KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/január
• Gerő András: Ferenc József Ottó Századunk tanúja
• Zsugán István: Volt egyszer egy Filmkultúra... Budapesti beszélgetés Bíró Yvette-tel
• Szilágyi Ákos: Hitler Adolf szupersztár A totalitárius kor mozija
• Antal István: Transzvesztiták New York alatt Emléksorok Jack Smithről
• Lukácsy Sándor: A Szabó család Amerikában A rádió aranykora
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Zabaltegi San Sebastian

• Szőts István: Ember a havasokból
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Vörös cirokmező
• Bikácsy Gergely: Mambru elment a háborúba
• Schubert Gusztáv: Kristály Gyula ózdi nyugdíjas politikai pere
• Fáber András: New York-i történetek
• Székely Gabriella: Dobjuk ki anyut a vonatból!
• Tamás Amaryllis: 9 és 1/2 hét
KÖNYV
• Szemadám György: A vamp apoteózisa Király Jenő: Karády mítosza és mágiája
KRÓNIKA
• N. N.: Montázs

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vörös cirokmező

Hegyi Gyula

 

Csaknem egy órája néztem már ezt a filmet, amikor a japán hódítók megjelenéséből és egyenruhájából rájöttem, hogy végül mégis a huszadik században játszódik. Mindaz, amit addig láttam, a gyalog-hintón szállított menyasszony, az agyagkorsókban párolt cirokpálinka, amelynek az emberi vizelet ad „bukét”, s a fogadó, ahol ökörfejet (egészben!) szolgálnak fel az éhes vendégnek, az időtlen, örök Kínát idézte számomra – lehet persze, ha sinológus lennék, apró jelekből korábban is „belőhettem” volna a történet idejét. A történet műfaja viszont a magyar néző számára sem ismeretlen. Amolyan elbeszélő film, amely egy kis falusi közösség életét meséli el generációról generációra, dallal-tánccal, mókával-könnyel, mulatságos epizódokkal és erkölcsi épülést kínáló végkicsengéssel. Nagyapa a cirok-mezőn ejtette teherbe nagyanyót, nagyanyó jól elfenekelte az akkor még ifjú nagyapót, aki ráadásul olykor a cirokpálinkától is berúgott: de aztán idővel mindketten megkomolyodtak, ahogy nagypapához és nagymamához illik. Volt valaha egy világ, amelyben az apák szívtelenek, a rablók gonoszak, a jámbor emberek pedig félénkek voltak – de aztán jöttek az idegen hódítók, és minden addigi rossz viszonylagossá vált az ő mérhetetlen gonoszságukhoz képest.

A Vörös cirokmező nagydíjat kapott a 89-es nyugat-berlini filmfesztiválon. A zsűri feltehetően mélyebb értelmet is felfedezett ebben az unalomig ártatlan filmben. De az sincs kizárva, hogy nem is annyira a Vörös cirokmezőt, hanem a megújult kínai filmművészetet akarta kitüntetni, ami derék dolog, de kevés magyar nézőt vigasztal.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/01 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4684