KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Sinkovits Imre (1928–2001)

• Lengyel László: Szabadlegény Jancsó 80
• Vidovszky György: Jancsó, a király Beszélgetés középiskolásokkal
• Mundruczó Kornél: Állatkerti mesék Jancsó 80
• Bikácsy Gergely: Mozilidérc Mándy mozija
TELEVÍZÓ
• Schubert Gusztáv: A szépség rabjai Televízió: férfireklám
• Hammer Ferenc: Claudia Citroën Nők a tévéreklámban
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan kéz Beszélgetés Levendel Ádámmal
• N. N.: Az amerikai tévéreklám (1945–95)
CYBERVILÁG
• Sipos Júlia: A hálózott ember Beszélgetés Nyíri Kristóf filozófussal
• Kriston László: e-demokráci@? Paradigmaváltás Hollywoodban – 2. rész
• Kriston László: Párhuzamok Könyvszakma – Filmipar
• Kömlődi Ferenc: Gépi balettek Robotrendezők

• Beregi Tamás: Monty-montázs Angol humor
• N. N.: Monty Python repülő CD-ROM-jai
• Karafiáth Judit: A megtalált Proust Az eltűnt idő filmjei
• Ardai Zoltán: Időnk Leával A fogolynő
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A kőkori szappanopera Pordenone

• Csont András: Egy brassói Párizsban Brassaï-kiállítás
FILMZENE
• Szőnyei Tamás: Sűrített idő Beszélgetés Szemző Tiborral
KRITIKA
• Csengery Kristóf: Bartók-kenyér Gyökerek
• Gelencsér Gábor: Mértékrend Zalán Vince: Gaál István krónikája
• Varró Attila: A kép ópiuma Rekviem egy álomért
• Takács Ferenc: T-modell Dr. T és a nők
• Báron György: A Szovjetunió magányos hőse Vorosilov mesterlövésze
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Pan Tadeusz
• Varró Attila: Tigris és Sárkány
• Csantavéri Júlia: Malena
• Köves Gábor: Wonder Boys
• Reményi József Tamás: Betty nővér
• Ádám Péter: A meztelen Maya
• Nevelős Zoltán: Billy Elliot
• Kis Anna: Anyegin
• Strausz László: Szívörvény
• Tamás Amaryllis: A jövő kezdete
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Temetés

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Jancsó 80

Állatkerti mesék

Mundruczó Kornél

Pest–Duna–Niagara. Jancsó így rajzolta át a térképet.

 

Azt mondta a Grunwalsky, hogy egy kicsit bajban vannak a forgatókönyvvel. Mert az öreg gyűlöli a realizmust. A groteszket. A történetet. A szerepeket meg az egész úgynevezett filmdramaturgiát. Valahogy én is így érzem magamat. Elég pontosan látom, hogy mit nem szabad írni. Patetikusat. Esztétizálót. Összegzőt. Lírait. Jópofát. Cimbiskedőt. Különben is, hogy jövök én ahhoz. Így hát nem maradt sok választásom. De ott voltam. Egy forgatáson.

 

Valószínűleg nem azért választott Jancsó az új filmjébe, mert hogy jó színésznek tart. De hát mégiscsak egy játékfilm. De hát mégiscsak az új Jancsó. Ez mégiscsak jelent valamit. De mit?

 

Pont aznap nem vettem zoknit. Nyári manír. Rá is fáztam. Mert az lett a jelmezem. Amiben mentem. Csak a piros póló került le rólam. Pedig én készültem. Miért, Miki bácsi – tegeződünk! –, nem Vörös Gárdisták? Ahogy mondtad? Meg hatvannyolc, meg az olaszok a barikád mögött? Pacifista anarchisták? Akkor is túl piros. Én ilyen Utolsó Vacsorás pólót kaptam. A hátán volt a felirat. Ultra gagyi. S hol a színészi hiúságom? Hogy én ezt a pólót nem!

Az épület, az mesés. A SZOT-üdülő. Tiszta szimbólum. Ahogy járkálok. Kong, meg van, meg nincs. Meg látsz, meg nem. Meg van egy tök nagy luk. Százpinányi. A második és a negyedik között. Jó díszlet. Itt csak meglepetés érhet. Az üres tér. Alattad a város. Terül. Kapáék mint akcióhősök, meg Ottó király udvara lenn, meg Nikita Schell Judit, én meg a Rolli fönt. Miki bácsi, mit csináljunk? Menjetek föl a harmadikra! – summázza. Aztán ott lett hejehuja, csinnadratta. Én csettintek. Erre a népiegyüttes. Betáncol. Kommandósok rabolnak rájuk. Az első Jancsó-snitt, amit látok. Élőben. 11 perc. A hosszúbeállítás. És mindenki teszi. A dolgát. Miért is?

Másnapra már szövegünk is van. Kézzel írott. Hogy a Kapa meghalt. S hogy föltámadjon, meg kéne dugjunk egy csajt. A Rolli meg én. Vagy nyolc mondat. És ne ráncold a homlokod! És a „ne játssz!” közhelye. Mit ne játssz? Nincs szerep. Nincs ív. Nincs honnan hová. Honnan jövök, hova megyek. Na, erre varrjál gombot! Hála a jó Istennek, így tényleg csak te vagy. A Jancsót csak ez érdekli. Ezért foszt le mindent körülötted. Ezért nincs szerep. Ezért nincs ív. Nincs honnan hová. A Kapa a Kapa, a Pepe a Pepe, a Laura a Laura, a Judit a Judit, a Roland a Roland. Aztán lett egy sín. A sehonnan sehova. Mi csináljuk. Ő tudja, hogy ki mit miért. Hogy miért kell akarni megdugni a Laurát. Nekünk, Vörös Gárdistáknak. De ez mégis egy helyzet. Ezzel van mit kezdeni. Lehet improvizálni. Ő tudja, mire lesz jó. Megagrün.

Pest–Duna–Niagara. Jancsó így rajzolta át a térképet. Ezt mindenki hitte. Hogy mikor kinéz az ablakon, ott fog ömleni. Pedig hát az a nagyamerikában. Nájgöre fólsz. Itt, a senki várában mindenki megfordult. Száznyolcvan fokot. Észak és Dél. A Csukamónika, a Bébilédi, a Lyuhász Lyácint bété, a Sebő, a burzsoányugdíjasok. Egy nagy közös ketrecben. Az isten nagy állatkertje. Tilos beetetni. Csak nézni szabad. Mert lehet szeretni őket. Mert Jancsó Miklós mutatja. Mert ő dokumentál. Hogy mik vannak mostanában. Így egy időben. Egy helyen. Most. Ez lenne a történelmiség? Amiről ő tud? Merthogy ő már nyolcvan? Már csak figyel. Nem támad. Nem védekezik. Nem akar. Csak kíváncsi. Csak mutat. Csak ő teheti meg. A kockázat óriási. Személyiségének a hitele mégis kockázatmentessé teszi. A minőség. A gondolat tisztasága. Az egyszerű forma. Az anekdota. Ami megkerül és összegez. Történet és nem az. Ami Jancsóról is születik száz. Nem véletlen. Megkerül és összegez. Nekem fogalmam sincs, hogy ő kicsoda. Mert én bent vagyok az állatkertben. Ő kíváncsi rám. Kívül van.

Ő mesélte, hogy mikor jöttek vissza a Niagarától, Bécs fölött bemondta a pilóta, hogy húsz perc múlva a gép Budapesten landol. Sose szabad szem elől téveszteni, hogy ez egy 14 perces ország. Mondta. A 79. szülinapján. A torta előtt. Ő nem téveszti szem elől. Megússza ezt a 14 percet. Nem öregszik. Azért se. Néha megnéz egy Vad angyalt. Szürrealizmusnak tartja. Persze. Onnan az.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/03 08-09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3226