KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
   2020/március
MAGYAR MŰHELY
• Szekfü András: „A forgalmazási felületek kibővültek” Beszélgetés Káel Csabával
• Soós Tamás Dénes: „Nem kicsi, nem olcsó” Kerekasztal-beszélgetés a dokumentumfilmezésről
• Győri-Drahos Martin: Szorongó ifjúság PÁRHUZAMOS MONTÁZS: Sodrásban // Macerás ügyek
• Kolozsi László: A húsleves muzsikája Jeney Zoltán filmzenéi
• Varga Zoltán: Színköltészet és zenevarázs Richly Zsolt (1941–2020)
MARCO BELLOCCHIO
• Csantavéri Júlia: Remények és ólomévek Marco Bellocchio
• Kovács Patrik: Éjsötét győzelem Az első áruló
JAN HřEBEJK
• Gerencsér Péter: Befejezetlen múlt idők Jan Hřebejk filmjei
ÁLLATI ELMÉK
• Kovács Gellért: Digitális idomárok CGI-meseállatok Hollywoodban
• Nemes Z. Márió: Majomparádé Mit tett Jack?
• Megyeri Dániel: A macska, aki meg sem szólalt Garfield
MŰVÉSZ-ÉLETRAJZOK
• Borbíró András: A tehetség átka A művészportrék közhelyei
• Palotai János: Mű és modelljei A Mű szerző nélkül háttere
FILMEMLÉKEZET
• Gelencsér Gábor: Régi filmek, új lexikon Magyar filmek a kezdetektől napjainkig
• Pápai Zsolt: Régi filmek, új lexikon Magyar filmek a kezdetektől napjainkig
• Varga Zoltán: Régi filmek, új lexikon Magyar filmek a kezdetektől napjainkig
• Murai András: Régi filmek, új lexikon Magyar filmek a kezdetektől napjainkig
• Bakos Gábor: Őskép-kutatás Gaál István: Keralai mozaikok
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Pólik József: Körhinta a viharban Platón barlangmozija
TELEVÍZÓ
• Benke Attila: Szerelmek a magyar ugaron Bátrak földje
• Baski Sándor: Álarccal a traumák ellen Watchmen
KRITIKA
• Kovács Bálint: Azért az oroszlán az úr
• Teszár Dávid: Ember a gépezetben Sajnáljuk, nem találtuk otthon
• Vincze Teréz: Nő a férfiak dzsungelében Isten létezik, és Petrunijának hívják
• Tóth Péter Pál: Túlélések A feltaláló
HATÁRSÁV
• Pethő Réka: Obiectiva Theodora A színésznő élete
MOZI
• Gelencsér Gábor: Világpolgárok
• Kovács Kata: A nevek dala
• Baski Sándor: Swallow
• Kránicz Bence: Inkább lennék özvegy
• Rudolf Dániel: Közel a horizonthoz
• Pazár Sarolta: Tess és én – Életem legfurcsább hete
• Vajda Judit: Ailo – Egy kis rénszarvas nagy utazása
• Alföldi Nóra: Mint egy főnök
• Kovács Patrik: Úriemberek
• Huber Zoltán: Talpig fegyverben
• Fekete Tamás: Öngyilkos túra
• Lovas Anna: Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása)
DVD
• Benke Attila: Nincs akadály
• Varga Zoltán: Szellemirtók
• Lubianker Dávid: Talk Show
• Lubianker Dávid: Talk Show
• Kovács Patrik: Szombat esti láz
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Alan Moore tanulóévei

             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Inkább lennék özvegy

Kránicz Bence

Hope Gap – brit, 2019. Rendezte és írta: William Nicholson. Kép: Anna Valdez Hanks. Zene: Alex Heffes. Szereplők: Annette Bening (Grace), Bill Nighy (Edward), Josh O’Connor (Jamie), Alysha Hart (Jess), Ryan McKen (Dev). Gyártó: Origin Pictures / Protagonist Pictures. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 100 perc.

 

A legutóbbi díjszezon megint bebizonyította, hogy a házassági történetek soha nem mennek ki a divatból. Ilyen szerepekért élnek-halnak a színészek, amelyekben leáshatnak a lélek mélyére, és felszínre hozhatják karakterük saját igazságát, megjelenítve, egyúttal megtapasztalva valami igazán lényegeset a párkapcsolatok, egyáltalán a társas lét működésmódjából. A közönséget pedig újra és újra magukkal ragadják a házassági drámák, Bergman után fél évszázaddal is, mert az elkerülhetetlen hasonlóságok ellenére minden történet egy kicsit más. Máshogyan fáj az én válásom, mint a te válásod, még akkor is, ha az alapképletek nagyon is egyszerűek.

Most is: a férfi 29 évnyi házasság után elhagyja a nőt. Mi történik azután? A képlet része a házaspár felnőtt fia is, aki maga is elveszetten teng-leng a nagyvárosban, távol a szüleitől, és amikor közvetíteni kénytelen közöttük, lehetőséget kap rá, hogy vigaszt nyújtson a számukra, tehát valóban felnőjön. Egyéni ízt ad a drámának, hogy a szélfútta délkelet-angliai tájon bonyolódik – a film eredeti címe egy sussexi partszakaszra utal –, romantikus szirtek és ijesztő mélységek között, vagyis olyan poétikus miliőben, ahol egy szalámis szendvicset is komoly érzelmi felindulással tudnánk csak elfogyasztani. William Nicholson író-rendező nem is tud ellenállni a hely szellemének: hősnője már az első jelenetben elmond egy verset, de mire lepereg a másfél óra, szavalni fognak a többiek is. Tulajdonképpen az egyetlen baj a filmmel, hogy Nicholson, a veterán forgatókönyvíró (Gladiátor, Everest) rendre meghatódik saját mondatain és szereplőin, és irodalmi idézetekkel nyomatékosítja, hogy nekünk, nézőknek is illene elérzékenyülnünk (ugyanott: érzelemgazdag zongorafutamok).

Ez a túlbuzgóság persze nem jelenti azt, hogy amit látunk, ne lenne valóban megrendítő. Mindenki azt játssza, amit a legjobban tud: Annette Bening a decens fegyelemmel leplezett érzelmi hullámverést, Bill Nighy pedig a rezervált angolt, a félszeg, tétova ölelések mesterét. És a filmben akad néhány ilyen kínzó, kétségbeesett, tehetetlen ölelés, amibe belefacsarodik a szívünk, és ami a Yeats-összes lóbálását is megbocsáthatóvá, mi több, érthetővé teszi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/03 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14466