KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/január
FILMSZEMLE
• Zsugán István: A magyar film a világban 1979-ben Pécsi Játékfimszemle, 1980
• Dárday István: Töredékes összefüggések nagylátószögű optikával

• Jovánovics Miklós: Alászállás a közelmúlt poklába Bizalom
• Koltai Tamás: Szász Péternél mindig olyan jókat mondanak Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét?
• Lázár Ervin: Sorok az Égigérő fű plakátjának ragasztós oldalára
• András László: Szemtől szemben Tarkovszkijjal Tükör
• N. N.: Andrej Tarkovszkij filmjei
• Rubanova Irina: Miskin herceg a tiltott zónában Tarkovszkij Sztalker című filmjéről
• Császár István: Folytatható utószó Fellini Casanovájáról
• N. N.: Federico Fellini filmjei
FILMZENE
• Kocsis Zoltán: Kell-e a filmzene?

• Takács Ferenc: „Amerika kizöldülése” Hair
• Réz Pál: A sokértelműség csapdái Gondviselés
• Sándor Pál: „Közeli fotográfiát ne csináljanak rólam!” Interjú-részlet egy készülő Karády Katalin filmből
• N. N.: Karády Katalin filmjeiből
• Matos Lajos: agresSZÍV KINó
• Veress István: Az állatok válaszolnak
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Politikai lelkigyakorlat a Genfi-tó partján Nyon
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: A hiénák napja
• Gervai András: Koldus és kirlyfi
• Iván Gábor: Nada csoport
• Csala Károly: Spirál
• Schéry András: Konvoj
• Kapecz Zsuzsa: A dervis lerombolja Párizst
• Sólyom András: Kezedben a kulcs
• Bognár Éva: Férfiak nélkül
• Schéry András: Lidércnyomás
• Argejó Éva: Fierro fiai
• Iván Gábor: Meg kell ölni ezt a szerelmet
TELEVÍZÓ
• Illyés Gyula: A jövő mozija
• Mezei András: Csak ülök és kérdezek Beszélgetés Vitray Tamással
• Faragó Vilmos: Kortársak – adaptálva
• Kristóf Attila: A kabaré alkonya Humor a tévében 1.
• Gervai András: A Kunta Kinte-legendárium Gyökerek
• Honárkay Róbert: Hús, bőr, szeplő Ingmar Bergmanról
• Békés Tamás: A képernyő – tegnap
• Gombár Endre: A Tejút fiai
KÖNYV
• Bádonfai Gábor: Két évtized filmtörténete egy olasz napilap hasábjain
TELEVÍZÓ
• Hegedűs Tibor: Némi eligazítás, semmi több...
POSTA
• N. N.: „Minden számban legalább egy aktfotót” Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Az év játéka Az 1979-ben Magyarországon bemutatott legjobb külföldi filmek

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét?

Szász Péternél mindig olyan jókat mondanak

Koltai Tamás

 

Azért választottam címnek a fönti mondatot, mert (címnek) elég hosszú – ha nem is annyira, mint a film címe. Azonfölül igaz. Szász Péter filmjeiben tényleg mindig jókat mondanak. Azt mondja például az egyik szereplő: „Ez egy olyan ország, ahol a lángost szeretik, de a lángossütőt utálják.” Nem jó? Aztán: „A mi nemzedékünkre sohasem volt vadászati tilalom.” Itt a magas beosztású funkcionáriustól a százhárom éves egykori kuplerájosnéniig mindenki egyformán szászpéteres bon mot-kban beszél. És gegekben cselekszik. Az ifjú ellenálló 1944-ben lefényképezi a saját halálát. Egyik barátja harmincöt évvel később éppen a róla elnevezett utca táblája alatt hal meg. Egy ismeretlen fiatalember éjnek évadján francia nyelvű Hamlet-kiadás után kutat az antikvárium böngészdéjében.

Egyáltalán: itt minden olyan érdekes. Az Éden Hotel nevű örömtanyán ellenállók tanyáznak, örömlányok röpcédulákat gépelnek örömmel. Ifjú ellenálló sízokniban teríti le az utcán a barátai kivégzésére fölállt kivégzőosztagot. Ifjú főszereplő, oldalán örömlánnyal, ágyból epekedik a röpcédulát gépelő örömlány után. Örömtanya rövidesen átalakul népi kollégiummá, örömlányokból népi kollégisták lesznek. Legszebb, legokosabb, legnépikollégistább örömlány útja az átmenetileg „kolesszá” vált örömtanyától – a kistarcsai internálótábor kitérője után – egyenesen egy londoni tapétaügynök-férjig visz. Újabban autóbuszt lop Budapesten – a sofőrséget „átnevelése” idején tanulta. Az erkölcsrendészet egykori „megbízottja”, aki Kistarcsára kísérte, véletlenül éppen Ferihegyen tartózkodik, amikor a hősnő véletlenül Budapesten landol. Az egykori koleszosok közül az egyik – Kossuth-díjas, alkoholista újságíró – bérsofőrrel fuvaroztatja magát, a másik házi galambra lő a böngészdében, a magas beosztású harmadik nagy, fekete kocsiján éjszaka a Kisasszonyok terére hajt, mert megérzi, hogy most ott a helye… Ez a megérzés valami delejes vonzóerő lehet, mert a halaszthatatlan fuvar résztvevői között (a lopott buszon) ott látjuk a százhárom éves kuplerosnénit és az egykori, azóta meghibbant örömlányt is, aki annak idején az epekedő főszereplő oldalán domborított az ágyban.

Az utóbbiak vajon honnan tudták előre, hogy három évtizeddel később mi fog történni a Kisasszonyok terén, a valaha volt Éden Hotel nevű örömtanya előtt, a márvány emléktáblánál, amelyet a szemérmes utókor o szemközti falra helyezett…? (Vagy tán Kistarcsán mindenkit az autóbuszszakmába neveltek át?)

Tényleg: mi történik itt? Ideje, hogy a kusza utalásokból kibogozzuk a mesét.

Szvetics Berta – újabban Mrs. Jonathan Cuzzle – az első filmkockákon nemzetközi kémnőnek álcázva magát, bosszúálló angyalként indul neki a pesti éjszakának. (Ha már úgy hozta a sorsa, hogy egész Európa ködben úszik, csak Ferihegy fogad.) Bosszújának tárgya Nyírő Dániel, közepes vegyész, nős, egy leánygyermek atyja. Mi a bűne? Nem várta meg Bertát, amíg a lány Kistarcsán nevelődött, hanem közben megnősült. Pedig ők ketten egymásnak voltak szánva. Miből tudhatta ezt Nyírő Dániel? Tudnia kellett volna abból, hogy Kántor Feri, aki Berta vőlegénye volt, megmentette őket a nyilasok golyójától, majd meghalt. Ez, úgy látszik, nem volt elég jel Nyírő Dánielnek. Talán ha azt is tudta volna, hogy Berta mindenkivel lefeküdt, csak vele nem… Sajnos, ez a csalhatatlan jel csak most, harmincöt év múlva derült ki. Dehát hogyhogy nem érezte Nyírő Dániel?… Így vált árulóvá. Meg is bűnhődött: lumbágója van. De Berta még így is szereti. Annyira, hogy három évvel ezelőtt sem feküdt le vele, amikor véletlenül találkoztak Londonban. Pedig meghívta magához, és ott állt a függöny mögött, amíg a férfi lent toporgott a kertes házak előtti angol utcán.

De Bertának ennyi nem elég. Ez a mai energiaszegény időkben fölös energiáktól duzzadó, még mindig szép asszony végigvesszőfuttatja a városon ifjúságának sorstársait, az egykori fiúkat, akik mindegyike csak rút szibarita váz hozzá képest – egészen az éjszakai MÁV-AUT-party-ig, a már említett emléktáblához, a Kisasszonyok terére. Itt aztán, kiderül, hogy már nincs tér, mert építettek egy falat; nincs hotel-kolesz, mert bontják; van viszont Kántor Ferenc utca, de a szegény antikváriusnak épp benne kell meghalnia; van emléktábla is, de rossz helyen, és aztán el is viszi (francia nyelvű Hamlet helyett) egy fiatalember, az új, semmit sem tudó nemzedék képviselője. A bosszú betelt, az eredmény egy halott és egy másnapos társaság. Berta még kap egy orrvérzéses pofont angol férjétől a tranzitszállóban, aztán mint aki jól végezte dolgát, továbbrepül a British Airways-zel.

Minden tisztelet Szász Péteré, aki tartalmas mozit akar csinálni. Úgy tűnik azonban, hogy egymásra dobált ötletekből, bemondásokból és jópofáskodásból nem lesz sem tartalom, sem mozi. Hiányzik: a dramaturgiai tartás, a mesévé oldott gondolat. Talán ha a szereplők emberi lények volnának, s nem kulcsra járó, fölhúzott figurák, akik olyanok, mintha önálló életet élnének, de valójában csak addig beszélnek és mozognak, amíg le nem járnak. Akkor a dramaturgiai mechanizmus kezelője – jelen esetben azonos a rendezővel – újra fölhúzza őket, hogy megint elfigurázzanak egy darabig.

Az álomdramaturgia, pontosabban a visszaemlékezések technikai megoldása is furcsa gondolatokat ébreszt. Andor Tamás operatőr képein az 1944-es idők olyan derítettfényes-glóriás szépségben jelennek meg, hogy valósággal nosztalgiánk támad irántuk. Márpedig a film – egy Brecht-idézet tanúsága szerint is – valószínűleg csak az alkotók nemzedékének egykori fiatal hitéről akart nosztalgiával szólni.

A színészeknek testetlen alakokat kell játszaniuk, így egyetlen lehetőségük, hogy jellemábrázolás híján, megpróbáljanak érdekesek lenni. A finom árnyalatokra képes Pécsi Ildikó most vérbő módon érdekes, Avar István őszen érdekes, Bodrogi Gyula fáradtan érdekes, Ajtai A. György civilen érdekes – de mindannyian nyakatekerten érdekesek. Mint maga a film.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/01 08-09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8000