Egy meghiúsult filmtervFaulkner kalandja de Gaulle tábornokkalVárkonyi Tibor
...a tengerentúlon alig hallottak róla
Egy évvel a nagy forradalom bicentenáriuma után Franciaország az idén is ünnepel. De Gaulle tábornokról emlékezik meg, mégpedig hármas minőségben. Az ellenállás vezetője és a modern Ötödik Köztársaság megteremtője száz éve született 1890 november 22-én Lille-ben; ötven esztendeje, 1940. június 18-án mondta el Londonban, a BBC adásában híres harcra buzdító beszédét, majd 1970. november 9-én, néhány nappal nyolcvanadik születésnapja előtt, váratlan szívroham után meghalt. Fény- és hangjáték, koszorúzás, emlékmise már volt Párizsban június derekán. A könyvesboltok voltaképpen az év eleje óta árusítják a de Gaulle-ról írt visszaemlékezéseket, értékeléseket, monográfiákat; mind-mind érdekes és értékes adalék a katona és államférfi megismeréséhez, de egyik sem ér föl Jean Lacouture-nek eredetileg egy kötetre tervezett, de végül is három könyvben, és megközelítően 2400 oldalon megjelent tanulmányához.
Különös, hogy két megjelenítő műfaj, a színház és a filmművészet mellőzni fogja de Gaulle-t. Ennek családi-politikai oka van; ha netán voltak is ilyen tervek, a fiú, Philippe de Gaulle tengernagy eleve keresztülhúzta őket, kijelentvén, soha nem járul hozzá, hogy édesapját bárki színész megszemélyesítse. Az örökölt gőg diktálta ezt, a még ismeretlen végrendelet, vagy a mindennek ellentmondani látszó családi szerénység, nem tudni. Furcsa mindenesetre, hogy ismereteink szerint a híradófölvételek kivételével, Charles de Gaulle mindössze egyszer tűnt föl a mozivásznon, és akkor is krimiben, néma szereplőként: a sikeres Forsyth-könyv filmváltozatában, A sakál napjában. Mint mellékfigura, az ellene tervezett merénylet célpontja.
Annál érdekesebb, hogy mégis készült egy de Gaulle forgatókönyv, méghozzá nem is akárkinek a tollából; a szerzője az amerikai Nobel-díjas William Faulkner. Önállóan a szinopszissal együtt és két változatában csak franciául jelent meg a Gallimard kiadónál 1989 szeptemberében, kiemelve a Faulkner-műveket összefoglaló amerikai Brodsky-gyűjteményből, amelynek harmadik kötete tette közzé 1984-ben The De Gaulle Story címmel. A szcenárió történetét is Louis Dániel Brodsky írta meg Róbert W. Hamblin társaságában; ez alkotja a Warner Bros. hozzájárulásával szerkesztett kötet előszavát.
Faulknert a burbank-i (Kalifornia) Warner filmstúdió szerződtette 1942 júliusában heti 300 dolláros tiszteletdíjjal, hogy írjon forgatókönyvet Charles de Gaulle tábornok pályafutásáról. Úgy tudják, hogy erre a feladatra maga Roosevelt elnök kérte föl a filmgyárat. Rooseveltnek az volt a célja, hogy megbarátkoztassa az amerikai nézőket de Gaulle tábornokkal, akit az Egyesült Államok végre szövetségeseként ismert el, viszont a tengerentúlon úgyszólván még alig hallottak róla. Nem tudni, az akkori Fehér Házat a lelkiismeretfurdalás vezette-e, vagy napi politikai szándék. Hiszen amint de Gaulle a Pétain marsall meghirdette tűzszünet, pontosabban a Hitler előtt elrendelt kapituláció másnapján, 1940 júniusában megjelent Londonban, és nyomban hozzálátott az ellenállás megszervezéséhez, azonnal megértő társra lelt Churchillben. Nem így Roosevelt Amerikájában. Az elnök túlzott legitimizmusból, vagy egyszerűen hétköznapi megfontolásból, sokáig kitartott
Pétain vichy-i rendszere mellett, oda delegálta követét is, míg de Gaulle-ról és Szabad Franciaország-mozgalmáról egyáltalán nem vett tudomást. Csak jóval később változtatott ezen a fölfogásán, amidőn a francia ellenállás már tettekkel bizonyította befolyását és erejét. Annyi szent, hogy de Gaulle-t ez a magatartás mindvégig bosszantotta, megalázónak tartotta; Roosevelttel igazi jó kapcsolatot soha nem tudott kialakítani, sőt jóval a háború után, már államfőként, nagymértékben ez határozta meg büszkén elhatárolódó magatartását az Egyesült Államokkal szemben.
Nem így Faulkner, aki rajongott de Gaulle-ért és mozgalmáért. Ezért is eshetett rá a Warner választása, amidőn fölkérte az írót a forgatókönyv elkészítésére. Faulkner első változatában, amelynek azonban a magvát mindvégig megtartotta, a történetet családsztorivá egyszerűsítette, hogy cselekményes is legyen. A korabeli Franciaország hangulatának az ábrázolására két testvért állít szembe; Jean Mornet Pétain híve, a vichy-i rendszert szolgálja, Georges viszont, aki másik változatban Charles lett, fönntartás nélkül de Gaulle-hoz szegődik, követi őt Londonba, és mindenüvé, ahol a tábornok megjelent. A meghasonlás minden áttétel, jelképrendszer nélkül a megszállt, háborús Franciaország lelkiállapotát volt hivatva ábrázolni; az ellenállás hősi eposz, de voltak nagyszámban együttműködők is. Mint egyébként egész Európában, minden országban, amely a hitleri megszállás igáját nyögte. Faulkner mégsem mezteleníti le teljesen a történetet. Már sokat tudhatott az előző vitákról is, mert Jean vakon hisz a Maginot-vonalban, a konzervatív katonai fölfogásban, amely klasszikus állóháborúra számít, Charles-Georges ellenben de Gaulle páncélos elméletére, a modern francia stratégiára esküszik, amely a maga korában forradalmasította a gall hadtudományt, és belőle nőtt ki később az önálló francia nukleáris ütőerő, a force de frappe teóriája.
A sztorit természetesen a családtörténet szövi át: konfliktusok, szerelem, házasság, hűséges szolgáló, konspiráció, Gestapo-letartóztatás, bosszú, megtorlás. Mindez a filmen nemcsak didaktikus, de szórakoztat is, jóllehet háborús propaganda. A furcsasága mégiscsak az, hogy noha Roosevelt szándéka de Gaulle megismertetése lett volna, a tábornok keveset szerepel benne; mindenesetre jóval kevesebbet, mint ami elvárható lett volna. Ebből is fakadt, hogy Faulkner átdolgozásra kényszerült, követve de Gaulle megbízottainak és szakértőinek nem annyira cenzúráját, inkább baráti tanácsait. Először Adrién Tixier tett megjegyzéseket, akit maga de Gaulle bízott meg, hogy foglalkozzék a filmmel. Később Berger vette át Tixier szerepét; mindketten alapos módosításokat javasoltak, kezdve egyes szereplők nevének a megváltoztatásától addig a jóindulatú megjegyzésig, hogy a francia kávéházakban az időt elütő férfiak nem dominóznak, inkább kártyáznak. Faulkner korántsem volt makacs, inkább engedékeny. Türelmesen meghallgatta a megjegyzéseket, végrehajtott minden kérést, nagy szorgalommal dolgozott, sőt átdolgozott.
Ennek ellenére a forgatókönyv csupán papíron maradt meg, film soha nem lett belőle. Magyarázatul Brodskynak és Hamblinnek több változata is van. Az első és a legkézenfekvőbb, hogy Faulkner minden igyekezete és buzgalma ellenére nem írt jó szcenáriót; remekművet ne is említsünk, bár tartóztassuk meg magunkat a másik szélsőséges jelzőtől, hogy ami elkészült majdhogynem csapnivaló. Már említettük volt, hogy a de Gaulle-sztoriban a tábornok szinte másodrendű szereplő. De elképzelhető más indok is. A háborús filmek rendszerint bevallottan is propagandacélzattal készültek, mozgósítani a közvéleményt, és evégett az igényekből igencsak engedtek. Kevés volt, amely csakugyan elérte a művészi hatást és magaslatot, mint Leslie Howard Pimpernel Smith-je (Modern Pimpernel), vagy a méltatlanul feledésbe merült francia Ce soir un ami viendra (Lehull az álarc) a hasonlíthatatlan Michel Simonnal. Annyi tény, hogy kevés hollywoodi került az élvonalba, és forgatókönyvével ez Faulknernek sem sikerült. Az itt közölt részlet is tanúskodik róla.
Brodsky és Hamblin másik magyarázata szerint a történet azért sem került stúdióba, mert Faulkner meglehetősen mellőzte a szakmai követelményeket. Több színészt kívánt foglalkoztatni, mint amennyi gazdaságos lett volna, a tablók pazarlók, óhatatlanul meg kellett volna mindent kurtítani. Több kisebb részlet után (nem találtak alkalmas művészt de Gaulle megszemélyesítésére, kihúzták a felesége szerepét azzal, hogy „nem kell bemutatni az egész családot”) végül megpendítik a politikai megfontolást is. Akkor jelent meg Joseph E. Davi-esnek, az Egyesült Államok volt nagykövetének nagysikerű könyve, a Moszkvai küldetés. Roosevelt immár úgy vélte, hogy ez időszerűbb, mert most már Sztálint kell „eladni” az amerikai közönségnek, mint elfogadható szövetségest a náci Németország ellen. Mi több, Davies éppen ebből a célból fölmentést keresett Sztálinnak a harmincas évek pereire, és még a Finnország ellen indított szovjet inváziót is azzal szépítette, hogy ez „szükségszerű reakciónak tekinthető a hitleri fenyegetésre”. Olyannyira kozmetikázott volt a könyv, hogy Sztálin még a Szovjetunióban is megengedte a terjesztését, ami pedig ugyancsak ritka volt. Bárhogyan is, a Moszkvai küldetésbe film lett, Faulkner de Gaulle-ja viszont végleg elsüllyedt a fiók mélyén.
Bárhogyan is – vonja le a következtetést Brodsky és Hamblin – mégha kétségtelenek is a fogyatékosságok Faulkner forgatókönyvében, a de Gaulle-sztori megrázó elbeszélés századunk egyik legfontosabb eseményéről. Nem éri el a művészet csúcsait – jegyzi meg a két méltató –, mégsem mondható, hogy nem érdemelte volna meg a celluloidot, hiszen legalább annyi nézőt vonzott volna, mint a korszak néhány hasonló propaganda-alkotása. Meglehet. Mindazonáltal valóban nem korszakos alkotás. Ha nem őrizte volna meg a kéziratot, a Brodsky-gyűjtemény, aligha hiányolná az utókor, és talán éppen Faulkner járt volna jól vele. Az a de Gaulle, akit ez a forgatókönyv megörökít, papírízű, nem különbözik szinte semmiben sem attól, ahogyan például a szovjet pártirodalom Sztálint dicsőítette – ma már tudjuk – jobbára nem létező háborús érdemeiért. Rossz propaganda, elandalít, közhelyeket használ, szólamokat vesz igénybe, valóságos cselekedetek helyett. De Gaulle azonban nem ilyen volt. Katonaként, politikusként egyaránt gondolkodó alkat, „nehéz ember” is, miként éppen a Faulkner által jellemzett időben mind Churchill, mind Roosevelt megismerhette. Ma már csakugyan korszakos könyvek tanúskodnak erről. Akkor miért tesszük közzé ezt a részletet? Dokumentumként arra, hogy a film is megpróbálta ábrázolni a maga eszközeivel, mégha balul sikerült kísérlet volt is. És emlékezésül arra, hogy 1990 de Gaulle éve; azé az államférfiúé, aki húsz esztendővel halála, és születésének 100 éve után is ellenállhatatlanul hat az utókorra. Élőn és elevenen.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1303 átlag: 5.5 |
 |
|
