KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/január
FILMSZEMLE
• Zsugán István: A magyar film a világban 1979-ben Pécsi Játékfimszemle, 1980
• Dárday István: Töredékes összefüggések nagylátószögű optikával

• Jovánovics Miklós: Alászállás a közelmúlt poklába Bizalom
• Koltai Tamás: Szász Péternél mindig olyan jókat mondanak Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét?
• Lázár Ervin: Sorok az Égigérő fű plakátjának ragasztós oldalára
• András László: Szemtől szemben Tarkovszkijjal Tükör
• N. N.: Andrej Tarkovszkij filmjei
• Rubanova Irina: Miskin herceg a tiltott zónában Tarkovszkij Sztalker című filmjéről
• Császár István: Folytatható utószó Fellini Casanovájáról
• N. N.: Federico Fellini filmjei
FILMZENE
• Kocsis Zoltán: Kell-e a filmzene?

• Takács Ferenc: „Amerika kizöldülése” Hair
• Réz Pál: A sokértelműség csapdái Gondviselés
• Sándor Pál: „Közeli fotográfiát ne csináljanak rólam!” Interjú-részlet egy készülő Karády Katalin filmből
• N. N.: Karády Katalin filmjeiből
• Matos Lajos: agresSZÍV KINó
• Veress István: Az állatok válaszolnak
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Politikai lelkigyakorlat a Genfi-tó partján Nyon
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: A hiénák napja
• Gervai András: Koldus és kirlyfi
• Iván Gábor: Nada csoport
• Csala Károly: Spirál
• Schéry András: Konvoj
• Kapecz Zsuzsa: A dervis lerombolja Párizst
• Sólyom András: Kezedben a kulcs
• Bognár Éva: Férfiak nélkül
• Schéry András: Lidércnyomás
• Argejó Éva: Fierro fiai
• Iván Gábor: Meg kell ölni ezt a szerelmet
TELEVÍZÓ
• Illyés Gyula: A jövő mozija
• Mezei András: Csak ülök és kérdezek Beszélgetés Vitray Tamással
• Faragó Vilmos: Kortársak – adaptálva
• Kristóf Attila: A kabaré alkonya Humor a tévében 1.
• Gervai András: A Kunta Kinte-legendárium Gyökerek
• Honárkay Róbert: Hús, bőr, szeplő Ingmar Bergmanról
• Békés Tamás: A képernyő – tegnap
• Gombár Endre: A Tejút fiai
KÖNYV
• Bádonfai Gábor: Két évtized filmtörténete egy olasz napilap hasábjain
TELEVÍZÓ
• Hegedűs Tibor: Némi eligazítás, semmi több...
POSTA
• N. N.: „Minden számban legalább egy aktfotót” Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Az év játéka Az 1979-ben Magyarországon bemutatott legjobb külföldi filmek

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

A képernyő – tegnap

Békés Tamás

 

Miközben az elektronikus tömegkommunikáció állandó versenyfutásban van a technikai eszközök fejlődésével, ellentmondásba kerül saját múltjával; a tegnapi új kiöregedésének rémképe az események és a szellemi javak tömegfogyasztására ösztönzi.

A televíziózás hőskorszakában a műsorok túlnyomó többsége „elszállt az éterbe”. A technika fejlődésével később lehetővé vált a különböző típusú rögzítés. Ez a lehetőség a műsorok megismételhetőségét eredményezte. De mint minden újdonság, ez is problémák tömegét hozta felszínre. S itt nemcsak a szakszerű tárolás gazdasági, technikai gondjaira utalok, hanem a jelenség történeti, kulturális oldalára is. Az archivált események, kulturális értékek rendszeres megismételhetősége az exponenciális ütemben növekvő műsorok mellett még optimális körülmények között sem aknázhatja ki a megőrzött értékekben rejlő lehetőségeket. Arról nem is beszélve, hogy a televízió felvevő és megőrző kapacitása is véges. Ugyanakkor jelen történelmünk és kultúránk eme értékeit és jelenségeit nem nélkülözheti a holnap embere, közöttük például pedagógusok, diákok, kutatók, érdeklődő szakemberek.

Ez a körülmény késztet arra, hogy a nyilvánosság előtt egyszer már megpendített elképzelésemet megismételjem, ezúttal részletesebben. Javaslatom címszóban: legyen Nemzeti Mozgóképtár.

Az elnevezés talán modorosan hangzik, de a következőkben remélhetőleg érthetővé válik. Olyan intézményre gondolok, mely a múzeum és az archívum (vagy könyvtár) funkcióit egyesíti, ahol egybegyűjtik, rendszerezik és az érdeklődők számára hozzáférhetővé teszik mindazt a mozgóképanyagot, amelyet bárhol az országban, bármilyen technikával rögzítettek, s országos érdekű politikai, gazdasági, kulturális eseményt, illetve alkotást tartalmaz. Ez önálló intézmény lehetne, s partikuláris érdekektől függetlenül működnék. Legjobb tudomásom szerint ilyen átfogó intézmény a világon még sehol sincs: miért ne mutathatnánk példát? (A létrehozandó intézmény minőségileg különböznék a filmarchívumoktól, filmmúzeumoktól – ilyenek szerte á világon működnek.)

Első hallásra talán mindenki a megvalósítás nehézségére gondol, ezért sietek előrebocsátani, nem a ma szervezési és beruházási gondja ez. Az elképzelés elfogadásáért emelek szót elsősorban: legyen ez a kulturális tervezés egyik programpontja. Az első teendő széles körű szakembergárda összehívása volna: mérnökök, muzeológusok, könyvtárosok, történészek stb. bevonása nélkül ez a program elképzelhetetlen.

Mire jó egy ilyen intézmény? Országos érdeket valósíthat meg, túllépve a szűkebb filmtörténeti-tudományi, illetve televíziós szempontokon. Nem holt anyag múzumi elzárására, őrzésére gondolok, hanem élő dokumentációs központra. Korunk eseménytörténetét, hazánk művelődéstörténetét a jövő nemcsak írott forrásokból fogja megismerni. A mozgóképi dokumentáció letűnt nemzedékek életét, élményvilágát újraélhetővé teheti.

Utódaink szinte egyszerre, komplex módon vizsgálhatják majd nemcsak az eseményeket, kulturális értékeket, az akkor már történelmi arcokat, hanem a kor fontos, de nekünk másodlagosnak tűnő jegyeit is. (Mozgás, gesztusok, beszédstílus, környezet.)

Az újraélhető tegnap élménye! Még nekünk is érdekes tegnapi saját magunk, hát még az utókornak. Az „élő” dokumentáció számomra nemcsak az archívanyagok újra megtekintésének lehetőségét jelenti, hanem sajátos, mozgóképi „tanulmányok”, „disszertációk” összeállítását is, melyek segítségével a jövő történésze, művelődéstörténésze, egy-egy részproblémát feldolgozhat, „publikálhat”. Az idézőjel itt azt jelenti, hogy a tudományos publikáció nem írásban jelenik meg, hanem videokazettán. A Nemzeti Mozgóképtár tehát archívum, kutatóközpont és sajátos mozgóképi „könyvkiadó” is lenne. Tárolórészlege őrizné, s állandóan felújítaná a videokazettán rögzített filmeket, tévéproduktumokat, felvett eseményeket, előadásokat, bárki készítette is. (Gondoljunk a képmagnó jövőbeni elterjedésére.) Az állami intézmények felvételeikből „köteles példányt” juttatnának el a Mozgóképtárnak. A kapott anyagok megőrzéséről, jövőjéről a Mozgóképtár szakembergárdája döntene.

Ma még jókor dönthetünk saját tegnapunk jövőjéről. Ha késlekedünk, az idő tönkreteheti korunk dokumentumait. Ne hagyjunk romokat a jövőnek. Merjük nem álomnak tekinteni a Nemzeti Mozgóképtárat, tágas kutatótermekkel, ahol monitorok előtt fiatal utódaink néznek bennünket, s próbálják megérteni; mi történt velünk, mit is akartunk?!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/01 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8031