KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/július
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Szerkesztőség!
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A káosz gyémánttengelye Ran
• Schubert Gusztáv: A gyöngédség forradalma Pozsony
• Varga György: A nonkonformizmus lova Beszélgetés Jan Němeccel
• Zalán Vince: Kelet-nyugati átjáró Berlinale
• Birinyi Éva: Drakulák és denevérek Fantasztikus filmek fesztiválja
FORGATÓKÖNYV
• Kornis Mihály: Magyar Rekviem
KRITIKA
• Székely Gabriella: Elfogytak a fotók Napló apámnak, anyámnak
LÁTTUK MÉG
• Kövesdy Gábor: Drágám, a kölykök összementek
• Megyesi Gusztáv: Aszex
• Báron György: Goodbye Emmanuelle
• Koltai Ágnes: Menekülő ember
• Hegyi Gyula: Tango és Cash
• Schubert Gusztáv: A ragadozó
• Tamás Amaryllis: A rendőrsztori folytatódik
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Szigetnapló három lexikonról Lexikon-izgalmak
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Panoráma, avagy a legfőbb érték az ember

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Lexikon-izgalmak

Szigetnapló három lexikonról

Bikácsy Gergely

 

A Larousse nagy filmlexikonát három éve ismertette e hasábokon Kezdi Kovács Zsolt (1987/5. sz.) A Larousse kiadóéhoz hasonló óriás vállalkozás Roger Boussinot L’encyclopédie du cinéma című opusza, melynek most (tavaly) már a harmadik kiadását jelentette meg a Bordás könyvkiadó Párizsban. Ez a harmadik kiadás akár új lexikonnak is tekinthető. Az eddigi két kötet helyett most háromban, teljesen kibővítve és megújítva látott napvilágot 1801 oldalon, káprázatosán bő és jóminőségű képmelléklettel.

Bár kötelező óvatosságból minden lexikon-ismertetés megjegyzi, hogy feleslegesek a hiánylisták, a lexikonokat mégiscsak hiányaik minősítik leginkább, s efféle tanulságos bogarászást most sem lehet mellőzni. Kezdi Kovács Zsolt joggal lepődött meg a Larousse-lexikon magyar anyagának bőségén. Most, néhány év multán már egészen bizonyosan mondhatjuk, hogy a Larousse minden idők leginkább „magyarcentrikus” lexikona: a magyar filmművészetet legjobban ismerő és ismertető kézikönyve volt. Kezdi részletesen felsorolta cikkében, mely magyar filmalkotók, s miképpen kaptak helyet a könyvben. Semmilyen más lexikontól nem várható a Laroussehoz fogható „magyar bőség”; mégis szomorúan tapasztaljuk, hogy Boussinot összeállításában nem kapott külön szócikket Huszárik és Makk Károly, s durva filmtörténeti hiányként – Szőts István sem. A magyar operatőrökkel még motohábban bánik ez az enciklopédia: sem Illés György, sem Kende János nincs benne, de – hökkentő meglepetésként – a francia Jean Badal (Badal János) sem. A leggyengébb persze jelenlétünk a színészek között. Találomra: Básti Lajos, Darvas Iván, Latinovits, Törőcsik Mari nem szerepel a vaskos kötetekben. S ha – hittük, tévesen – még

Párizsban is ismert színészek nem, hogyan is várhatnánk írókat, netán esztétákat! Hevesy Iván talán a világ egyetlen filmlexikonában sincs benne, de itt a képzőművész, fotográfus Moholy Nagy hiánya már igazán bosszantó, hát még az, hogy a Balázs Béla szócikk is rendkívül semmitmondó és összecsapott (a Larousse-ban szép mini-tanulmányt szenteltek neki). írókról szóltunk: hökkentésünkre Harold Pintér (akár forgatókönyvíróként, akár színészként szerepelhetne) nincs, de emigráns hazánkfia, Paul Tábori van. „Se Badal, se Pintér?” – ékelődhetnénk egy régi Sepilov-vicc mintájára, de a fentiekből csak annyi tanulság vonható le, hogy nem valamiféle „magyar-mellőzés” tanúja a pompás opusz, hanem bizonyos szerkesztetlenség, figyelmetlenség mindennek a feltételezhető oka.

Fordítsunk az optikán. A Larousse-ban nem szerepeltek, itt külön szócikk foglalkozik Keleti Mártonnal és Nádasdy Kálmánnal. Szőts és Huszárik hiányában persze e bőség nem biztos, hogy a lexikon előnyére szolgál – az viszont filmtörténeti értéke a könyvnek, hogy szinte felfedez egy legtöbbünk számára ismeretlen brazil operatőr-rendező-producert, bizonyos Adalberto Kemenyt, aki Budapesten született 1901-ben, és itt végezte iskoláit. Mind a Larousse, mind a Boussinot-lexikon egyébként bőségesen tárgyalja a külföldön elhíresült magyarokat, de ez az Adalberto Kemény sem a Larousseban, sem más általam ismert lexikonban nem szerepel. A Boussinot legérdekesebb magyar vonatkozású szócikke azonban egyértelműen a Georges Demennyel foglalkozó passzus. Kemény és Demeny. Nevükről ugyan rég lekopott az ékezet, itt sem tétetik föl, de a Boussinot-lexikon az első, amely közli, hogy a filmművészet egyik úttörője, (mondhatjuk, akár: feltalálója) Georges Demeny magyar származású, s hogy testvére Rimbaud egyik barátjának. Mindez azért érdekes, mert tudomásunk szerint ezt Bajomi Lázár Endre kutatta fel, s publikálta először, különösebb szakvisszhang nélkül.

A magyar vonatkozások búvárlatán túl másfajta meglepetésekkel is szolgál a három kötet. Nyugat-Európa nemcsak a Duna-tájat nem ismeri, hanem sokáig a Pireneuson túl sem látott el. Boussinot lexikona (mint Jean Tulard Dictionnaire du Cinéma című kézikönyve is kevéssé ismeri a spanyol filmet. Hiányzik belőle a Saura utáni nemzedék, s egyúttal a mai madridi filmművészet három legjelentősebb – részben Magyarországon is ismert – alkotója, Basilio Martin Patino, Victor Erice (a Dél) és Manolo Gutti-érrez Aragon (a Démonok a kertben rendezője). De könyvünk általában is, sokkal kevésbé tájékozott a spanyol és latinamerikai filmben, mint állandó párhuzamunk, a Larousse (találomra: Kuba talán legismertebb rendezője, Guttiérrez Alea is kimaradt belőle.) Sőt, tudatlansága, mintha az összes spanyol nevű filmalkotóra is kiterjedne, hiába keressük a „zombi-filmet” megújító, mára kicsit filmtörténeti jelentőségűvé növekedett George A. Romerót, a The Night of Living Deaths (Élőhalottak éjszakája) horror-rendezőjét.

A hiányoknak természetesen az a fő oka, hogy a Larousse-ban az egyes nemzeti filmművészetek legjobb francia ismerői írták a szócikkeket. A magyart például Jean-Loup Passek, a Beaubourg magyar filmheteinek rendezője, Jean-Pierre Jeancolas, kinek magyar filmről szóló könyvét nemrég ismertettük e hasábokon, és az egész magyar filmszakma kiváló ismerője, Fejős Pál monográfusa: Philippe Haudiquet. A Boussinot-féle könyv kevesebb „nagy nevet” tüntet fel szerzői között, ráadásul a szócikkekért nem felelnek a szerzők aláírásukkal, de egyértelműen érződik például a fentiek hiánya, vagy a spanyol–latin-amerikai filmet illetően egy Paulo Antonio Paranaguáé, aki a Positif kritikusaként e téren egész Nyugat-Európa legfelkészültebb szakembere.

Vannak azonban a nagyigényű opusznak megmagyarázhatatlanul rejtelmes tévedései is. Alig hihető, de az egyes nemzeti filmgyártások közül Románia ugyanakkora terjedelmet kap mint Japán, és többet, mint Csehszlovákia vagy Németország. Sajátos az is, hogy a hetvenes-nyolcvanas években új román művészi felvirágzásról számol be az anonim szerző, bohém feledékenységgel mulasztva el megjegyezni, hogy a két legjelentősebb (elsősorban színházi rendezőként nagyrabecsült) román filmalkotó, Liviu Ciulei és Lucián Pintilie épp e virágzó hetvenes években emigrált Bukarestből. A kritika, az esztétika és a vélemény-szabadság nagy dicsőségére szolgál, hogy lexikonunk szerint Európa egyik legszínvonalasabb film-szaklapja éppen Bukarestben jelenik meg, Cinema címmel, s nyilván a magas színvonalat garantáló kettőszázezer példányban. „Bufteának, ennek az új Cinecittànak stúdiói jelenleg Európa egyik legfontosabb filmművészeti központját képezik” –olvassuk, és csak azon csodálkozunk, hogy Európa több tucatnyi filmfesztiválja vajon miért nem tud erről a gigászi virágzásról, mely gonosz erők akadályozzák, hogy nézők és kritikusok, Roger Boussinot csapatán kívül is megismerkedjenek vele.

Miután hökkentő hibáit és hiányait mérgesen megmorogtuk, ne hallgassuk el a könyv kiváló fejezeteit és részleteit sem. Ha Balázs Béláról gyengécske a cikk, Dellucről hatalmas tanulmányfejezet szól: joggal. Néhány olyan általános jellegű cikk is szerepel, mely máshol, a Larousse-ban sem kapott helyet például az „Adaptáció”. Képanyagát, mellékleteit, táblázatait nem lehet eléggé méltatni; kiválóak technikai jellegű ismertetései is. Ritka életrajzi lexikon az, melyben év-hónap-nap, minden születési adat benne van: a „Boussinot” ilyen. Igazán nagy többlete azonban, s ez szinte megduplázza hasznosságát és értékét, hogy a filmtörténet legfontosabb filmjeinek önálló szócikket szentel, filmográfiai adatokkal, értékeléssel, és kritikai visszhanggal. Ezzel pótol egy mástípusú lexikont is, az egyes filmekét, pedig e lexikontípussal többek közt épp a francia könyvkiadás is büszkélkedhet: Sadoulnak, – halála óta folyamatosan új és új, bővített változatban megjelenő Dictionnaire des Films-jére gondolunk.

Árnyék és fény, hiány és bőség? A magyar olvasó, akinek hazai filmlexikona majd húsz éve már, hogy inkább elrettentő példaként szolgál, ámulva, sóváran irigyli a jobbfajta film–enciklopédiákat. A Larousse tudományos egzaktságát, jó arányait a Boussinot-könyv nem éri el, de talán olvasmányosabb, s még szebb küllemű, mint amaz. Már említettük a Jean Tulard szerkesztette Dictionnaire du Cinémát is. Filmszínészeket (a franciákat is, de természetesen nem a magyarokat, cseheket, lengyeleket) illetően épp ez a harmadik, a „Tulard” a legbővebb. S ezt befejezésként csak azért említjük meg, hogy még nyilvánvalóbbá váljék: nincs végleges, teljes lexikon, nincs „a legjobb”: izgulhatunk, bogarászhatunk tovább, mintha lexikonjainkkal boldog hajótöröttként élnénk egy lakatlan szigeten...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/07 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4391