KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
          
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/augusztus
MAGYAR MŰHELY
• Losonczi Ágnes: Történelmi sasszék Dokumentumfilm kell, de kinek?
FORGATÓKÖNYV
• Nádas Péter: A fotográfia szép története Filmnovella 1.

• Bikácsy Gergely: Eltűnt gyarmatok nyomában Kokinkína
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A gépírólány esete a filmrendezővel Mauritz Stiller modernsége
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Jelenetek két híradóból „Váltsunk témát...”

• Király Jenő: A felébredt test Szexuálesztétikai elmélkedések
AKCIÓMOZI
• Sárközi Dezső: Sárkány-karrier Bruce Lee
• Schubert Gusztáv: Kungfuciusz
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Benny és Joon
• Koltai Ágnes: Idegen közöttünk
• Turcsányi Sándor: Gyilkosság lólépésben
• Békés Pál: Apáca-show
• Mockler János: Banya csak egy van
• Bíró Péter: Nyom nélkül
• Mockler János: Cliffhanger
• Barotányi Zoltán: Kemény vonal
• Harmat György: Holdfény a csatorna felett

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

„Váltsunk témát...”

Jelenetek két híradóból

B. Vörös Gizella

 

Kabaré

 

Jenő és Lujza I. (Ain. 2.)

(Jenő a tévét nézi, Lujza a nyitott konyhaajtón át be-bekukkant a mosogatás mellől.)

 

Lujza: Mi érdekes van?

Jenő: Kizárták a Csurkát a frakcióból.

Lujza: Na, most örülhet a Debreczeni meg az Elek!

Jenő: Nem örülnek, őket is kizárták.

Lujza: Biztos az Antall megharagudott rájuk.

Jenő: Az Antall azt akarta, hogy ne zárják ki őket.

Lujza: Erre az Antallt is kizárták.

Jenő: Nem, még a Zacseket, a Király B. Izabellát meg a Balást zárták ki.

Lujza: Az Izabellát biztos a szkinhedek miatt.

Jenő: Nem. Azért, mert nem támogatta a kormányt.

Lujza: Biztos a Debreczenit meg az Eleket is azért...

Jenő: Nem, ők támogatták a kormányt.

Lujza: Akkor miért zárták ki őket?

Jenő: Mert bírálták a Csurkát.

Lujza: Azt, akit most zártak ki?

Jenő: Azt.

Lujza: Akkor most kivel ért egyet a kormány?

Jenő: Tudja a fene.

 

 

Jenő és Lujza II. (jún. 8.)

(Idő és hely, mint fent.)

 

Lujza: Mi érdekes van?

Jenő: Talán kizárták a pártból a Csurkát.

Lujza: Dehát már a múltkor kizárták!

Jenő: A múltkor a frakcióból zárták ki.

Lujza: És akit a frakcióból kizárnak, azt a pártból is kizárják?

Jenő: Csurka szerint igen.

Lujza: Ő csak tudja.

Jenő: Nem biztos. Mások szerint vagy igen, vagy nem.

Lujza: Ha a nemesek győznek, akkor nem zárják ki, ha az igenesek, akkor kizárják.

Jenő: Nem, fia az igenesek győznek, akkor sem zárják ki.

Lujza: Miért nem?

Jenő: Tudja a fene.

 

Jenő és Lujza III. (jún. I7.)

(Idő és hely, mint fent, a tévében egy bajuszos ember felolvas.)

 

Lujza: Mit mond?

Jenő: Hogy aki kilép a frakcióból, azt kizárják a pártból.

Lujza: A Csurka kilépett?

Jenő: Nem, kizárták.

Lujza: A pártból?

Jenő: Nem, a frakcióból.

Lujza: Akkor rá nem vonatkozik, amit a bajuszos mond?

Jenő: Nem.

Lujza: Akkor kire vonatkozik?

Jenő: Tudja a fene.

 

Jenő és Lujza IV. (Jún. 22.)

(Idő és hely, mint fent)

 

Lujza: Mi érdekes van?

Jenő: Kizárták a Csurkát a pártból.

Lujza: Tudom, mert kizárták a frakció

ból!

Jenő: Nem. Mert egy másik párt tagja

lett.

Lujza: Csak nem kommunista?

Jenő: Nem, magyarigazságos.

Lujza: Nincs is olyan párt.

Jenő: Kommunista nincs, magyarigazság van. Tegnap csinálta a Csurka.

Lujza: Azért, hogy kizárják a pártból?

Jenő: Nem, azért, mert kizárták a frakcióból.

Lujza: És mért zárták ki a frakcióból?

Jenő: Mert a párton belül egy másik pártot csinált.

Lujza: Tudom, a magyarigazságot!

Jenő: Nem, a magyarutat.

Lujza: Hát olyan párt is van?

Jenő: Nincs.

Lujza: De holnap már lesz?

Jenő: Nem lesz, ahelyett van a magyarigazság. Ami előbb a frakcióban volt.

Lujza: A frakcióban lenni is tilos?

Jenő: Az nem tilos, de párt lett.

Lujza: Hogy tilos lehessen?...

 

és így tovább ad infinitum.

 

 

A képernyő másik oldalán

 

Nem lenne méltányos, tudom, a politika vargabetűit a híradózás közkatonáinak számlájára írni, de hogyan igazítják el majd Lujzát és Jenőt a kacskaringók között, ha ők sem ismerik ki magukat? Hogyan lehet, hogy a Híradóban sorozatosan, egy alkalommal az Egyenlegben is tényként utalnak a pártból történt kizárásra két héttel annak megtörténte előtt? (Mire való lett volna a hosszú vállpör, ha a bontás az első napon már megesik?) A tudatalattiból kikacsintó felismerés, hogy kezdettől erre megy ki a játék, nem mentség egy tényközlő szolgáltatás sorozatos tévedéseire.

Hogy a felületesség nem hozható öszszefüggésbe a feladat bonyolultságával, arra, íme, egy röpke példa:

 

Pótkabaré: Jenő és Lujza V. (jún. 20.)

(Hely és idő, mint fent)

 

Lujza: Hova viszi az az ócska mozdony azt a holdrakétát?

Jenő: Az nem holdrakéta, hanem az első vonat, amelyik átment az új La Manchealagúton.

Lujza: És hogy kerül oda az az öreg mozdony?

Jenő: Tudja a fene.

 

A másnapi újság kis színeséből kiderül, hogy a kísérleti szerelvényt a majdani sebesség negyedével vontatta át egy dízelmozdony. Az igazi első vonat jövő májusban indul, és persze önerőből. Ez a híranyag haladta meg a szerkesztő tájékozódóképességét?

Bonyolult problémához célszerű világos szándékkal közeledni: a homályban hagyott tények néha még nagyobb árnyékot vetnek. Ily módon keverte szószegés gyanújába a liberálisoknak védelmet ígérő miniszterelnököt a politikai tapintat, nem mervén kimondani, hogy a liberálisokkal együtt ő is vereséget szenvedett saját pártelnökétől.

Elveszett a sajtó, ha követi a politikát a titkolódzásban. Jenő és Lujza nem tudhatta meg a Híradóból, kinek is szól a bajuszos – germanizmusokkal ékes – elvi fenyegetése. Pedig ha kérdezik, elmagyarázza (lásd tízkor a másik adón), hogy az ezután (Csurka után) dezertálóknak szól. Az eset tipikus: az Egyenleg inkább vállalja egy épelméjű saját gondolatmenet kockázatát, mint hogy az objektivitás látszatát keresse tényforgácsok nyakunkba zúdításával. A Híradó összefüggéstelenségében dezinformatív hírstílusáról nehéz eldönteni, hogy a szellemi kötőanyag vagy az erkölcsi bátorság hiányzik-e belőle. Fel sem merem tételezni, hogy szándékosan tartja a felszínen a néző figyelmét, nehogy túl sok szellemi energiát vonjon el az őt követő főműsor élvezetétől.

Tetszik, nem tetszik, a hírműsor az érintettek számára nem relaxációs gyakorlat, a CNN „sivatagi show”-ja aligha tudta felvidítani az arab és amerikai hadiözvegyeket. A nemzeti hírműsoroknak pedig kötelező az egész lakosságot érintettnek tekinteni. Mégis előfordult, szégyenszemre, hogy a hírszolgáltatók közül egyedül a határokon belül legkevésbé ismert Duna-tévé közölt egy kulcsfontosságú nyilatkozatot Trianon évfordulóján egy bátor ember szájából. Nem tehetek mást, mint hogy legalább itt szó szerint közzéteszem: „A magyar állam és az utódállamokban élő magyarság számára jelen pillanatban érinthetetlen kérdés a határok akár békés, akár erőszakos megváltoztatása. Véleményem szerint ennek következtében a tüntetésnek nincs helye, sem ideje- egy ilyen ágas-bogas és többoldalú kérdésben egyoldalú akciót indítani politikai felelőtlenség.” (Tőkés László)

A legnehezebben kikerülhető kelepce persze a politikai elfogultság. Miközben mindkét hírműsor esküszik a pártatlan tájékoztatásra, a verebek is csiripelik, melyik kinek a pártján áll. A médiaháborút kísérő össznépi undor mérsékletre szoktatta az ellenfeleket, eltűntek a csípős jelzők nemcsak a hírekből, a kommentárokból is. A hírválogatás tudatosan széles körből merít, olykor a „titkos” profil logikáját cáfolva is. (A Híradó egyazon este ad tudósítást az Izraelt ismertető vetélkedőről, a Wallenberg-egyesület üléséről és a frankfurtiak Merlin-beli kiállításáról az idegengyűlölés témájában. A Trianon-évfordulón viszont csak az Egyenleg közöl dokumentumfilmmel kísért emlékező szavakat, a többiek megelégednek a Potyka-család, valamint a gyászbaborult Király B. Izabella és Waszlawik Gazember László mutogatásával, amint nincsenek a Vörösmarty téren. A Hősök terén viszont a MUK autója nincs, miközben láthatólag ott van, versenyre kelve furfangban Mátyás király Katicájával.)

A jóra való eltökéltség tehát érzékelhető, de a szerkesztőolló olykor beszédesebben vall a lélek titkairól egy szál virágnál. Unalmas lenne újabb statisztikákkal bizonyítani, hogy a Híradóban a miniszterelnök, az Egyenlegben a köztársasági elnök a kedvenc, vagy hogy az előbbiben Csurka a bumfordi népfi, utóbbiban a ravasz róka arcát mutatja. Hadügyben a Híradó kamerája szívesebben pásztázza Für Lajos széles gesztusait, mint az új repülőket, az Egyenleg épp fordítva, s náluk Mécs Imre arca is fel-feltűnik. És vajon tényleg olyan sokas számít két óra különbség, hogy a Híradó csak egy nappal később juttatja szóhoz a pechjére Göncznél tárgyaló Habsburg Ottót?

Nézzünk inkább közelebbről egy példát. A Csurka kontra MDF-per fordulópontján, mielőtt a kormányzati felelősségbe beleőszült honatyák kizáró határozatukat a naiv plebs kiszámíthatatlanul reagáló küldöttei elé mernék terjeszteni, a Híradóban a két nagymogul meg a frontember nyilatkozik. A pillanat súlyát érzékelteti a helyszín és a szereplők elhelyezkedésének méltósága, meg hogy a párt sajtóban előretolt bástyája, a Híradó főszerkesztője maga vezeti fel a témát. De ki szólaljon először? Aligha az ülésrend szabja meg, hogy Lezsák Sándor. Ő az, aki sohasem vitatta Csurka nézeteit, és aki kitalálta, hogy a liberálisok fejével kell Csurka eltávolítását megváltani. Most sem bocsátkozik elvi állásfoglalásba, a szolidaritást (ahogy Csurka mondaná: a bajtársiasságot) hiányolja a kizártaknál. Ez etikai kérdés – mondja ki a kulcsszót, de mi csak a másnapi hírekből tudjuk meg a kijelentés igazi értelmét. Antall a szokott ingerültséggel szögezi le, hogy politikai nézetkülönbségekről is szó van, de egy kibogozhatatlan körmondat végkifejlete szerint egyetért a probléma etikai megítélésében Lezsákkal. Kónyának már csak a világos fogalmazás feladata marad. Pálfy G. kétszer mond figyelemre méltót. Egyszer Csurkáék frazeológiájával kérdezi: az MDF ma ugyanaz a párt, amelyik megnyerte a választásokat? (Értsd: változnak az idők, változzanak az etikai kódexek is!) Másodszorra a legérzékenyebb pontot érinti: megmarad-e a parlamenti többség, ha Csurkáék kiválnak. Mindkét kérdésre megnyugtató a válasz: ez a párt az a párt, és nincs olyan dezertőr csoport, akivel a miniszterelnök ne lenne hajlandó együttműködni, ha az hajlandó rászavazni. (Lezsák is napok óta szuggerálja a sajtót, hogy a párt létszámvesztesége nem lesz több öt százaléknál, a Duna tévé mégis a frakcióból távozókra vonatkoztatja a becslést, pedig oly kevés emberrel aligha ábrándozhatnának ketten is újabb szakadár frakció alakításáról.)

Az Egyenleg átszabja az interjút, s más anyagokkal vegyíti. Az előzményekről a kizártak képét mutatva beszél, majd Antall kezdi a sort, aki a kormányzati felelősség elhárítását tartja a főbűnnek. Lezsáktól a Debreczenit elitélő, Csurkát a szélsőségesek esetleges áldozataként bemutató szavakat idézi. Kónya itt is a maga kerekperec-stílusában egyértelműsíti a helyzetértékelést. Az Egyenleg nem mutat totálképet az interjú helyszínéről, nem idézi sem képben, sem hangban Pálfy G.-t. Az összeállítás egy a naponta láthatók közül, semmi új nem hangzik el, a reprezentatívnak szánt esemény a hosszúra nyúlt válóper szokványos epizódjává minősül vissza.

A csatározás utolsó lépésénél mindkét hírműsor leteszi a fegyvert. Szinte semmi mást nem közölnek, mint az etikai bizottság határozatát Csurka és Király B. pártból való kizárásáról, majd elégedetten a fal felé fordulnak. (Balős tanulságoktól nem mentes ügye csak másnapra érik hírré.) Ahogy több sikertelen nekifutás után sikerült rákényszeríteni Csurkát, hogy maga vállalja az elszakadás felelősségét, az a politikai gyávaságból eredő taktikai zsenialitás szép példája. Hogy a magyar hírműsorok nem tudták vagy nem akarták megfejteni ezt a példát, az legföljebb Lujza és Jenő baja.

 

 

Szomorú epilógus

 

Miközben a két csatorna könnyen megbocsátható elfogultságain és nehezen megbocsátható dilettantizmusán zsörtölődöm, elkövetik a halálos bűnt: egymás torkának esnek a tavaly október 23-i botrány ügyében. Elhivatottság és sértettség tüzel a tekintetekben, ólomsúlyú, pengeéles megállapítások esnek mindkét oldalon. Az igazságra nyilván fény derül. De a súlyos szavak, akárki mondta őket, a magyar kultúra talajában ülepednek le, azt mérgezik.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/08 37-39. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1341