KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Sinkovits Imre (1928–2001)

• Lengyel László: Szabadlegény Jancsó 80
• Vidovszky György: Jancsó, a király Beszélgetés középiskolásokkal
• Mundruczó Kornél: Állatkerti mesék Jancsó 80
• Bikácsy Gergely: Mozilidérc Mándy mozija
TELEVÍZÓ
• Schubert Gusztáv: A szépség rabjai Televízió: férfireklám
• Hammer Ferenc: Claudia Citroën Nők a tévéreklámban
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan kéz Beszélgetés Levendel Ádámmal
• N. N.: Az amerikai tévéreklám (1945–95)
CYBERVILÁG
• Sipos Júlia: A hálózott ember Beszélgetés Nyíri Kristóf filozófussal
• Kriston László: e-demokráci@? Paradigmaváltás Hollywoodban – 2. rész
• Kriston László: Párhuzamok Könyvszakma – Filmipar
• Kömlődi Ferenc: Gépi balettek Robotrendezők

• Beregi Tamás: Monty-montázs Angol humor
• N. N.: Monty Python repülő CD-ROM-jai
• Karafiáth Judit: A megtalált Proust Az eltűnt idő filmjei
• Ardai Zoltán: Időnk Leával A fogolynő
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A kőkori szappanopera Pordenone

• Csont András: Egy brassói Párizsban Brassaï-kiállítás
FILMZENE
• Szőnyei Tamás: Sűrített idő Beszélgetés Szemző Tiborral
KRITIKA
• Csengery Kristóf: Bartók-kenyér Gyökerek
• Gelencsér Gábor: Mértékrend Zalán Vince: Gaál István krónikája
• Varró Attila: A kép ópiuma Rekviem egy álomért
• Takács Ferenc: T-modell Dr. T és a nők
• Báron György: A Szovjetunió magányos hőse Vorosilov mesterlövésze
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Pan Tadeusz
• Varró Attila: Tigris és Sárkány
• Csantavéri Júlia: Malena
• Köves Gábor: Wonder Boys
• Reményi József Tamás: Betty nővér
• Ádám Péter: A meztelen Maya
• Nevelős Zoltán: Billy Elliot
• Kis Anna: Anyegin
• Strausz László: Szívörvény
• Tamás Amaryllis: A jövő kezdete
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Temetés

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Pan Tadeusz

Pályi András

 

Andrzej Wajdát egykor, immár jó négy évtizede, úgy ismertük meg, mint aki kivételes erejű „intenzív képeivel” egy számunkra többé-kevésbé ismeretlen hagyomány, épp a Mickiewicz nevével fémjelezhető nagy lengyel romantika üzenetét is hozza, ám eközben olyan erőteljes képi nyelvet beszél, amely a legeredetibb és legszuggesztívebb filmes alkotók közé emeli. Ez volt a Csatorna és a Hamu és gyémánt, amelyekkel egy csapásra meghódította a világot, s bár azóta is őrzi a nemzetközi filmművészetben betöltött előkelő helyét – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Pan Tadeusz után kapott életmű-Oscar –, lassan mégis inkább nemzeti intézmény lett belőle, aki legfőbb küldetésének tekinti, hogy a lengyel klasszikus irodalom varázsdobozba zárt remekeit – amelyek a nemzeti történelem sajátos fordulataiban és legendáiban járatlan külföldi számára megfejthetetlenek – úgy keltse életre a film univerzális kifejező eszközeivel, hogy honfitársainak elbűvölő látványt és szívmelengető hazafias érzelmi elragadottságot nyújtson, egyúttal „fogyaszthatóvá” téve a mű gondolati és stiláris világát, különleges emocionális holdudvarát a más kultúrán nevelkedett számára is.

Ha ezzel a szemmel nézzük, a Pan Tadeusz igazi remeklés, érettebb, gazdagabb, tisztább és nem utolsósorban drágább még a hetvenes évek első felében készült Menyegzőnél is. Mickiewicz hőseposza a lengyel irodalom emblematikus műve (amelyre, igaz, Wyspiański is a Menyegzőben, de később mások is ironikusan hivatkoznak), hamisítatlan romantikus két szomszédvártörténet két egymással ősi családi viszályban álló litvániai lengyel nemesi családról, amely hazafias idillbe fordul, vagyis nemcsak az ifjú szerelmesek, Zosia és Tadeusz lesznek egymáséi, hanem a véres kezű, papi csuhában bujkáló Jacek Soplica, azaz Pondró atya is, s a Horeszko-família is valóságos metamorfózison esik át, felsorakoznak Napóleon mögé, akitől a nemzeti függetlenség visszanyerését várják. A költő meghitt, bensőséges lírával énekli meg párizsi emigrációjában az elveszített gyermekkori tájat, s Wajda finom kívülállással, párizsi keretjátékkal, de megejtő beleérző képességgel és ritka szakmai gondossággal rekonstruálja a mitikus lengyel-litván múltat, az álmok világát, olyan ragyogó színészekkel, mint Daniel Olbrychski, Boguslaw Linda vagy Grazyna Szapolowska.

Ha azonban a nagy Wajda-filmek felől nézzük, minden csillogása és virtuozitása ellenére, mi tagadás, bajos lenne a Pan Tadeuszban – akár szakmailag, akár szellemileg – új gondolatot, új látásmódot, új intenzitást felfedeznünk. Ami egykor magától értetődött, annak itt nyoma sincs.

 

A filmről lapunk 2000/1. számában közöltünk összeállítást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/03 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3248