KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/július
ETNOFILM
• Schubert Gusztáv: Még szomorúbb trópusok Etnofilm
• Jancsó Miklós: Antropológia ’96
• Fáber András: Szélmalmok Afrikában Beszélgetés Jean Rouch-sal
• Sipos Júlia: Mintha mindenki japán turista volna Beszélgetés Tari Jánossal
ÚJGENGSZTEREK
• Forgách András: Profik Szemtől szemben
• Csejdy András: Ásó, kapa, nagyharag A Bonnie és Clyde-legenda
LENGYEL FILM
• Mikola Gyöngyi: A változás apokalipszise Új lengyel filmek
• Antal István: Pillantás az Édenbe Beszélgetés Józef Robakowskival
MEDIAWAVE
• Csejdy András: Képek kocsmája Mediawave ’96
• Simó György: Képek kocsmája Mediawave ’96
• N. N.: A hatodik Interjú Hartyándi Jenővel a Mediawave igazgatójával
• Bihari Ágnes: Indiánok kamerával
• Parti Nagy Lajos: Egy kanál fór
ARANY PÁLMA
• Simó György: Szembeszél Beszélgetés Iványi Marcellel és Durst Györggyel
ATOM EGOYAN
• Nánay Bence: A káosz rítusai Az Egoyan-dramaturgia
• Balázs Attila: Arsinée Khanjian szemöldöke Turkálás az atom ego-videotékában
KÉPREGÉNY
• Tóth András György: A film nyelvrokona Francia képregény
• Tóth András György: Ardennes pogányai Beszélgetés Didier Comèsszel
VIDEÓKLIP
• Kömlődi Ferenc: Virtuális világnyelv
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Foci-nesze Égi manna
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Levelek Perzsiából
• Simó György: Itt van Eldorado
• Csejdy András: Elátkozott generáció
• Bori Erzsébet: Egy indián Párizsban
• Vidovszky György: Hasznos holmik
• Tamás Amaryllis: Még zöldebb a szomszéd nője
• Hungler Tímea: Tűz a víz alá!
• Csejdy András: Feküdj le kutyákkal...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Etnofilm

Beszélgetés Tari Jánossal

Mintha mindenki japán turista volna

Sipos Júlia

Tari János, a Néprajzi Múzeum filmstúdiójának vezetője, díjnyertes antropológiai filmek rendezője, Etno-foto-kinematographia címmel szervezett kiállítást a száz éves etnológiai filmezésről.

– Szociológiai diplomamunkájához, amelyet a csányi dinnyések életmódjáról készített – akkor a nyolcvanas évek elején még szokatlan módon –, mellékelt egy szuper 8-as dokumentumfilmet is. Magyarországon a harmincas évek óta létezik a néprajzi film, mégsem volt könnyű elfogadtatnia, hogy egy Erdei Ferenc ihlette társadalomtörténeti anyagot filmmel kiegészítve dokumentáljon... Miért?

Talán mert a hazai néprajzi filmekre a megrendezett szituációk voltak jellemzőek, nem a cinéma vérité. Nem az „angol iskola” stílusában rögzítették az anyagot, pedig ennek éppen az „együttélő megfigyelés” a lényege, vagyis, hogy a megfigyelt népcsoporttal előbb együtt kell – akár hónapokig is élni, létezni és csak ezután forgathatóak le a legjellemzőbb szituációk. Ez a módszer csak később jelent meg a hazai néprajzi filmkészítésben.

Mikortól számítja a kezdeteket?

– Az 1970-es években született és erősödött meg ez a metódus, gondoljunk Dárdayék, Vitézy vagy a Gulyás-testvérek munkáira, a Vannak változások penészleki kis közösségére és sorolhatnánk a többi alkotást. Kezdetben keveredtek a fikciós és a dokumentumfilmes elemek.

Hogyan került kapcsolatba ezzel a sajátos műfajjal?

Pontosan olyan gyerek voltam, mint a Cinema paradiso kisfiúja, keresztapám mozigépész volt Makón, és én a gimnázium melletti nagy moziban ültem éjjel-nappal, bámultam a gépházból kitörő fénynyalábot – és filmeket szerettem volna csinálni...

A kulturális antropológia ma divatos tudományág. Érződik-e ez azon a filmtermésen, amelyet nemrég a göttingeni néprajzi filmfesztiválon zsűrizett?

Nagyon is. A kulturális antropológia az egyetemi oktatásnak szerves része lett Angliában, az USA-ban, Németországban vagy Franciaországban, így itt a diákok sokszor jobb filmeket csinálnak, mint a profik...

A klasszikus etnofilmes irányzat az eltűnő, veszélyeztetett kultúrák bemutatására és megmentésére vállalkozik. Ilyen filmek érkeztek Portugáliából, Afrikából, Kanadából és Dél-Amerikából. A másik irányzat az ún. „urban antropology” a városban élő szubkultúrák, marginális vagy extrém csoportjelenségek bemutatása, amelyekkel különösségük ellenére mindennapjainkban találkozhatunk. Példának említem a manchesteri diákfilmet, amely a Star Trek rajongócsoportot mutatja be, akik eljátsszák a ’70-es évek filmhőseinek szerepét, vagy azt a fekete-fehér amerikai filmet, amely a buddhisták életét mutatja be bizarr és vonzó keverékeként a propagandafilmnek és a dokumentumfilmnek. A harmadik irányzat pedig a televíziós riportázs, azok a riportfilmek, amelyekben kommentárszöveg vezeti a nézőt, az ismeretterjesztés manipulatív változata, amelyben az „úr hangja” irányítja a befogadót. A viszonylag széles áttekintés alapján úgy látom, miközben a világ, ha nem is „global village”-ként, de a nemzetközi gazdasági folyamatok keretében egységesül, addig minden csoport igyekszik őrizni szokásait, kultúráját, aggódva figyelve az egységesítő- egyben uniformizáló tendenciákat.

Makótól Jeruzsálemig forgatott már, de az igazán, originálisan antropológiai közegbe nemrégen jutott el, amikor Kézdi Nagy Géza néprajzkutató csoportjával Mexikóban jártak, a totonák indiánok földjén...

Valóban ez volt az első távoli kultúra, ahol forgattam, ráadásul éppen egy ünnepi időszakban, december 12-én, a gvadalupei szűz ünnepe idején. A kutatócsoport tárgyi anyagot is gyűjtött, ezt a múzeumban bemutattuk. Itt nem lehetett beállítani szituációkat, megismételtetni jeleneteket, állandóan résen kellett lennem, jól használhattam az angol iskola módszereit.

Az angol iskola előnyei nyilvánvalóak, de a hazai filmesek számára elérhetetlennek látszik a több hónapos külföldi forgatás költségei miatt... Ehhez nagyon komoly anyagi háttér kell...

Ez így van. Például itt a Néprajzi Múzeumban sem folyt az elmúlt 2-3 évben dokumentumfilm készítés, most az archív anyagot próbáljuk fölújítani, átmenteni. A Néprajzi Múzeum Fényképgyűjteménye rendelkezik az országban a leggazdagabb néprajzi fényképanyaggal, közel 312.400 felvétellel. A Néprajzi Filmstúdióban 136 befejezett és 110 vágatlan filmjegyzet van. De Londonban is játékfilmforgatásból hoztam össze a pénzt, hogy megcsinálhassam a Makót... Itthon nem tudunk ilyen módon pénzt teremteni, ezért tévéműsorokhoz adunk be ötleteket, illetve a Történelmi Film Alapítvány vagy a Mozgókép Alapítvány támogatja filmjeinket. Most éppen Csorba Judittal terveztünk filmet arról, hogy egy nem cigány polgármester hogyan tud irányítani egy cigány népességű falut, de sajnos nemleges választ kaptunk.

Amíg a profik a szokásos materiális gondokkal küszködnek, addig az amatőrök szorgalmasan dolgoznak. Kínától Afrikáig dokumentálják a családi eseményeket, már a magzat életét is videóra veszik. Mindenki fényképez, videózik, szóval dokumentál...

Igen, mintha mindenki japán turista lenne... de aki csak nyomja a gombot és szelektálás nélkül rögzít mindent – az nem tud filmesen gondolkodni. Boglár Lajossal és Csorba Judittal úgy tartjuk, hogy erre a filmes gondolkodásra tanítani kellene a diákokat. Az ELTÉ-n voltak ilyen kurzusaim az antropológiai oktatás keretében. Sajnos ebben az évben már nem jutott pénz az oktatásra, pedig a kamera kezelése óriási felelősség, éppen az utókor miatt.

Boglár Lajos kezdeményezésére már jónéhány éve folyik nálunk is a kulturális antropológia egyetemi szintű oktatása. A diákok között nagyon népszerű, de van-e érdeklődés a néprajzi filmezés iránt?

Itthon a főiskola ún. „kisfilmes” osztályában oktattak dokumentumfilm-készítést, ez most megszűnik, televíziós osztályok lesznek. Az antropológiai filmek bemutatására a televízióban nincs igazán fogadókészség, a filmkészítőket pedig az inspirálná, ha látható lenne a munkájuk. Az elmúlt öt évben volt egy Hagyomány című műsorunk, amely a néprajzi filmezést mutatta be Magyarországon és a világban. Ezt a műsort megszüntették és a televízió dokumentum stúdiójának filmjeit sem igen mutatják be. Pedig éppen most, amikor állandóan a multikulturális világról beszélünk, sorsdöntő lenne a különféle kultúrák művészi színvonalú bemutatása. Mert az etno filmek segítségével részeseivé lehetünk más kultúráknak, közel kerülhetünk a „mássághoz”, ha nem is azonosulunk vele – legalább megismerjük.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/07 12-13. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=96