|
|
|
Láttuk mégPárjátékHarmat György
Az ilyen ómódi film ritka manapság. Először is fekete-fehér, holott 1985-ben készült. Azután: sztárok nincsenek benne, „csak” remek színészek. Története hétköznapi: Gaston házasember, Victor független. Mindketten a másik szerepére vágynak. Egy időre lakást (és életmódot) cserélnek egymással. Míg rá nem jönnek... Mire is? Hogy így sem jó és úgy semjó? Vagy hogy: így is jó meg úgy is jó? Nehéz választani. Jean Marboeuf író-rendező megértő látásmódja, a groteszk iránti érzéke a csehekével rokon, ugyanakkor összetéveszthetetlenül francia. Indításképpen a füstös szórakozóhelyen a sanzonett Prévert-ről és Cosmáról énekel. A középkoruk felé haladó, önsajnáló és -sajnáltató férfialakok (kiemelkedően szép) jazzes klarinétfutamoktól kísérve, látványos fény-árnyék hatások közepette, libbenő hangulatok, humoros epizódok sodrában gabalyodnak bele próbálkozásaikba, hogy végre úgy éljenek, amint szeretnének. Az új hullámig kell visszahátrálnunk az időben, hogy a Párjáték rokonaira leljünk (Truffaut-t idéző az epilógus alkalmazása: az egyik szereplő szobájában, ott a falon a nouvelle vague „szentjei” közül Hitchcocknak és Monroe-nak – Niagara – a plakátja). Marboeuf stílusa mégis roppant egyéni, beleférnek az olyan tüneményes pillanatok, mint amikor temetésen a feleség sírjába a szerető utánadobja az elhunyt bugyiját, vagy amikor a parányi liftből egymás után – különböző tárgyakkal felszerelve – tömérdek ember masíroz ki.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1053 átlag: 5.58 |
 |
|
|
|
