KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Forgách András: Fehér György (1939–2002)
• Csőke József: Kolonits Ilona (1922–2002)
VÁROSVÍZIÓK
• Schubert Gusztáv: Pusztaország Osztálylétrán Magyarországon
• Vágvölgyi B. András: Amerika külsőben Adalékok Szuburbia szociológiájához
• N. N.: Amerikai külvárosfilmek
• Bakács Tibor Settenkedő: Az angolok maguknál vannak Londoni sár
• Varga Balázs: Miliők egy miatt Budapest, külvárosi legendák

• Korcsog Balázs: Szerelem Tel-Avivtól Afuláig Új izraeli filmek
CYBERVILÁG
• Pápai Zsolt: Alternatív tudatállapotok Steven Spielberg: Különvélemény

• Csejdy András: Graceland Presley-posztumusz
• N. N.: Elvis Presley filmjei
• Ádám Péter: Rendező maszkban és cilinderben Max Ophuls, a klasszikus
MAGYAR MŰHELY
• Papp Gábor Zsigmond: Díszletek közt élem az életem Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• Nemes Gyula: Veszendő varázs A BBS filmversei
• Joó Tamás: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
• Stőhr Lóránt: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Aki szelet vet Klöpfler Tibor: El Niño
• Bori Erzsébet: Elhívó szavak Dér András: Kanyaron túl
• N. N.: Magyar drogfilmek
• Kolozsi László: Kör és magyar Miklauzic Bence: Ébrenjárók
KÖNYV
• Pápai Zsolt: Kultúroptimizmus George Gerbner: A média rejtett üzenete
• Varró Attila: Ábécéskönyv Mozikalauz
LÁTTUK MÉG
• Kis Anna: Gosford Park
• Békés Pál: Végzetes végjáték
• Mátyás Péter: On-lány
• Korcsog Balázs: Most már elég!
• Kiss Lilla: Rossz társaság
• Herpai Gergely: A kaptár
• Jakab Kriszta: Csavard be, mint Beckham!
• Varró Attila: Az időgép
• Köves Gábor: Bizsergés
• Hungler Tímea: Felpörgetve
• Schubert Gusztáv: Vándormadarak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gosford Park

Kis Anna

 

Annyi nyomvonal találkozik Robert Altman nagylélegzetű, ugyanakkor kellemesen könnyed társadalmi-társasági nagyfilmjében, hogy az már szinte gyanús: ha ilyen sok mindent aggatott rá a rendező, egyik elem sem lehet több, mint dísz a karácsonyfán.

Ahogy Weissman, hollywoodi filmproducer a vidéki angol kúrián megrendezett vadászparti kakukktojás-vendége leskelődik a 30-as évekbeli angol arisztokrácia finomkodó társasági életében, úgy vendégeskedik Altman is a szigetország kultúrájában. Brit kultúrközhelyekre céloz, csupa sztárból álló színészgárdája nagyrészt brit neveket jegyez, brit esőben ázik a brit atmoszféra. Tucatnyi előkelőség élvezi Mr. McCordle vendégszeretetét egy novemberi hétvégén, legalább kétszer annyi szobalányuk, komornyikjuk társaságában. Esznek, isznak, élcelődnek, ármánykodnak, lelkük mélyén pedig súlyos titkokat hordoznak – a pazar ebédlőben éppúgy, mint a cselédségi alagsorban. Párhuzamosan szemlélődünk az alsó és a felső, hierarchia, kíméletlenség és képmutatás tekintetében azonban ugyancsak hasonló világban. Nagyjából ennyi a film történése. Azaz mégsem. Hiszen a pénzes házigazdát valaki – bárki, hiszen indítéka mindenkinek volna – megöli. Sok gyanús elem egy fedél alatt. Kibontakozik egy Agatha Christie történeteit idéző krimivonal, felbukkan egy botcsinálta Sherlock Holmes, de mindez nem különösebben érdekes. A megoldás parodisztikus: a brazil szappanoperák legfőbb jellegzetességeivel dolgozik, ábrázolása viszont helyenként szinte bergmani. Tudomásul vesszük, de ezzel sem törődünk túl sokat. Mindez csupán létjogosultságot ad a filmnek, és felhatalmazza, hogy kedvére időzhessen a ladyk és lordok igéző miliőjében. Mert a Gosford Park leginkább miliőfilm, és mint ilyen, remek. Nekünk pedig nincs egyéb dolgunk, mint hogy belefeledkezzünk és kedvünkre kukkoljunk. És tekintve, hogy a parádés színészek szinte minden rezdülése érdekes, erre – akár 137 percben is – alapos okunk van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/09 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2685