KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/július
ETNOFILM
• Schubert Gusztáv: Még szomorúbb trópusok Etnofilm
• Jancsó Miklós: Antropológia ’96
• Fáber András: Szélmalmok Afrikában Beszélgetés Jean Rouch-sal
• Sipos Júlia: Mintha mindenki japán turista volna Beszélgetés Tari Jánossal
ÚJGENGSZTEREK
• Forgách András: Profik Szemtől szemben
• Csejdy András: Ásó, kapa, nagyharag A Bonnie és Clyde-legenda
LENGYEL FILM
• Mikola Gyöngyi: A változás apokalipszise Új lengyel filmek
• Antal István: Pillantás az Édenbe Beszélgetés Józef Robakowskival
MEDIAWAVE
• Csejdy András: Képek kocsmája Mediawave ’96
• Simó György: Képek kocsmája Mediawave ’96
• N. N.: A hatodik Interjú Hartyándi Jenővel a Mediawave igazgatójával
• Bihari Ágnes: Indiánok kamerával
• Parti Nagy Lajos: Egy kanál fór
ARANY PÁLMA
• Simó György: Szembeszél Beszélgetés Iványi Marcellel és Durst Györggyel
ATOM EGOYAN
• Nánay Bence: A káosz rítusai Az Egoyan-dramaturgia
• Balázs Attila: Arsinée Khanjian szemöldöke Turkálás az atom ego-videotékában
KÉPREGÉNY
• Tóth András György: A film nyelvrokona Francia képregény
• Tóth András György: Ardennes pogányai Beszélgetés Didier Comèsszel
VIDEÓKLIP
• Kömlődi Ferenc: Virtuális világnyelv
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Foci-nesze Égi manna
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Levelek Perzsiából
• Simó György: Itt van Eldorado
• Csejdy András: Elátkozott generáció
• Bori Erzsébet: Egy indián Párizsban
• Vidovszky György: Hasznos holmik
• Tamás Amaryllis: Még zöldebb a szomszéd nője
• Hungler Tímea: Tűz a víz alá!
• Csejdy András: Feküdj le kutyákkal...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bűnös életem

Simándi Júlia

 

Minden történeti vizsgálódásnál szemléletesebb bizonyítéka közép-kelet-európai sorsközösségünknek egy-egy olyan figura, mint Janusz Kidawa szerzői filmjének főhőse, Franciszek Buła. Ismerős számunkra ez a bőbeszédű, agyafúrt „rossz pénz”, aki nem vész el, akármilyen csavarásai közé kerül is a történelemnek: ilyen Ábel, ilyen Kakukk Marci. És ismerős a hangvétel is: Hašeket vagy a maiak közül Hrabalt idézi fel. Úgy látszik, külső elnyomás és a belső ellentétek együttese kitermeli azt a hőstípust, amely „békeidőben” egyszerű csínytevő, de a körülmények hatására képes tisztességből hőssé válni.

Franciszek Buła „bűnös” élete a két világháború közé szorult: s ráadásul két ország közé is, mert életének helyszínét, a sziléziai bányásztelepet a lengyel–német határ metszi ketté. A kor: a második világháború kitörését megelőző szélcsend. Franci egy vándorkomédiás társulattal járja a vidéket, és előadásaiban – flash backek formájában – felidézi korábbi életének egyes fordulatait. Ez az alaphelyzet meghatározza a film szerkesztésmódját: lazán kapcsolódó epizódokat látunk. Franci születése, iskolaévei, gyerekkori gazemberségei, szüzességének elvesztése, félreértésen alapuló bebörtönzése, személyes életének minden apró eseménye szoros szálakkal kötődik országa, népe sorsához. Ahhoz a kis bányászvároshoz, ahol az iskolában egy padban ülnek az egykori népfölkelők és a németekkel szimpatizálók gyermekei, a kocsmában együtt isznak a megalkuvásra hajlamos szakszervezeti vezetők és a titkolózásba kissé belemerevedett kommunisták: ahol mindennaposak a sztrájkok, elbocsátások, letartóztatások; ahol egyesek tőkét kovácsolnak mások nyomorúságából. Ahhoz az országhoz, amelyet a legkíméletlenebbül sújtott később az akkor még csak erejét próbálgató fasizmus.

Ám Franci ízes előadásában az élmények megszelídülnek, a humoros oldalukat mutatják, szinte ártatlannak látszanak. Mintha nem ezeknek az eseményeknek közvetlen folytatása lenne a film aggasztó jelen ideje.

Ugyanolyan meseszerűek és távoliak Franci anekdotái, mint a komédiások összetákolt színpadán bemutatott élőképek Pisztulkáról, a híres rablóról, akit természetesen Franci alakít. A kezdetleges színjátékban a gyilkosságot csupán egy félbehagyott mozdulat jelzi, a levágott fej papírmaséból van, és piros festék rajta a vér. Franci történeteinek képi megjelenítése is efféle stilizációs szándékot mutat. Hiányzik azonban az a következetesség, amitől a havat imitáló borotvahab vagy a félrecsúszott paróka egyértelműen a stilizáció, a távolítás eszközének minősül, és nem tetszik sutaságnak, hibának. A film valóságillúziót keltő műfaj, nehéz tisztán filmi eszközökkel „elemelni” az ábrázolt világot a valóságtól. Bár nem elég erőteljesen, de azért érezhetően ezzel a céllal különül el a kamerakezelés módszere is a jelen idejű és a flash back jelenetekben. Míg utóbbiakra a színpadias, rögzített nézőpont a jellemzőbb, addig a jelent, a csepűrágók előadásait, vándorlásait híradószerűen mozgékony kézikamerával vették fel. A színészi játékban is keverednek a realista megszemélyesítés és a túlzó, játékos jelzés elemei. A néző elbizonytalanodik, nem tudja, hogy most az „így történt”-et vagy az „én így emlékszem”-et mutatják neki. Ha nem elég nagy a különbség két eltérő ábrázolásmód között egy filmen belül, akkor fennáll a veszély, hogy az egyik csak hibának, sikertelen megoldásnak fog tűnni a másikhoz képest.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6846