KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/március
• Forgách András: Ketten egyedül Jim Jarmusch
• Hahner Péter: Az idegen belovagol a városba… Anthony Mann westernjei
• Kovács Marcell: Mélysötét Mann noir
• Csanádi Péter: Keserű kékség Nicolas Roeg
• Pápai Zsolt: Ne nézz vissza! Kísért a jövő
• Géczi Zoltán: Bangkok szellemei Thai mozi
• Nánay Bence: A gyík és a tigris Thai art
• Kriston László: Kémvilágpolgár Le Carré-filmek
• Nevelős Zoltán: Keleten a helyzet Sziriána
• Báron György: A bosszú ügynökei München
• Trosin Alekszandr: A mi Bulgakovunk A Mester és Margarita
MÉDIA
• Schreiber András: NAVA a nap alatt Beszélgetés Kovács Adrás Bálinttal
• Reményi József Tamás: Ember az állatban Monty Python Tudományegyetem

• Mersich Gábor: Brutális trip Odegnál Róbert: Rév – A hívó
• Teszár Dávid: Posztapokalipszis most Akira
• Kemény György: Cuculus canorus
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Vigaszág-bog Fehér tenyér
• Csillag Márton: Bleifrei Kútfejek
• Barotányi Zoltán: Májbaj, Lali pap Üvegtigris 2.
LÁTTUK MÉG
• Csillag Márton: Tibor vagyok, de hódítani akarok
• Kárpáti György: Egy gésa emlékiratai
• Köves Gábor: Bizonyítás
• Nevelős Zoltán: Aura

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Üvegtigris 2.

Májbaj, Lali pap

Barotányi Zoltán

A lúzerkomédia kultuszfilm lett, a folytatás aranyszabálya egyszerű: ki kell szolgálni az Üvegtigris törzsvendégeit.

 

Kétségtelenül bátor vállalkozás volt Rudolf Péter részéről elkészíteni az Üvegtigris második részét s egyben halálbiztos ötlet is – a látszólagos ellentmondás alapja az, hogy a kritika által egykoron jórészt elutasított Üvegtigris a leforgatása óta eltelt öt évben kultuszfilmmé avanzsált. Rajongói klubok, Babetta-versenyek, és a kívülállónak kétségtelenül idétlennek (vagy rejtélyesnek) tűnő „ízirájder öcsém” feliratok jelzik, hogy a film valamit nagyon eltalált a Macskajaj-szerű alkotások iránt amúgy is módfelett lelkesedő honi publikum lelkében. No mármost, adott egy jelentős közönségréteg (mellesleg ez már filmpremier utáni első hétvégén bebizonyosodott, amikor országos rekordot döntve százhúszezren nézték meg a folytatást!), aki várja kis kedvencei újabb kalandjait – őket nem lehet becsapni, nekik azt kell adni, amit várnak, azaz egy újabb Üvegtigris-epizódot.

Ennyi kitérő után már nyugodtan kijelenthetjük: habár a Rudolf filmjével kapcsolatos kritikai szempontok továbbra is élnek, az alkotók köszönik szépen és figyelemre sem méltatják őket – a közönség pedig zömmel elégedetten távozik a moziból – mivel már eleve tudta, mire is fog beülni.

Rudolf és alkotótársai (mindenekelőtt a forgatókönyvért, akarjuk mondani a gegek, helyzetkomikumok és a szóviccek jó részéért felelős Búss Gábor Olivér) találtak egy megfelelő helyszínt, ehhez jönnek a nyerő karakterek, lehetőség szerint minél hülyébb nevekkel – és immár csak egy szabály él: lehetőség szerint győztes csapaton ne változtass. Ezután meg kell keresni a megfelelői konfliktus-, pontosabban komikumforrásokat, melyek magától értetődően adódnak: problémás anyagcsere, még problémásabb nemi élet, szenvedélybetegségek (ivás – semmi drog!). Ezek után, s itt nyugodtan hagyatkozhatunk Rudolf Péter interjúira, szigorúan kerülni kell a dramaturgiai csavarokat, a cselekményszövés helyett jöhetnek a szabadon permutált jelenetek, színészvezetésről pedig felesleges beszélni, elvégre itt mindenki azt nyújtja, amit az életben amúgy is legjobban tud – önfeledten komédiázik. Mert azért ne felejtsük el: a recept csak akkor működik, ha tényleg kiváló képességű színészek népesítik be a koszvadt Üvegtigris környékét – jó, jó némelyik közülük talán túl sokat bukkan fel a népszerű tévécsatornák komédiaműsoraiban, továbbá Gesztesi Károllyal (illetve a hangjával) újabban úgyszólván a nap minden félórájában találkozhatunk, de az összhatás még mindig sokkal jobb, mintha egy archív bohózatgyűjteményt vagy a Gálvölgyi-showt látnánk, és ez már magában határozott előrelépés. Vegyük már észre: a szemünk előtt egy vadonatúj filmtípus keletkezett, amelyből sikeresen kiiktatták a hagyományos (konzervatív) filmkészítés szokásos ballasztjait: mindenekelőtt a cselekményt – mit lehet tenni, ha egyszer ebben a világban nem történik semmi. Azután a társadalomábrázolást – ilyen emberek persze nincsenek, még az úgynevezett vidéken se, de ez ne fájdítsa szívünket.

Továbbá nincs szükség a poénokon túlmutató mondanivalóra sem – ez egy zárt, csakis önmagára referáló univerzum, s az Üvegtigris rajongói pontosan ezt szeretik benne. Meg az olyan figurákat, mint a Szarvas József által megformált Cingár, a hülye hajával, a szerencsétlen tubájával, meg szőke, süketnéma babájával (Nagy-Kálózy Eszter), a láncos, szőrös (nyilván büdös), folyton részeg Csoki (Csuja Imre), s persze a fő slemil, a számos cseh filmből lepárolt Kakszi Lali (Rudolf), hogy a többiekről (Gaben, Róka, Király Sanyi, Oszi bácsi stb.) most ne is ejtsünk több szót. Kár, hogy még ezen az önmagába zárt univerzumon belül sem mindig elégséges a muníció, s úgy a közepe táján leül a produkció, ami – tekintve hogy amúgy sem tartott sehová – önmagában is különleges teljesítmény. Mindegy, a végére még maradnak vicces fordulatok, a rajongó biztosan nem távozik csalódottan, a többiek meg úgyis valami négyórás dán filmet választottak, a barmok – s ha mégsem, úgy ők sem fogják röhögés nélkül végigülni ezt a száz percet. Amúgy cáfolnánk az előzetes rosszindulatú sugdolózásokat: egyáltalán nem is olyan tolakodóak a szponzorbetétek (pláne az első részhez képest), és a SvábyKereszty duó is csak egy villanásra bukkan fel a céges mikrofonnal – érdekes, hogy Kokóból viszont még ennyi is túl sok.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8550