KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/augusztus
KRÓNIKA
• Tarr Béla: Balassa Péter (1947-2003)
• (X) : Leni Riefenstahl: Emlékeim 1902-1945

• Szilágyi Ákos: Vidám fickók Sztálin mozija (1. rész)
• Sumjackij Borisz: Sumjackij naplója
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Konnektorból kihúzva Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Ádám Péter: A szorgalom bűne Simenon celluloidszalagon
• Bori Erzsébet: Torony az éjszakában Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Maloin
AKCIÓMOZI
• Vaskó Péter: Acélkoporsók Filmek a tenger alatt
• N. N.: Tengeralattjárók a moziban

• Kiss Ferenc: Színes, szélesvásznú képregény Rajzolt Rejtő
• Tóth András György: Színes, szélesvásznú képregény Rajzolt Rejtő
• Kiss Ferenc: Rejtő Jenő (1905-1943)
• Turcsányi Sándor: Botrány a Szaharában Rejtő Jenő filmen
• Varga Balázs: Háttérvetítés A pesti mozi aranykora
• Molnár Gál Péter: Phoenix mozi Budapesti filmemlékezet
• Dániel Ferenc: Zengő tombolás Mándy-mozi
• Kolozsi László: Az olvasó ember André Kertész képeiről
KRITIKA
• Zoltán Gábor: Elkalandozó tekintet Gerry
• Bikácsy Gergely: Ámor vértengerben Margot királyné
• Bori Erzsébet: Válsághelyzetek Hogy szeretsz?
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Tíz perc – Cselló
• Takács Ferenc: Claire életre-halálra
• Pápai Zsolt: Ballistic – Robbanásig feltöltve
• Köves Gábor: Novo
• Nevelős Zoltán: A fülke
• Vincze Teréz: Enyém vagy!
• Vaskó Péter: Túl mindenen
• Kovács Marcell: Hulk
• Csillag Márton: Blanche, a bosszúálló angyal

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

André Kertész képeiről

Az olvasó ember

Kolozsi László

André Kertész fotói szemernyi kétséget sem hagynak afelől, hogy „van valami erotikus az olvasásban”.

 

Az olvasó embert könnyű lefényképezni, mivel az olvasó ember észre sem veszi, hogy lefényképezték. Az olvasó ember ugyanis belebújik a könyvbe, olvasás közben önfeledt: akit gondok gyötörnek, a figyelmét elhívják a problémák, vagy leköti egy rigófütty, az nem tud eléggé belefeledkezni az olvasásba, az csak lapozgat, nézegeti az oldalakat, nem vesz részt a könyvben, mert a könyv hangja csöndes, túlkiabálja még egy allé szépsége is, túlharsogják a vágyak, hangosabb a könyv hangjánál az aggodalom hangja. De aki belefeledkezett a könyvbe, az már se lát, se hall, az a könyvben van jelen. Ezért is mondja Umberto Eco egy interjúban, azért olvas, hogy tovább, hosszabb ideig éljen, mert az olvasás közben megszerzett tapasztalataink is tapasztalatok, azok is megélt és némely esetben feledhetetlen tapasztalatok, ezért sincs igaza annak, aki megrója a könyvmolyt, mondván, te csak a könyvekből ismered az életet. Az olvasásban szerzett tapasztalat eleven és komoly: fórral indul az, aki a Bovarynét olvasta, egy házasságtörésben; már a viszony kezdetén tudja, hogy mit jelent megcsalni valakit, és tudja, a megcsalásnak milyen következményei vannak, és talán nem botorság kijelenteni, a Flaubert-olvasó a hűségre hajlamosabb.

A Károlyi palotában kiállított André Kertész képeken önfeledt olvasókat látunk, két kép kivételével csupa könyvekbe temetkezett arcot: egész testükkel, egész lényükkel olvasó embereket. „Az olvasás a test gesztusa” – írja Roland Barthes az Olvasásról szóló esszéjében – „van valami erotikus az olvasásban (az olvasás során a vágy együtt van saját tárgyával)”. Barthes esszéje a Kertész-kiállítás katalógusának kísérőszövege is lehetne, illetve a Kertész-képek is felfoghatóak úgy, mint a csodálatos Barthes esszé illusztrációi. (Kertész képei persze értelmezhetőek Barthes Világoskamra című – minden szubjektív riportokat készítő fotós számára kötelező – művének a segítségével is, de ezt a fontos tanulmányt, Cartier-Bresson kiállításáról írva, éppen a Filmvilág hasábjain Csont András idézi.)

Kertész tárgya az olvasó ember, még akkor is, ha a lefényképezett személy nem olvas: Peggy Guggenheim (a modern műgyűjtés nagyasszonya) egy görbe tükörben tűnik föl, a tükör előtt nyitott könyv. Az Ady szobájáról és asztaláról készült képen nincs rajta a költő (a képek tíz évvel Ady halála után készültek), csak a Bibliája van rajta, a kézirata, a könyvei, az ágya sarka, illetve a kávéházi képen: egy csésze friss kávé, meg egy ásványvizes üveg.

Miért is olvasunk? Barthes azt írja: három útja van annak, hogy az olvasás Imagója megragadja az olvasó alanyt: az első út az, amikor az olvasó fetisizálja az olvasott szöveget, örömét leli a szavakban. Kertész tíz képén a tetőkön, a szabadban olvasnak, mindegyik olvasó elvész a könyvben; egy New Yorkban készült képen fiatal lány, egy szál tarka bikini olvas, a kép erotikus, de mégsem attól, hogy a lányon sejthetően nincs a bikinialsón kívül semmi, hanem attól, hogy a lány élvezetét leli az olvasásban; a voyeur (a kép nézője leselkedőnek érzi magát) nem a majdnem meztelen test látványát élvezi, hanem a lány örömét: a lány közelségét. Egy másik képen egy férfi olvas egy párizsi tetőteraszon; a tető ütött-kopott, a háttérben montmartre-i háztetők. A férfi, hogy árnyékot vessen a könyvre a tűző napon, kicsit előredől; „az olvasásban a test minden nyugtalansága jelen van” – írja Barthes, „az elragadtatás, az üresség, a fájdalom, a vágyakozás”. Barthes szerint a második út: „a függőben levő könyv ereje: a könyv lassacskán elfogy és a gyönyör ebből a türelmetlen, féktelen felfalásból ered”. Gyermekkorunkban olvasunk így – így is – türelmetlenül, átélve a jeleneteket (emlékszem egyik barátom kurjongatott, és a hősöket biztatta hangosan az indián-regények olvasása közben: átnyargalt a Winnetoun, pattanásig feszült állapotban); Kertész egyik legviccesebb képén a hintaszékben egy baba ül, és a hintaszék mellett a földön olvas egy szőke, copfos kislány: mi is az oka annak, hogy ezt a képet mosolyogva lehet csak nézni? Kétségtelenül van abban valami vicces, hogy ennyire élőlénynek tartja egy kisgyerek a játékait, ennyire lélekkel rendelkező dolognak: de a mosolynak – a néző mosolyának – van egy másik oka is: a nyugodt és boldog gyermek látványa váltja ki a mosolyt. Az ott vagyunk, mert csendben a kislány mögé lopództunk érzése kísérti a nézőt. Ott vagyunk.

Miféle nézőpontból készítette Kertész a képeit? Némely képe olyan, mintha az angyal szemszögéből látnánk az olvasó embereket: a parkban újságot olvasó férfit, Kertész egy felhő széléről fotózta le. Légből kapott ötlet. A park nyugalma nem is lenne érezhető a padon olvasó, fehér inges férfi jelenléte nélkül.

Fekete öltönyös, kalapos férfi áll egy New York-i utcán az utcára kidobált könyvek előtt, marokra fog egy pipát, és a könyveket nézi. Látszik rajta, hogy nem szegény, nincs rászorulva, hogy az utcán gyarapítsa a könyvtárát: egyszerűen szenvedélyes könyvvadász, és olvasó. Felvesz egy könyvet (képsorozatról van szó) belelapoz; vizsgálgatja a könyv állapotát, aztán ott ragad az olvasmányban a tekintete. Az olvasás szenvedély.

Egy igen műveltnek látszó férfi könyvtárszobájában ül: könyvek vannak az íróasztalán, hatalmas halmokban, a székén, a földön, méter magas kupacokban, a könyvespolcok roskadásig megrakva. A férfi olvas. Mintha már évek óta nem mozdult volna ki a lakásból, és éveket szentelt volna csak az olvasásnak (honnan a fenéből kerítette elő Kertész ezt a férfit, hogy találta meg ezt a lakást? Persze éppen ő beszél Kepes Andrásnak arról – nem is tudom miért maradt ki Kepes Beszélgetések című kötetéből –, hogy mekkora szerencse is kell egy jó képhez, elmeséli: amikor híres képét készítette a vak kolduspárnak pénzt adó törpéről, már csak egyetlen üres kocka volt a gépében). Van olvasásra csábító idő (üde téli délután, esős nyári nap), aki nem szenvedélyes olvasó, az ezeket az olvasásra alkalmas időket használja ki, de ez a komor, szellemi óriásnak látszó férfi: rabja a könyveknek. Egy nő fekete bundában a Café du Dome-ban újságot olvas: mellette a kerek kávéházi asztalon üres kávéscsésze. A terasz fűtött (istenem azok a fűtött párizsi kávéházi teraszok, ugyan csak egyszer voltam hideg időben Párizsban, de emlékszem, milyen jó is volt olvasni a brutális méretű kályhák mellett), ez az újságot olvasó nő, fekete bundában, azért olvas, hogy eltöltse valamivel az idejét: a szobájában olvasó férfi ellenpólusa. Számára az olvasás időtöltés, akárcsak egy séta a Luxembourg-kertben, vagy egy kis fecsegés. Barthes nem beszél arról, hogy akárcsak a hódításnak – a minél több nő megszerzésének – az olvasásnak is lehet oka a hiúság: az információ megszerzésének vágya, azért olvasunk, hogy később eldicsekedhessünk azzal, hogy olvasunk, illetve azzal, hogy mennyit olvasunk. A könyvesbolti böngészés sem csupán arról szól, hogy könyvet akarunk vásárolni, hanem arról is, hogy látni akarjuk a megjelent könyveket, hogy beszélni tudjunk róluk; és persze a könyv beszédtéma is, bizonyos könyveket csak azért olvasunk el, hogy ne maradjunk le a könyvről folyó diskurzusban. Az újságolvasásnak sokkal inkább oka a jólinformáltság vágya (a hiúság), illetve az a vágy, hogy partnerek legyünk egy – például napi politikáról szóló – beszélgetésben. Barthes szerint az olvasás harmadik kalandja: az Írásé. „Az olvasás az írás vágyának vezérfonala”. (A Kertész- kiállítás melléklete jeles magyar költőink néhány Kertész-képek ihletésére született verse. Vannak köztük jobbak és rosszabbak: nem tisztem megítélni, milyenek. Úgy olvastam őket, mint a Barthes-tétel bizonyítékait.)

A Kertész-képek nézegetése közben vágyat éreztem az olvasásra; hazaérve folytattam a kanapén (nyitva) hagyott Hrabal-regényt. Az Őfelsége pincére voltamot olvastam újra, abban a reményben, hogy jobban fog tetszeni, de még annyira sem tetszett, mint amikor először olvastam. Mégis. Arra gondoltam, amikor a regény végére értem – lehet, ha egy másik könyvet olvasok, merőben más következtetésre jutok – hogy tulajdonképpen minden jó könyv (legyen az esszégyűjtemény, regény, vagy útleírás), mindegyik könyv, amelynek az olvasása örömet okoz (amely írásra inspirál), amelybe bele tudok feledkezni, és amelynek az olvasása közben úgy válok arctalan olvasóvá, mint Kertész képein az olvasók, ugyanazt sugallja: élni jó. Arra gondoltam Hrabal olvasása közben, hogy a katarzis érzésének is az az oka, hogy ez az érzés, élni jó, keríti hatalmába az olvasót: az az érzés, hogy nem hibázott el semmit, mert a rövidebb-hosszabb ideig tartó rossz időszakok ellenére is, életének az a tanulsága, hogy nem volt semmi felesleges, és nem volt semmi hiába, hogy az élményekből kikerekedik az élet teljessége. Kertész képeit sem a bánat hívja elő, hanem ez a lehengerlő, és igazából csak a nagy művekre jellemző érzés: az olvasás közben érzett öröm és az életöröm közé teszi ki Kertész az egyenlőségjelet.

 

A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása Pécs és Budapest után megtekinthető Szegeden.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/08 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2291