KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/október
• Bikácsy Gergely: A szamár és a filozófus Az én XX. századom
• Schubert Gusztáv: A láthatatlan teniszlabda Jézus Krisztus horoszkópja
• Hegyi Gyula: Másfél tucat még benne van Iskolakerülők
• Réz Pál: Százszorszentek Beszélgetés Szentkuthy Miklóssal
• Miklós Pál: Tücsökkalitka Az utolsó császár
• Báron György: A technokrata rendező Brian de Palma portréjához
• N. N.: Brian de Palma filmjei
• N. N.: Joris Ivens
• Zalán Vince: A repülő hollandus
• N. N.: Joris Ivens filmjei
A FILMVILÁG MOZIJA
• Koltai Ágnes: Tariménes második utazása Szerencsefia
VIDEÓ
• Sneé Péter: A provokáció is kommunikációs forma Beszélgetés Péterffy Andrással
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Kis apokalipszisek Moszkva
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: Huhogók
• Hegyi Gyula: Angyalszív
• Kovács András Bálint: Elfelejtett dallam, fuvolára
• Ardai Zoltán: Roger nyúl a pácban
• Szemadám György: Szellemirtók
• Koltai Ágnes: Vasmadarak II.
• Szemadám György: James Bond, a magányos ügynök

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

James Bond, a magányos ügynök

Szemadám György

 

Fergeteges tempójú kezdés, gyors vágások, egyszerre legalább három szálon végigrángó izgalom (melynek következtében az ember még a film tizedik percében sem ért semmit az összefüggésekből), félelmetesen kemény férfiak, szadizmus, gyilkosságok, és persze: hajsza földön, levegőben, vagy a víz alatt. És ekkor még éppenhogy csak elkezdődnek kirajzolódni a legújabb James Bond-film cselekményének erővonalai. Aztán: száguldó autók, repülőgépek, helikopterek, aeroplánok, hajók és tengeralattjáró, állandó lövöldözés és robbanások, körítésként pedig tropikus tájak, tenger, gyönyörű nők, elegancia, csillogás, gazdagság. Ennyi! Profi technikával, profi operatőrökkel, profi trükkmesterekkel és látványtervezőkkel készített krimi-szadi-szexi. Az egész film mintha a szupertechnika apoteózisa volna. Itt a jól bevált kommersz akciófilm-fordulatok éppoly gépies tökéletességgel működnek, mint a lépten-nyomon előkerülő járművek és fegyverek arzenálja. Igaz, hogy éppen emiatt a profi „pontosság” miatt minden fordulatot jóelőre sejteni lehet, de ez csak megkönnyíti az ilyenfajta filmek nézőközönségének a dolgát. Ennél zavaróbb, hogy maga a 007-es ügynök is csupán egy gépiesen működő, elnyűhetetlen műanyag-embernek hat a filmvásznon. A James Bond-sorozat tizenhatodik darabjának főszereplőjéből – a tagadhatatlanul jóképű Timothy Daltonból – teljességgel hiányzik a személyiség varázsa. Elődjeihez – a fanyar és zord Sean Conneryhez, és az elegánsan ironikus Roger Moore-hoz – képest ő bizony nem más, mint egy elnyűhetetlen pofozóbábu, akit öt nindzsa ver félholtra, majd rádől egy egész ház, s másnap mégis kipihenten, sebhelyek nélkül kezd újra munkához. Nála bizony még a kábítószercsempész-banda tagjai – különösen Sanchez, a sötétpillantású főnök – is árnyaltabban megformált figurák. A film legélvezetesebb pillanatai azok, ahol készítői szemlátomást beleuntak a profizmus taposómalmába, és egy-egy öncélúan bornírt geget engedtek meg maguknak. Ilyen például az, amikor James Bond egyik segítőtársa egy cirokseprűnek álcázott adó-vevőbe beszél, majd unottan eldobja azt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/10 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5500