KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/március
• Forgách András: Ketten egyedül Jim Jarmusch
• Hahner Péter: Az idegen belovagol a városba… Anthony Mann westernjei
• Kovács Marcell: Mélysötét Mann noir
• Csanádi Péter: Keserű kékség Nicolas Roeg
• Pápai Zsolt: Ne nézz vissza! Kísért a jövő
• Géczi Zoltán: Bangkok szellemei Thai mozi
• Nánay Bence: A gyík és a tigris Thai art
• Kriston László: Kémvilágpolgár Le Carré-filmek
• Nevelős Zoltán: Keleten a helyzet Sziriána
• Báron György: A bosszú ügynökei München
• Trosin Alekszandr: A mi Bulgakovunk A Mester és Margarita
MÉDIA
• Schreiber András: NAVA a nap alatt Beszélgetés Kovács Adrás Bálinttal
• Reményi József Tamás: Ember az állatban Monty Python Tudományegyetem

• Mersich Gábor: Brutális trip Odegnál Róbert: Rév – A hívó
• Teszár Dávid: Posztapokalipszis most Akira
• Kemény György: Cuculus canorus
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Vigaszág-bog Fehér tenyér
• Csillag Márton: Bleifrei Kútfejek
• Barotányi Zoltán: Májbaj, Lali pap Üvegtigris 2.
LÁTTUK MÉG
• Csillag Márton: Tibor vagyok, de hódítani akarok
• Kárpáti György: Egy gésa emlékiratai
• Köves Gábor: Bizonyítás
• Nevelős Zoltán: Aura

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy gésa emlékiratai

Kárpáti György

 

A titokzatos Japán múltjába engedett betekintést Arthur Golden Egy gésa emlékiratai című bestsellere. A regény első pillanattól Hollywood egyik vágyott filmprojektje volt, nem annyira történetével s párbeszédeivel, hanem leíró részeivel hatott, bepillanthattunk egy avatatlanok elől elzárt kultúrába. Steven Spielberg visszalépése után a Chicagóval révbe érő Rob Marshall kapott lehetőséget, hogy a japán kultúrát amerikai szemmel igyekezzen hitelesen ábrázolni. A direktor nagyon helyesen elhagyta a regény keretes szerkezetét, s csupán a narráció emlékeztet arra, hogy tulajdonképpen az egész film egyetlen flash back szekvencia, melyben nyomon követhetjük, hogyan lesz a halásztanyáról elragadott kilencéves Chiyóból minden idők legünnepeltebb kiotói gésája, Szajuri. A látványban igen erős és kreatív Marshall a színpadról le- és a musicalből kilépve rendkívül hatásos képekkel és színkezeléssel festette meg a 20-as 30-as évek Japánjának tablóját. Addig a pillanatig, amíg a kis Chiyo nem találkozik élete legmeghatározóbb alakjával s örök szerelmével, az Elnökkel, csupán két alapszín, a külsők kék és a belsők sárga színei váltakoznak, utána aztán kitárul a horizont és tobzódhatunk a legkülönfélébb színekben, árnyalatokban. A látvány mellett dicséret illeti a castingot is, hiszen a távol-keleti filmgyártás leggyönyörűbb, legismertebb és roppant tehetséges színésznői tűnnek fel a főbb szerepekben: Zhang Yi-mou- és Wong Kar Wai-filmek főszereplője, a kínai Gong Li; az egykori Miss Malajzia Michelle Yeoh; valamint a pimaszul fiatal és lenyűgöző Zhang Zi-yi.

Kár, hogy a film belehal a látványba, s nem képes e rejtett és titokzatos világ mélyére hatolni. Megismerkedhetünk ugyan bizonyos fogalmakkal és szokásokkal (mizuage, obi, danna stb.), de eleve hiteltelen, hogy angol nyelvű a produkció. A világháború kitöréséig Marshall körültekintően és komótosan araszol előre, ám azt követően érthetetlenül kapkodóvá válik, nem tud mit kezdeni az idegen amerikaiak megjelenésével, s az első repülők feltűnése az atmoszférát is megöli. A piás jenkik dorbézolása csak részben jelent kontrasztot, s olyan felszínes sztereotípia, mely nem képes kellőképpen érzékeltetni a Japánban végbemenő háborús sokkot és traumát. A japán kultúra bemutatása nem sikerült különbre, mint a negyedszázaddal ezelőtti Richard Chamberlain-féle Sógunban. Csak színesebbre.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/03 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8552


előző 1 következőúj komment

Ulpi#2 dátum: 2006-12-21 12:33Válasz
Azért a másik kritika _annyival_ nem jobb.

mpatia#1 dátum: 2006-05-11 13:13Válasz
Kedves kritikus, nagyon rózsaszín szemüvegen keresztül nézte ezt a filmet!

Pl. dicsérni a castingot és nem említeni a pont emiatt kirobbant botrányt Japánban... [a főszereplő nők kínaiak...] [usa - ferdeszemű az is, nem?! egyremegy]
Még csak nem is említeni a gyakran Barátok közt szintű hangsúllyal és rossz angolsággal elmondott -a filmet nagyon hiteltelenné tevő- dialógusokat....

[Ergo: a gésák Japánban éltek, kínaiak voltak, és rossz angolsággal kommunikáltak...]

A történetvezetés amelyik úgy tesz mintha csak két (na jó 3-4) gésa lenne egész Kiotóban, és nekik a legfőbb céljuk megszerezni egy gésa ház vezetésének jogait [stb] szintén fájdalmas.

stbstb

aki egy sokkal jobb kritikát akar olvasni e filmről annak ajánlom a következőt:
index.hu/kultur/cinematrix/kritika/gesa0323/

mpatia