KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Forgách András: Fehér György (1939–2002)
• Csőke József: Kolonits Ilona (1922–2002)
VÁROSVÍZIÓK
• Schubert Gusztáv: Pusztaország Osztálylétrán Magyarországon
• Vágvölgyi B. András: Amerika külsőben Adalékok Szuburbia szociológiájához
• N. N.: Amerikai külvárosfilmek
• Bakács Tibor Settenkedő: Az angolok maguknál vannak Londoni sár
• Varga Balázs: Miliők egy miatt Budapest, külvárosi legendák

• Korcsog Balázs: Szerelem Tel-Avivtól Afuláig Új izraeli filmek
CYBERVILÁG
• Pápai Zsolt: Alternatív tudatállapotok Steven Spielberg: Különvélemény

• Csejdy András: Graceland Presley-posztumusz
• N. N.: Elvis Presley filmjei
• Ádám Péter: Rendező maszkban és cilinderben Max Ophuls, a klasszikus
MAGYAR MŰHELY
• Papp Gábor Zsigmond: Díszletek közt élem az életem Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• Nemes Gyula: Veszendő varázs A BBS filmversei
• Joó Tamás: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
• Stőhr Lóránt: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Aki szelet vet Klöpfler Tibor: El Niño
• Bori Erzsébet: Elhívó szavak Dér András: Kanyaron túl
• N. N.: Magyar drogfilmek
• Kolozsi László: Kör és magyar Miklauzic Bence: Ébrenjárók
KÖNYV
• Pápai Zsolt: Kultúroptimizmus George Gerbner: A média rejtett üzenete
• Varró Attila: Ábécéskönyv Mozikalauz
LÁTTUK MÉG
• Kis Anna: Gosford Park
• Békés Pál: Végzetes végjáték
• Mátyás Péter: On-lány
• Korcsog Balázs: Most már elég!
• Kiss Lilla: Rossz társaság
• Herpai Gergely: A kaptár
• Jakab Kriszta: Csavard be, mint Beckham!
• Varró Attila: Az időgép
• Köves Gábor: Bizsergés
• Hungler Tímea: Felpörgetve
• Schubert Gusztáv: Vándormadarak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A megkínzott ember mosolya

Vida János

 

Jang Jen-csin és Teng Ji-min müve 1979 szeptemberében készült, tehát még a kínai filmművészet új kibontakozásának korai szakaszában. Ezúttal is feltűnő jelenség: mintha a színészek és az operatőrök legjava már teljes vértezetben fogott volna hozzá, hogy éljen a megújulás adta művészi lehetőségekkel, amikor a rendezők és a forgatókönyvírók többsége még kereste a „hangját”. Ennek a filmnek különösen a közelképei nyújtanak olyan elmélyült jellemábrázolást, amely sokszorta kifinomultabb, mint a cselekmény olykor kissé vázlatos szerkesztésmódja.

A vázlatosság a jelképességből is következik. A történet középpontjában egy újságíró áll, aki 1975 telén lelkiismereti válságba kerül, mert nem akar teljesíteni egy aljas megbízatást, ugyanakkor azonban családját – s kissé önmagát is – félti. Hiába próbálkozik kerülő utakkal, nem marad más választása: nyíltan kell kimondania az igazságot, ha becsületes akar maradni. A lelkiismeretes, ám nehezen mozduló kínai értelmiségiek jelképe ő a filmben, aminthogy a többi szereplő is kissé szimbolikus, sőt, maga a helyszín is: Hajcseng város a valóságban nem létezik ugyan, külsőségei (és a neve) alapján azonban Sanghajjal azonosítható. (Két évvel később Hszie Csin filmjében a Tienjün-hegy egész Kínát jelképezi.) Még a főhős családja is – feleség és egy leánygyermek – a mai kínai hivatalos családeszmény visszavetítése. Bizonyára az sem véletlen, hogy a nehéz időket élő házaspár boldog múltja, megismerkedésük, kibomló szerelmük és nászútjuk ideje éppen 1965-re, a kulturális forradalom előtti utolsó nyárra esett. Sajátságos viszont, hogy a rendezők, miközben az értelmiségiek megaláztatásairól szólnak, anyagi életkörülményeiket egyáltalán nem próbálják nehezen elviselhetőnek ábrázolni. (Későbbi filmekben sokkal keservesebb sorsokat látunk.)

Valósággal tobzódnak az alkotók a flash-back-kel való játékban, a látomások, az álmok, a visszaidézett és az elképzelt események megjelenítésében. Ezek a képek néhol kissé merevre sikerültek (az osztott képmezőről például nehezen hihető, hogy a hős azt valóban úgy látja álmaiban), s technikai hiba is előfordul (amikor a tengerparti homokon évődik a szerelmespár, túlságosan jól látható a forgatás során ruhájuk tisztaságát óvó mű-anyagfólia).


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/12 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5961