.

Monori: Valami baj volt kint?

Tibor: Nem.

Monori: Csak a háború.

Tibor: Csak az!

Monori: Az itt is volt. Na, igyál.

Monori odamegy a feleségéhez. Fojtott hangon beszélgetnek.

Monori: Neked hogy tetszik ez a fiú?

Monoriné: Mintha nem az övé volna a gyerek.

Monori hátrapillant Tiborra.

Monori: Azt mondod?

Monoriné: A háborút látom rajta. Az agyára ment.

Monori: Gondolod?

Monoriné: Szegény Marikánk.

A kereskedő már erősen gondolkozik.

Monori: Azt mondod?

Odamegy Bercihez, aki a piacbeliekkel énekelget az udvaron. Fojtott hangon parancsokat ad neki.

Monori: Berci! Elmész egy kicsit, visszajössz, elhívsz engem. Megértetted?

Berci: Igen, Sanyi bácsi.

A nyomorék elbiceg a kapuhoz. Ott rágyújt, majd visszafordul és a konyhába siet. Hírhozóként lép be. Monori odafordul.

Berci: Sanyi bácsi! Sanyi bácsi!

Monori: Mi van?

Berci: Tessék gyorsan jönni. Áru jött Baranyából.

Monori a fejébe csapja a kalapját. A többieknek szól.

Monori: Fogass be gyorsan! Ti csak mulassatok! Mindjárt jövök. (Majd Tibornak mondja) Tibi, te velem jössz.

Átvágnak az udvaron, ahol egyesek már táncolnak, harmonikaszóra, mások dalolnak és isznak a meleg éjszakában.

 

MAISON FRIDA

Monori az előkelő bordélyház előtt állítja meg kiöregedett versenylovát. Mellette Tibor ül a bakon. Csöngetnek a kapun. A Madám a szalonjában fogadja őket. Monori és veje albumokat lapozgatva választanak nőt maguknak. Az após élénk, Tibor valamivel tartózkodóbb.

Vak zongorista tapogatódzik a hangszeréhez. Leül, játszani kezd.

Monori és Tibor a kiválasztott nőkkel pezsgőznek a néptelen szalon egyik asztalánál. Az após, nővel az ölében, kérdezi:

Monori: És miért jöttetek vissza? Azt hittem kint maradtok Nyugaton. (Közben finoman beleharap a partnerébe.)

Tibor: Marika nagyon akart látni téged. (Tibort a választottja villáról marhasülttel eteti.)

Monori: Félt a gyerektől?

Tibor: Mért félt volna?

Monori ránevet a nőre. Áthajol az asztalon, és ráver veje partnernőjére, mire Tibor szól rá, mintha ő érezte volna az ütést.

Tibor: Na!

Később felfelé mennek a lépcsőn szobára. Monori akkor is csak a vejével foglalkozik.

Monori: Lakás kell nektek. Majd én veszek.

Tibor: Pénz kéne. Dollár.

Monori: Minek az neked?

Tibor: Azért bármit lehet kapni.

Monori csak akkor fordul partnernőjéhez, amikor a szobába lépve magukra maradnak.

Monori: Tudod, fiam született. (Öklével megdöngeti a falat. A másik szobában Tibor kapja fel a fejét, amint apósa átkiabál: Fiú! Fiú!)

 

KÓRHÁZ ELŐTT, UTCÁN

Másnap reggel Monori kihozza lányát és unokáját a kórházból. Baba, a kiöregedett versenyló a kapu előtt vár amikor a családfő a feleségével és a lányával megjelenik. Ő hozza a csecsemőt, csak akkor adja oda Monorinénak, mikor felszáll a bakra. A két asszony hátraül a gyerekkel a kocsiba. Marikát kevéssé viselte meg a szülés. Meglepően fiatal, szinte csitri még.

 

SZOBA-KONYHA

Tibor álmából ébred, amikor apósáék megérkeznek.

Hunyorogva kérdezi.

Tibor: Miért nem ébresztettetek fel?

Monoriné és Marika a csecsemővel foglalkoznak. Monori int a vejének a konyhából.

Monori: Gyere csak ide!

Tibor kimegy a konyhába hozzá. Anyósa aggódva néz utána. Lányát kérdi.

Monoriné: Mit akar ez a ravasz kígyó az uradtól?

Marika: Honnan tudjam?

Monori egy kézikosarat vesz ki a konyhaszekrényből és az asztalra teszi. Tibor közelebb lép, és látja, hogy a kézikosár színültig telve ékszerekkel és ékkövekkel. A hatás nagy. A vő kiszáradt torokkal bámul, apósa élvezi a sikert.

Tibor: Ez...

Monori: Markolj bele. Amennyi belefér a kezedbe, azt elviheted. Vegyél magatoknak lakást.

A két nő a nyitott ajtóig jött előre, onnan figyelik a férfiakat.

Marika: Ugyan, apa. Mért nem nekem adod ide ?

Tibor hirtelen haraggal néz rá. Monoriné megérinti a lányát, hogy hallgasson.

Tibor: Mert én vagyok a férfi. Te törődj a gyerekkel.

A vej felemeli szétterpesztett ujjú kezét. Közelít az ékszerekhez. Belemarkol, majd felemeli a kezét. Aranyláncok csüngenek belőle, a másik kezével is segítenie kell, amikor zakója zsebébe teszi gyorsan. Aztán sebesen öltözni kezd. Marika az apjára támad.

Marika: Apa, tudod te, mit csinálsz?

Monori különös arccal figyeli a vejét.

Monori: Nagy lakást vegyél! Ebből egy nagy lakást vehetsz.

Tibor: (bent öltözik, onnan kiáltja ki) Ne tessék félni.

Marika: Mért nem kérdeztél engem előbb, Apa!

Monori: Máris mész? Intézkedsz?

Tibor átsiet a konyhán, nyakkendőjét igazgatja. Marika eléje áll.

Marika: Nem mész sehova.

A férje ránéz.

Tibor: Mindjárt jövök.

Aztán félreállítja Marikát. A nő megint az ajtóhoz áll. Tibor szemébe nézve mondja az apjának.

Marika:
A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/07 14-23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5232