KritikaIsten létezik, és Petrunijának hívjákNő a férfiak dzsungelébenVincze Teréz
A nőgyűlölet egyik lehetséges ellenszere a szatíra. A makedón rendezőnő, Teona Stugar Mitevska filmje megérdemelten nyerte el 2019-ben az Európai Parlament művészeti díját, a Lux-díjat, melyet az európai kultúra és sokszínűség, az európai társadalmi kérdések ábrázolásában kiemelkedően teljesítő filmek számára alapítottak 2007-ben. Márpedig a nőkkel szembeni diszkrimináció, a nőket érő erőszak itt van velünk továbbra is Európában, úgyhogy az ilyen remek érzékkel megalkotott feminista szatírák továbbra is nagyon időszerűek. A film sztorijának alapja megtörtént esemény. Az ortodox vallási tradícióban a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó, máig élő hagyomány, hogy a hívők egy, a pópa által folyóba vagy tóba dobott fakereszt megszerzéséért versengenek, s aki nyer, annak sok szerencsét és sikert hoz az új esztendő. A tradíció része, hogy a keresztért csak férfiak versenghetnek. 2014-ben, egy észak-makedóniai szertartáson egy fiatal lány szerezte meg a keresztet. A lány nem volt nőjogi aktivista, ahogy maga nyilatkozta: „egyszerűen beugrottam, és gyorsabban úsztam, mint a többiek … miért ne lehetne nekem is egy szerencsés évem?” Tette azonban olvasható a vallási hagyományok, a közösségi tradíciók, a nőket diszkrimináló rendszer elleni kihívásként is. A korabeli sajtó az egészet vicces bulvárhírként kezelte, az emberek pedig leginkább bolondnak tartották a lányt. Ebből az alapötletből épít összetett társadalomkritikát Stugar Mitevska filmje. Az ő főhősnője (Petrunija) sem harcos feminista – habár sokat mondó, hogy végzettségére nézve történész, akit a kínai forradalom, valamint a kommunizmus demokratikus rendszerekbe való integrálásának kérdése érdekel. Ezzel együtt azonban a film elején csak egy egyszerű nő, akit a mindennapi megaláztatások, a hétköznapi elkeseredés vesz rá a váratlan cselekedetre, hogy magát vízbe vetve megszerezze a keresztet. A tett és az elszántság, mellyel a megszerzett tárgyhoz minden hatósági és fizikai fenyegetés ellenére ragaszkodik, növeli őt a filmben társadalomkritikai szimbólummá, miközben nagyon is életszerű és csontig hatoló tapasztalat vele együtt átélni a mindenfelől ráirányuló nőgyűlölet változatos formáit. A film felvonultatja a társadalom mindazon képviselőit, akik cserben hagyták Petruniját. Családjában a kiskorától lánya önbizalmát romboló anya a meghatározó figura, az állásinterjún a főnök viselkedésén keresztül a munka világának durva szexizmusával szembesül. Az egyház részéről a pópa némiképp megértőnek mutatkozik, de a méltóságukban megsértett férfi hívek a társadalom legsötétebb nőgyűlöletének képviselőiként ábrázoltatnak. A rendőrség, a hímsoviniszta vezetőkkel a jogrendszer patriarchális fellegvára – vagy még inkább macsó dzsungel, ahol a nőt kizárólag megriadt állatként képesek kezelni. A film sok csodálatos vizuális megoldása között is kiemelkedő a rendőrségi kihallgató szoba, melynek falán hatalmas dzsungelszerű növények képe látható, mely előtt Petrunija fokozatosan alakul nagyragadozóvá. Azonban a remény is itt csillan fel a nő tettére csodálattal tekintő fiatal rendőr képében, aki talán egy emberségesebb, empatikusabb jövő ígéretét jelenti. S megjelenik a média is a televízióriporternő szerepében, aki egyrészt nőként maga is harcol a magánéletben és saját munkahelyi struktúrájában a férfiakkal, de ambivalens figura is, akit leginkább a puszta karriervágy motivál, amikor próbálja inkább felfújni, mint dokumentálni a sztorit. Az együttérző fiatal rendőr mellett Petrunija barátnője az egyetlen reménysugár, aki hősként tekint a lányra kiállásáért és rendíthetetlenségéért. A nagy műgonddal kiválasztott képkivágatok, az erőteljes vizuális történetmesélés mellett a főszerepet alakító Zorica Nusheva (színházi szerepek után első filmes alakítása) teszi a filmet rendkívül emlékezetessé. A főhős nemcsak kinézetében emlékeztet Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmjének hősnőjére, de abban is, ahogy a film viszontagságainak során – kitartásának és elszántságának köszönhetően – vesztesből nyertessé válik, a saját élete nyertesévé. A küzdelem eredménye az önbecsülés helyreállítása, ami Petrunija esetében még életének romantikus értelemben vett megoldását is felcsillantja. A változás lehetséges, még itt a keleti végeken is, ha nem is a társadalomban, de az egyének számára talán. ISTEN LÉTEZIK, ÉS PETRUNIJÁNAK HÍVJÁK (Gospod Postoi, imeto i’e Petrunija) – macedón-szlovén, 2019. Rendezte és írta: Teona Strugar Mitevska. Kép: Virginie Saint-Martin. Szereplők: Zorina Nusheva (Petrunija), Labina Mitevska (Slavica), Stefan Vujisic (Darko), Suad Begovski (Pópa), Simeon Moni Damevski (Milan). Gyártó: Sister and Brother Mitevski / Entre Chien et Loup. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 100 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
