KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/január
FILMSZEMLE
• Zsugán István: A magyar film a világban 1979-ben Pécsi Játékfimszemle, 1980
• Dárday István: Töredékes összefüggések nagylátószögű optikával

• Jovánovics Miklós: Alászállás a közelmúlt poklába Bizalom
• Koltai Tamás: Szász Péternél mindig olyan jókat mondanak Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét?
• Lázár Ervin: Sorok az Égigérő fű plakátjának ragasztós oldalára
• András László: Szemtől szemben Tarkovszkijjal Tükör
• N. N.: Andrej Tarkovszkij filmjei
• Rubanova Irina: Miskin herceg a tiltott zónában Tarkovszkij Sztalker című filmjéről
• Császár István: Folytatható utószó Fellini Casanovájáról
• N. N.: Federico Fellini filmjei
FILMZENE
• Kocsis Zoltán: Kell-e a filmzene?

• Takács Ferenc: „Amerika kizöldülése” Hair
• Réz Pál: A sokértelműség csapdái Gondviselés
• Sándor Pál: „Közeli fotográfiát ne csináljanak rólam!” Interjú-részlet egy készülő Karády Katalin filmből
• N. N.: Karády Katalin filmjeiből
• Matos Lajos: agresSZÍV KINó
• Veress István: Az állatok válaszolnak
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Politikai lelkigyakorlat a Genfi-tó partján Nyon
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: A hiénák napja
• Gervai András: Koldus és kirlyfi
• Iván Gábor: Nada csoport
• Csala Károly: Spirál
• Schéry András: Konvoj
• Kapecz Zsuzsa: A dervis lerombolja Párizst
• Sólyom András: Kezedben a kulcs
• Bognár Éva: Férfiak nélkül
• Schéry András: Lidércnyomás
• Argejó Éva: Fierro fiai
• Iván Gábor: Meg kell ölni ezt a szerelmet
TELEVÍZÓ
• Illyés Gyula: A jövő mozija
• Mezei András: Csak ülök és kérdezek Beszélgetés Vitray Tamással
• Faragó Vilmos: Kortársak – adaptálva
• Kristóf Attila: A kabaré alkonya Humor a tévében 1.
• Gervai András: A Kunta Kinte-legendárium Gyökerek
• Honárkay Róbert: Hús, bőr, szeplő Ingmar Bergmanról
• Békés Tamás: A képernyő – tegnap
• Gombár Endre: A Tejút fiai
KÖNYV
• Bádonfai Gábor: Két évtized filmtörténete egy olasz napilap hasábjain
TELEVÍZÓ
• Hegedűs Tibor: Némi eligazítás, semmi több...
POSTA
• N. N.: „Minden számban legalább egy aktfotót” Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Az év játéka Az 1979-ben Magyarországon bemutatott legjobb külföldi filmek

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A vendégek

A miniszter asszony félrelép

Vincze Teréz

Sally Potter szatírája a nyugati (felső)középosztályról.

 

Egy party, két házigazda, öt vendég – és egy rendező-forgatókönyvíró, aki láthatóan nagyon elemében van, amint szatirikus humorral rántja le a leplet az angol felsőközéposztályról ebben a társasági feketekomédiában.

Sally Potter a hetvenes évek vége óta a brit filmkészítés meghatározó alakja, a társadalmi-politikai kérdések iránt is fogékony, de azokat sohasem direkt formában tárgyaló rendezők közé tartozik. Forma tekintetében a kísérletező, avantgardisztikus vonulathoz sorolható, elég, ha az utóbbi időkből olyan műveire gondolunk, mint amikor jambikus pentameterekben beszélő filmben dolgoz fel a muszlim bevándorlás kérdését is érintő történetet (Yes, 2004), vagy amikor közeliben felvett beszélő fejek interjúit szerkeszti másfél órás filmmé (Rage, 2009). Leginkább azonban mégis a Virginia Woolf Orlandójából készült történelmi gender-fantasyjáról ismert, melyben Tilda Swinton 400 év alatt nem öregszik egy percet sem, épp csak nemet vált.

Ezúttal a kifejezetten klasszikus felépítésűnek mondható, hetven perces film nagyjából hetven perc történetét meséli el, miközben ütős szereplőgárdát és a rock, jazz és komolyzene klasszikusaiból összeállított zenei aláfestést vonultat fel. A forgatókönyvet Potter maga írta, bevallottan a 2015-ös brit parlamenti képviselőválasztások idején, és a film brit kritikusai meg is jegyezték, hogy nem túlzottan nehéz az ország politikai állapotának allegóriájaként olvasni a darabot. Nem kell azonban politológusnak lennünk ahhoz, hogy a két hét alatt, stúdióban rögzített kamaradarabot gördülékenyen olvashassuk a nyugati (felső)középosztály allegóriába csomagolt kritikájaként. A társadalmi közeget jelképesen lefedő foglalkozások képviselői vonulnak fel a filmben: a politikus és egyetemi professzor házigazdák vendégei között van aromaterapeuta, befektetési bankár és leszbikus házaspár is, mely karaktereket a remek színészek szórakoztatóan alakítják át a figurák által képviselt típusok szatirikus rajzává.

A cselekmény fókuszában Janet (Kristin Scott Thomas) és az ő előléptetése áll. A feministák büszkesége ő, egy vérbeli üvegplafon-törő, aki felért a mindig vágyott csúcsra: kinevezték egészségügyi miniszternek. A partyn közeli barátok gyülekeznek, hogy megünnepeljék a jelentős eseményt. A rendezés az elejétől fogva azt sugallja, hogy a merev arccal, bénultan a semmibe bámuló férj (Timothy Spall) most döbbent csak rá, hogy mekkorát hibázott, amikor feleségét mindvégig támogatta politikai ambíciói megvalósításában. Úgy érezzük, katatón állapota és a merev mozdulatok, melyekből már csak a vintage rock és jazz bakelitek cserélgetésére futja a lemezjátszón, hirtelen felismert legyőzetésének, a férfiassága elvesztése felett érzett fájdalomnak a kifejezése. Persze, tévedünk, mert hamarosan robban az első dramaturgiai bomba, mely leleplezi a férj fura állapotának okát. Majd később újra fordul a kocka, s kiderül, hogy mégiscsak van ennek az egésznek köze a férfiasság válságához is, ami talán még a halálnál is rémisztőbb.

A kellemesen trükkösre megírt forgatókönyvben jó tempóban jönnek a várt, majd azokat továbbgördítő, nem várt fordulatok, hogy amikor már azt hisszük, kiismertük a trükköket, újra meglepődjünk. Mindeközben a különböző figurák és a hozzájuk kapcsolható sztereotipikus viselkedések, típusproblémák szatirikus kritikáját kapjuk. A karakterkritika pedig – elegáns módon – egyáltalán nemcsak magának a típusnak a leleplezésében merül ki (vagyis nem lesz pusztán mondjuk az ezotéria nevetségessé tétele), hanem az emberi gyarlóság, az öncsalás, a hangoztatott elvek önellentmondásainak szatírájává válik. Egy feministának könnyűszerrel nevezhető rendező esetében pedig az sem meglepő, hogy a legszarkasztikusabb (és legszórakoztatóbb) kritikus szerepét egy nőre osztja – Janet legjobb barátnőjének szerepében Patricia Clarkson brillírozik. Gyilkosan szórakoztató humora néha még arról a szereposztási telitalálatról is elvonja a figyelmet, hogy a spirituális coach és aromaterapeuta szerepében Bruno Ganzot találjuk.

A film valódi szellemes szórakozást ígér, s a legutolsó percig tartogat meglepetést. Mindeközben pedig a rendező megfelelő mértékű öniróniáról is tanúbizonyságot tesz: még a feminista élharcosok is megkapják a magukét.

 

A VENDÉGEK (The Party) – brit, 2017. Rendezte és írta: Sally Potter. Kép: Alekszej Rogyionov. Szereplők: Kristin Scott Thomas (Janet), Timothy Spall (Bill), Patricia Clarkson (April), Emily Mortimer (Jinny), Cillian Murphy (Tom), Bruno Ganz (Gottfried). Gyártó: Adventure Pictures / Great Point Media. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 71 perc.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13497