KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Sinkovits Imre (1928–2001)

• Lengyel László: Szabadlegény Jancsó 80
• Vidovszky György: Jancsó, a király Beszélgetés középiskolásokkal
• Mundruczó Kornél: Állatkerti mesék Jancsó 80
• Bikácsy Gergely: Mozilidérc Mándy mozija
TELEVÍZÓ
• Schubert Gusztáv: A szépség rabjai Televízió: férfireklám
• Hammer Ferenc: Claudia Citroën Nők a tévéreklámban
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan kéz Beszélgetés Levendel Ádámmal
• N. N.: Az amerikai tévéreklám (1945–95)
CYBERVILÁG
• Sipos Júlia: A hálózott ember Beszélgetés Nyíri Kristóf filozófussal
• Kriston László: e-demokráci@? Paradigmaváltás Hollywoodban – 2. rész
• Kriston László: Párhuzamok Könyvszakma – Filmipar
• Kömlődi Ferenc: Gépi balettek Robotrendezők

• Beregi Tamás: Monty-montázs Angol humor
• N. N.: Monty Python repülő CD-ROM-jai
• Karafiáth Judit: A megtalált Proust Az eltűnt idő filmjei
• Ardai Zoltán: Időnk Leával A fogolynő
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A kőkori szappanopera Pordenone

• Csont András: Egy brassói Párizsban Brassaï-kiállítás
FILMZENE
• Szőnyei Tamás: Sűrített idő Beszélgetés Szemző Tiborral
KRITIKA
• Csengery Kristóf: Bartók-kenyér Gyökerek
• Gelencsér Gábor: Mértékrend Zalán Vince: Gaál István krónikája
• Varró Attila: A kép ópiuma Rekviem egy álomért
• Takács Ferenc: T-modell Dr. T és a nők
• Báron György: A Szovjetunió magányos hőse Vorosilov mesterlövésze
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Pan Tadeusz
• Varró Attila: Tigris és Sárkány
• Csantavéri Júlia: Malena
• Köves Gábor: Wonder Boys
• Reményi József Tamás: Betty nővér
• Ádám Péter: A meztelen Maya
• Nevelős Zoltán: Billy Elliot
• Kis Anna: Anyegin
• Strausz László: Szívörvény
• Tamás Amaryllis: A jövő kezdete
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Temetés

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Gyökerek

Bartók-kenyér

Csengery Kristóf

Miképpen gondolkodik a filmes a zeneszerzőről? Gaál István háromrészes televíziós esszéje Bartók Béláról.

 

Filmet készíteni Bartókról? A legnehezebb feladatok egyike. A zeneszerző alakját és életművét a halála óta eltelt öt és fél évtized alatt különféle rendszerek és kormányok oly sokszor használták fel saját céljaikra, oly sokszor rángatták elő ünnepi beszédek és nyilatkozatok témájaként, hogy Bartók az átlagember szemében sablonná üresedett és szoborrá dermedt. A koncerttermeket megtöltő pár ezer zenebarát mindig tudta, ki volt Bartók, és mit jelent a művészete – ők azonban a kisebbséget képviselik. Magyarország a hivatalos szólamokban „Bartók és Kodály országává” lépett elő anélkül, hogy a kultúrpolitika valaha is megteremtette volna a bartóki és kodályi művészet széles körű befogadásának feltételeit.

Filmet készíteni Bartókról? A legvonzóbb feladatok egyike, az elmondottak ellenére – vagy épp az elmondottak miatt. A rendező, ha elhivatott, most megmutathatja, ki volt az igazi Bartók Béla: a művész és ember, akinek soha nem volt köze szólamokhoz és sablonokhoz; aki életében éppoly idegen maradt a kortársi gáncsoskodók, mint halála után a zenéjén élősködők számára.

Filmet készíteni Bartókról – de milyet? Játékfilmet? Dokumentumfilmet? Oktatófilmet? Elvont alkotást, amely a „művészet a művészetről” összetett jelrendszerével fogalmazza meg posztmodern reflexióit, a beavatottak figyelmére számítva? Gaál István számára ezek aligha járható utak. Az ő háromrészes televíziós esszéjét leginkább lírai, objektív önéletrajzként definiálhatjuk. Az ellentmondásosnak tetsző meghatározás magyarázatot igényel. A film lírai, mert képi világa érzékeny költőiséggel társít asszociációkat a zeneszerzői pálya tényeihez; objektív, mert ez utóbbiakhoz – a tényekhez – szikár szigorral ragaszkodik; és önéletrajz, mert benne egyetlen szó sem hangzik el mástól, mint Bartók Bélától. Ez nem „Így láttuk Bartókot”: itt nem a megroggyant emlékezetű pályatársak és követők traktálják a nézőt ellenőrizhetetlen anekdotáikkal. Itt nem hallunk sem elemzést, sem értékelést, nem mások beszélnek Bartókról. A film szövege a zeneszerző leveleiből, önéletrajzi és egyéb írásaiból összeállított, töredékességében is hiteles montázs (Szakácsi Sándor hangján).

A Gyökerek eredetiségének záloga a sallangtalan egyszerűség. Ez a munka mentes attól, amit a köznyelv művészkedésnek nevez (s amely csapás sajátos módon legtöbbször épp a művészetről készített filmeket sújtja). Álló- és mozgóképeket látunk emberekről, városokról és tájakról, nyomtatott és kéziratos kották, levélrészletek sorjáznak szemünk előtt. Dokumentumfilm-bejátszások hozzák szinkronba az alkotói pálya állomásait a történelemmel. Bartók szavait zene tagolja és festi alá: az életmű kisebb és nagyobb jelentőségű kompozíciói. Felvillan Pozsony és Párizs, Pest és London, New York és Gerlicepuszta; látunk részleteket a Kékszakállúból, a Fából faragott királyfiból és a Mandarinból, halljuk a zongoraműveket a magyar előadók javától (Kocsis, Ránki, Schiff, Jandó, Prunyi), gyönyörködhetünk Bartók kézírásában, parasztbútorainak szépségében s a század eleji kottakiadványok szecessziós címlapjaiban. Mindez kézenfekvő, szinte önként kínálkozó megoldás. Gaál István még az idősíkok kezelése terén is kerüli a bonyodalmat: a film előreugrások és visszatekintések nélkül, a linearitás elvéhez ragaszkodva tárja elénk az alkotó fejlődésregényét.

Ami különleges: az igényesség, amellyel a szem és a fül a dokumentumok között válogat, s amellyel ezeket egymáshoz társítja. A vágások pontossága; a következetesség, amellyel a rendező a történetmondás kontrasztjaira ügyel. Gaál többször is megajándékozza a nézőt–hallgatót egy misztérium: a népzene műzenévé változásának élményével. Paraszténekest látunk–hallunk, vagy épp fonográfhengerről szólal meg a gyűjtés egy dala – s a következő pillanatban a bartóki feldolgozás végeredményével szembesít a rendező. Máskor a zongorára fogalmazott Román népi táncok stúdiófelvételét szakítja meg a paraszti körtánc képe.

Gaál István a filmet nemcsak rendezőként, operatőrként is jegyzi: képi világa drámai tisztaságú. Ez a vizuális jelrendszer – ismétlem: anélkül, hogy a film egyetlen szóval is kommentálná vagy minősítené Bartókot – a maga gondolattársításaival mégis elárulja, miképp gondolkodik a filmes a zeneszerzőről. Figyelemreméltó a természet gyakori megjelenése: gomolygó felhők és izzó napkorong, eső és hó, források és patakok, folyók és vízesések, kövek és állatok – és fák, fák, fák, minden mennyiségben. Ritkás ligetek és sűrű erdők; magányos fa a pusztában; fiatal fa és öreg fa; kiszáradt fa és zöldellő koronájú fa; villámsújtotta fa; ezer gyökerű fa. Gaál István számára Bartók zenéje az organikusan működő, végtelen természet szerves része.

Megtalálja a rendező azt a pontot is, ahol a természet az emberivel összekapcsolódik. Ez a film alapmetaforája, keretet alkotó nagy jelképe, amely egységbe foglalja a születést és a halált, a film elejét és végét. A kenyér dagasztásának és sütésének archaikus tevékenysége ez. Ezzel kezdődik és zárul a film: a fateknő falához csapódó fehér tészta ritmikus zenéjével; a masszát gyúró asszonyi kéz látványával. Bartók zenéje kenyér, amely minden nap új és minden nap ősi – sugallják Gaál István képei.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/03 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3243