KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/november
• Székely Gabriella: A légy az objektívben Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Zalán Vince: Remington R. B. és a többiek Beszélgetés András Ferenccel
• György Péter: Egy nemzedék csapdában Mr. Universe
• Kornis Mihály: Brékó, Magyarország! Egy teljes nap
• Székely Gabriella: A rövidtávfutók magányossága Soha. sehol, senkinek!
• Klaniczay Gábor: Ez a mocsár nem tarthat örökké Törvénytől sújtva
• Kovács István: Az igazság hasztalan reménye Befejezés nélkül
• Dániel Ferenc: Vonatok jönnek-mennek Menzel-sorozat a tévében
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 3.
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Talányos parancsolat Locarno
• Fáber András: Hol van Tajvan? Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: Ötvenhárom hideg nyara
• Báron György: A szakasz
• Szemadám György: Óh, Argentína
• Tamás Amaryllis: Carmen
• Zsenits Györgyi: Plumbum, avagy a veszélyes játék
• Nagy Zsolt: Másnap háború volt
• Tamás Amaryllis: Kalózok
• Faragó Zsuzsa: Hálószobaablak
• Szilágyi Gábor: Hadijátékok
TELEVÍZÓ
• Bart István: A mozi időgépe Fejezetek az első világháborúból
KRÓNIKA
• N. N.: Az európai filmdíjról
• N. N.: Olvasóink figyelmébe!

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ötvenhárom hideg nyara

Fáber András

 

Idén tavasszal, a film előzetes bemutatója alkalmából a rendező Budapesten járt, és több érdekes adalékot mondott el a cselekmény történelmi-társadalmi hátteréről. Egyebek között azt, hogy amikor Sztálin halála után néhány hónappal az addig mindenható Lavrentyij Beriját, az állambiztonsági szervek főnökét leleplezték, a (feltehetőleg erőszakos halála után megejtett) vizsgálat tizenhét ellenséges hatalom javára elkövetett kémkedésben és számos egyéb irtóztató bűnben találta vétkesnek, ami arra mutat, hogy egy politikai fordulat után gyakran tovább élnek az „ancien régime” jellegzetes eszközei. (A filmről, amelynek cselekménye a „bölcs vezér” és teljhatalmú földije dicstelen vége között, egy rövid, zavaros időszakban játszódik valahol Északon, a Szovjetunió egy eldugott zugában, s – jegyezzük meg – hitelesnek ható, „lepusztult” környezetben, e lap részletes elemzést közölt ez év júliusi számában.)

Noha a film alkotói igyekeztek a visszamenőleges jövőbe látás kétes értékű igyekezetétől óvakodni, bizonyos szkeptikus felhangjaikban ott vibrál a cselekmény időpontja óta eltelt harmincöt év jó néhány fanyar tanulsága.

A főszereplő (Valerij Prijomihov kiváló alakítása), akit azért ítéltek kényszermunkára, mert a háborúban mint felderítőtiszt élve tért vissza a bekerítésből, hozzá hasonlóan ártatlanul elítélt fogolytársa (az élete utolsó szerepét játszó nagyszerű Anatolij Papanov) segítségével leszámol ugyan a falucskát megszállva tartó, dúló-fosztogató banditákkal, akiket – sok más bűnözővel egyetemben – Berija egyik utolsó zavart keltő intézkedése, egy részleges amnesztia szabadított rá a társadalomra, de tudjuk, hogy a társadalomba visszavezető út hosszúnak ígérkezik számára.

Ez az „eastern”-nek álcázott, fordulatos cselekményű film súlyos politikai – sőt, etikai – konzekvenciák végiggondolására készteti a nézőt. Változatos formáit mutatja be az önkénnyel szemben tanúsított magatartásoknak – a denunciánstól és a kollaboránstól a szájhősön át a szembeszegülőig –, s nem ígéri az utóbbi könnyű és gyors győzelmét, ami nem csak az adott időszakról nyújt elgondolkodtató látleletet.

„De jó volna emberi módon élni” – sóhajtja egy emlékezetes jelenetben, egy kenyérdarabot rágcsálva mint jogfosztott zek az egykori főmérnök, akinek az volt a „bűne”, hogy nyelveket tudott, s voltak külföldi kapcsolatai. Vajon mennyi időnek kell eltelnie tisztes eseménytelenségben, mire egy olyan társadalomban, melyben egykoron mély gyökereket vert az erőszak, az álnokság és a gyanakvás, az emberek újra nyíltan nézhetnek majd egymás szemébe? Voltaképpen ezt kérdezi ez a film, s jó volna hinni, hogy megérjük rá a választ.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/11 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4907