KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/január
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Az olasz film ünnepe Premio Grolle D’Oro
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Világszertár
ANGELOPULOSZ
• Fáber András: Odüsszeusz újra tengerre száll Beszélgetés Theo Angelopulosszal
MAGYAR FILM
• Sipos Júlia: Virágnyelvtan Beszélgetés Simó Sándorral és Szabó Istvánnal
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Forgách András: Halott tőzsdeügynök a múzeumban Az új ártatlanság az amerikai filmben
MARLENE DIETRICH
• Molnár Gál Péter: Moll Flanders szépunokája
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Vihar előtt Pordenone
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Madridi szőke Tűsarok
• Koltai Ágnes: Törtszív úrfi Hollywoodi lidércnyomás (Barton Fink)
• Turcsányi Sándor: Álomszonáta Otthonom, Idaho
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A fűnyíró ember
• Schubert Gusztáv: Krapatchouk
• Sneé Péter: Semmit a szemnek!
• Fáber András: Superman III.
• Barotányi Zoltán: Oroszlánszív
• Sárközi Dezső: Jól áll neki a halál
• Turcsányi Sándor: Dili-vízió
• Sneé Péter: Őrjítő vágy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Őrjítő vágy

Sneé Péter

A thillerek nem AIDS-esek, pusztító kórjuk velükszületett. Rendszerint képtelenek megbirkózni egy ellentmondással: egyedül akkor működőképesek, ha elhitetik, szereplőik köznapi emberek, történetük velünk is megeshetne tehát, ugyanakkor a műfaj dramaturgiája annyira kötött, sablonos, hogy teljességgel valószerűtlenné teszi a szokásos életmegnyilvánulásokat is. Minél több darab születik e műfajban, annál elrugaszkodottabbak hősei, amit a jobb ösztönű alkotók mérhetetlen mennyiségű hitelesítő szövegeléssel és gátszakító érzelgősséggel igyekeznek feledtetni. Attól viszont bepállik a sztori, és a vérszagra, rettegésre betért néző ásítozik. Kaplan filmjében negyven percig kell várnia, amíg a felső középosztálybeli bártulajdonos végre ráébred, hogy feleségére szemet vetett egy – mondjuk: alsó középosztálybeli – pszichopata rendőr, majd újabb húsz perc telik el fenyegetőnek szánt álmosító közbeszéddel, mialatt a félközeli szereplőkön, valamint a személyiségükhöz illő, lélektelenül berendezett háttéren legeltethetjük szemünket, mígnem döcögve beindul a halálos masinéria. Ám az effektusok arra valók, hogy csigázzanak és fárasszanak, következésképpen a műfajban járatos nézőnek legföljebb annyi szórakozása marad, figyelje a szokvány trükköket. Ha a film elején jelentőségteljesen ránéznek egy tárgyra, kulcsszerepet kap-e majd az a tetőponton, ha a gyilkos feltűnő helyen hagy egy revolvert, félrevezeti-e vele kiszemelt áldozatát és ha elrejt egy másikat, vajon rosszul teszi-e...

Leltározunk tehát és elégedetten pipáljuk ki a tételeket, akár dramaturgnak is elmehetnénk maholnap. Csupán azon lepődünk meg olykor, amikor nálunk még szokatlannal találkozunk, például az ártatlanul lecsukott hőshöz ügyvédjének és jóbarátjának első kérdése emígyen szól: hogy állsz anyagilag? Lehet, hogy nemcsak a filmkészítés, de az igazságszolgáltatás is pénz kérdése egyedül?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=169