KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/január
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Az olasz film ünnepe Premio Grolle D’Oro
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Világszertár
ANGELOPULOSZ
• Fáber András: Odüsszeusz újra tengerre száll Beszélgetés Theo Angelopulosszal
MAGYAR FILM
• Sipos Júlia: Virágnyelvtan Beszélgetés Simó Sándorral és Szabó Istvánnal
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Forgách András: Halott tőzsdeügynök a múzeumban Az új ártatlanság az amerikai filmben
MARLENE DIETRICH
• Molnár Gál Péter: Moll Flanders szépunokája
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Vihar előtt Pordenone
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Madridi szőke Tűsarok
• Koltai Ágnes: Törtszív úrfi Hollywoodi lidércnyomás (Barton Fink)
• Turcsányi Sándor: Álomszonáta Otthonom, Idaho
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A fűnyíró ember
• Schubert Gusztáv: Krapatchouk
• Sneé Péter: Semmit a szemnek!
• Fáber András: Superman III.
• Barotányi Zoltán: Oroszlánszív
• Sárközi Dezső: Jól áll neki a halál
• Turcsányi Sándor: Dili-vízió
• Sneé Péter: Őrjítő vágy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Semmit a szemnek!

Sneé Péter

Némely történet, filmre kívánkozzék bár, egy feldolgozásnál többet mégsem bír el. Erőtlen hozzá, vagy az első adaptációja remeklés, ne firtassuk. Wells regénye is ilyen, amióta A láthatatlan ember 1933-as verziója megszületett, sokan próbáltak még egy bőrt lehúzni róla, de hasztalan. Kivált a harmincas-negyvenes évek fordulóján éltek sűrűn a bevált recepttel, és mainapság; válságidőszakokban tehát. John Carpenter sem felejt el kikacsintani művelt nézőjére, köszöni, ismeri a filmtörténetet és persze George Lucas műhelyét kérte föl közreműködőnek, hiszen amennyire brilliáns az alapötlet, annyira nehéz megvalósítani. Hála a technika megújulásának, számtalan variációban ismételhető ma a nevezetes géz-trükk és annak sincsen akadálya, hogy az „üres” öltözet mozogjon, a lenyelt étel útját követhessük a gyomorba, vagy a letüdőzött füst áramlásán ámuldozzunk. Mindez érdekes, jó szakmunka, az a kár csupán, hogy rendezni még nem képesek komputerrel.

A legfontosabbat ugyanis nem tudta eldönteni a stáb, képtelen volt meghatározni, mi látszódjék számunkra a szerencsétlenből, aki – fájdalom – hibás instrukcióra nem egyszer panaszolja, hogy önmagának is láthatatlan. Valamennyinek pedig meg kell jelennie belőle a képen, hogy főhősünk lehessen és ne csússzék el ábrázolása a megfoghatatlan metafizikába, ahol a film nem boldogul. Ezért hol egy üres fotellel beszélgetnek a társak, hol úgy tesznek, mintha nem vennék észre a mókásan fintorgó Chevy Chase-t, ami szemlátomást nehezükre esik. Ennyi erővel akár táblát köthetnének a nyakába, miként egy Brecht darabban: „Figyelem, én nem látszom!”, az legalább következetességre vallana, ha különösebb dramaturgiai erényekre nem is. Valamire való látvánnyal természetesen úgy sem az elektronikus berendezésekkel adjusztált hős szolgál, hanem kedvese, a tipikus amerikai amazon, Daryl Hannah, amint férfias csapottakkal traktálja a CIA profijait.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/01 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=172