Láttuk mégTerminálTakács Ferenc
Elhanyagolt külsejű, szlávosan tört angolságú utas érkezik a New York-i repülőtérre. Láthatólag valamelyik posztkommunista ország állampolgára, a felbomlás után keletkezett kelet-európai államocskák egyikének az útlevelével utazik. De közben egy kis baj történt: amíg ő a repülőgépen ült, hazájában lázadás tört ki, s a puccsisták minden útlevelet érvénytelennek nyilvánítottak. Utasunk tehát nem léphet be az Egyesült Államok területére. De haza sem mehet – otthon teljes a felfordulás, vér folyik, azon kívül a légiösszeköttetés is szünetel, amíg a helyzet nem normalizálódik. A repülőtér biztonsági főnöke nagy nehezen megérteti vele, hogy egyelőre nem mehet sehova, az egyetlen hely, ahol jogszerűen tartózkodhat, a reptér terminálja, a nemzetközi várócsarnok, itt lesz kénytelen maradni. Hogy meddig? – nem lehet tudni. Idővel majd talán történik valami.
Utasunk beletörődik a helyzetbe. Lassan berendezkedik a terminálon: élelmet szerez, hálóhelyet rendez be magának, sőt rendszeres keresethez jut feketemunkával. Közben angolul tanul, emberekkel ismerkedik meg, s a maga sükebóka naiv módján életeket igazít egyenesbe, szorult helyzetbe került utasokon segít, érzelmi problémákat old meg. A terminál kiszolgáló személyzete – takarítók, hordárok, bolti árusok stb. – először nem tud mit kezdeni vele. Kémnek nézik, majd mikor látják, hogy együgyűségében csupán jót tud tenni mindenkivel, megszeretik, sőt idővel szentként tisztelik és hősként ünneplik. A biztonsági főnök – rideg szervezet-ember, a szabály és a rend megszállott bürokratája – először meg akar szabadulni tőle, aztán üldözi, ahol éri. Végül a biztonsági emberek fellázadnak: utasunkat kiengedik a szabadságra nyíló üvegajtón, mehet New York-ba. A főnök először őrjöng, azután megenyhül; futni hagyja utasunkat és összekacsint beosztottjaival. A jóság végül az ő jeges szívét is megolvasztotta.
Spielberg ezúttal egy archetípust filmesített meg: a szépirodalomból, a folklórból és a mitológiából egyaránt ismert ingenu-alakot fogalmazta újjá. Azaz Tom Hanks a népmesék bölcs bolondját, a felvilágosodás irodalmának nemes vademberét játssza, miközben persze tud a figura filmes családfájáról is, Frank Capra Mr. Smith-éről (Becsületből elégtelen), Hal Ashby Chancey Gardneréről (Isten hozta, Mister), a Coen-fivérek Norville Barneséről (A nagy ugrás): együgyű gyermeki lélek, aki mit sem ért az élet bürokratikus bonyodalmaiból, a szervezet és a hatalom magasabb szempontjaiból, mint ahogy azt sem képes felfogni, hogy gonoszság és rosszakarat is léteznék a világban. Amivel aztán mindenkit lefegyverez, mindenkit maga mellé állít, s minden akadályt legyűr, miközben maga sem tudja, mit művel.
A film ennek az alaknak a megformálásán áll vagy bukik: Tom Hanksnek köszönhető, hogy áll, mégpedig szálegyenesen. Alakítása egyszerre bravúr és jutalomjáték: esetlen bumfordiságát és természetes szívjóságát elhisszük, sőt elirigyeljük tőle. Neki köszönheti rendező és néző egyaránt, hogy a film az érzelgős bárgyúságból mítoszt, a giccsből tündérmesét képes elővarázsolni, mégpedig kedvesen, hatásosan és igen mulatságosan.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1319 átlag: 5.45 |
 |
|
