KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/augusztus
KRÓNIKA
• Tarr Béla: Balassa Péter (1947-2003)
• (X) : Leni Riefenstahl: Emlékeim 1902-1945

• Szilágyi Ákos: Vidám fickók Sztálin mozija (1. rész)
• Sumjackij Borisz: Sumjackij naplója
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Konnektorból kihúzva Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Ádám Péter: A szorgalom bűne Simenon celluloidszalagon
• Bori Erzsébet: Torony az éjszakában Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Maloin
AKCIÓMOZI
• Vaskó Péter: Acélkoporsók Filmek a tenger alatt
• N. N.: Tengeralattjárók a moziban

• Kiss Ferenc: Színes, szélesvásznú képregény Rajzolt Rejtő
• Tóth András György: Színes, szélesvásznú képregény Rajzolt Rejtő
• Kiss Ferenc: Rejtő Jenő (1905-1943)
• Turcsányi Sándor: Botrány a Szaharában Rejtő Jenő filmen
• Varga Balázs: Háttérvetítés A pesti mozi aranykora
• Molnár Gál Péter: Phoenix mozi Budapesti filmemlékezet
• Dániel Ferenc: Zengő tombolás Mándy-mozi
• Kolozsi László: Az olvasó ember André Kertész képeiről
KRITIKA
• Zoltán Gábor: Elkalandozó tekintet Gerry
• Bikácsy Gergely: Ámor vértengerben Margot királyné
• Bori Erzsébet: Válsághelyzetek Hogy szeretsz?
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Tíz perc – Cselló
• Takács Ferenc: Claire életre-halálra
• Pápai Zsolt: Ballistic – Robbanásig feltöltve
• Köves Gábor: Novo
• Nevelős Zoltán: A fülke
• Vincze Teréz: Enyém vagy!
• Vaskó Péter: Túl mindenen
• Kovács Marcell: Hulk
• Csillag Márton: Blanche, a bosszúálló angyal

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A pesti mozi aranykora

Háttérvetítés

Varga Balázs

A magyar új hullám filmjeiben ritka helyszín a mozi, pedig – akár a presszó – a szabadság rezervátuma volt.

 

A hatvanas évek elején még majdnem száz mozi működött Budapesten. A moziműsorban szereplő lista minden tagját tán egy megszállott mozivédő sem tudná felsorolni. Budafok, Fény, Sport, Óbuda, Bartók, Bányász, és a többiek, ezeknek a moziknak a többsége mára elenyészett, minimum átalakult; kiállításokon, katalógusokban, retró-összeállításokban, híradófilmeken, regényekben és novellákban azonban fellelhetők. A korszak játékfilmjeiben mégis csak elvétve bukkannak fel. A hatvanas évek a moziban teltek, meg a köztereken, a presszókban, az Ifjúsági Parkban – hová tűntek akkor a mozik a filmekből, amikor retró-presszó és bisztrókultúránk máig a mozgóképekből táplálkozik?

Nem nehéz persze belátni, hogy ezen helyszínek közül mégiscsak a mozi a legkevésbé fotogén, pontosabban csak üresen igazán látványosak a terei, akkor mutatják meg a formájukat, alakjukat, funkcionális szépségüket – a zsúfolásig telt moziban nyilván a közönség lesz érdekes, no meg a műsor, és nem az épület. Ezért aztán, míg a hatvanas évek diadalmas budapesti modern építményei a Déli pályaudvartól az elegáns irodaházakig és a minimalista eleganciát sugárzó lépcsőházakig pillanatokon belül elfoglalták jól megérdemelt helyüket a korszak játékfilmjeiben, ott mosolyogtak háttérként szerzői filmekben és banális melodrámákban egyaránt, a mozik, még az újonnan felhúzott, monstruózus külvárosi paloták is, legfeljebb a híradótudósításokig jutottak.

De hát miért is keresnénk mozikat a filmekben? A szabad levegőt, a külső helyszíneket, a cinema vérité nyíltságát élvező, a közterekben lubickoló magyar új filmnek a mozi természetes színtere és terepe, mégpedig annyira magától értetődő, hogy mutogatni sem érdemes. Hogy az Ugocsába, a Szikrába vagy a Kőbányába, netán az Alkotásba járnak-e filmet nézni e nemzedéki sztorik hősei, az mellékes, az első csók valószínűsíthetően a Margitszigeten, a kertmoziban cuppan, az olasz és francia kalandfilmeket a Vörös Csillagban izgulja végig a csapat – a generációs történetek, vígjátékok és melodrámák mögé oda kell képzelnünk a hatvanas évek sokszínű, nyüzsgő pesti mozikultúráját, mindazzal az emléksablonnal és nosztalgiával, ami belőle maradt. De hát ez nem korfüggő, az ezredforduló magyar filmesei sem tolják előtérbe a mozikat, pedig ma akár karakterjellemző ereje lehetne annak, hogy a haverok a Cirkóban, a Toldiban, a Puskinban vagy a Westendben gyűlnek össze.

A mozi a filmben: személyes ügy, ezért is a szemérmesség. Túlságosan jól ismert, túlságosan szeretett hely ahhoz, hogy a kirakatban legyen. Akadnak persze mozik a hatvanas évek magyar filmjeiben, a legismertebb példák egyben filmtörténeti klasszikusok: az Álmodozások kora, az Apa mozijelenetei előképeket idéznek, hagyományt teremtenek, élmény- és emlékcserék helyszínei szerelmesek számára, találkozópontok múlt és jelen, személyes sors és kollektív történelmi tapasztalat között. Egy-egy filmrészlet, plakát vagy akár csak a háttérben tréfásan ellebegő reklámtábla játékosan jelöli ki az önreflexió koordinátáit az európai újhullámokban: a mozi nemcsak frivol köztér és személyes ügy, hanem egyben trambulin a filmtörténetbe.

Szívesen láttam volna magyar nouvelle vague-os filmben Bálint Andrást, Iglóit, Kozákot vagy Bujtort hazai Jean-Pierre Leaud-ként lázas rohamban a gépész ellen, a mi újhullámunk azonban szemérmesebb és személyesebb volt ennél. A mozi cselekménybonyolításra nem a legtökéletesebb színtér, Négyszáz csapása, Régi idők focija, Cinema Paradisója egy-egy korszaknak, nemzetnek, nemzedéknek nem lehet tucatnyi; ha pedig nem lírai önvallomás, akkor nagy adag irónia és önreflexió kell ahhoz, hogy a mozi megtalálja helyét a sztoriban.

Mi tagadás, Truffaut és Godard óta szinte már nincs gyanútlan néző: a legsemlegesebb képkivágatban is filmes utalást, plakátot, sztárfotót, moziportált keres a szemünk, szó sem lehet ártatlan mozizásról, hiszen minden mindennel összefügg. A mozi mint helyszín a filmekben veszélyes tereppé vált, olyan kulisszává, ahol feltétlen színvallást várunk, elődök és példaképek felmutatását, groteszk kikacsintást – figyelmünk folyton az idézőjelek, a kapcsolódási pontokat idéző jelek után kutat, pedig ezek csak mandínerek, a moziélmény csalóka kísérőjelenségei.

Ezért is kedves, még a „bűnbeesés kora” előtti pillanat, amikor a Fapados szerelemben, ebben a ritkán emlegetett, 1959-es Máriássy-filmben a lendületesen udvarló munkásfiú moziba viszi kedvesét, a naiv és félszeg tanárnőt, a délutáni előadáson szinte telt ház van, egy friss szovjet klasszikust adnak, a Köpeny filmváltozatát. Nem éppen randevúfilm, viszont szép gesztus a meghódítani vágyott nőnek, a lényeg pedig az együttlét, a mozi diszkrét félhomálya, meg a partner vállára hajtott fej – csakhogy ebben az esetben nem intimitást jelez, az éjszakai műszakban dolgozó fiú szépen elszenderedik…

Máriássy filmjében a vetítőterem a kultúra csarnoka, agóra, egészen különböző társadalmi csoportok és nemzedékek folyton zsúfolt találkozóhelye. A lakótelep szomszédságában felhúzott mozi délutáni előadásai jelentik a köteléket a munkahely és az otthon, a köztér és a privát terek között („a mozi a munkásság második otthona”). A belépő olcsó, a perec ropogós, a filmkínálat hullámzó, a mozi mégis a béke szigete, a kultúra fogyasztásának és a kulturált fogyasztásnak a csarnoka. A lassan konszolidációba hajló, korakádári Magyarországon a szabadság egyelőre még nagyon kicsi köreit jelentik a visszahódításra váró köztér olyan kitüntetett helyei, mint a presszó és a mozi. Egy olyan világban, ahol fapados a szerelem, a funkcionálisan otthonos, kárpitozott ülésekkel ellátott mozik olykor menedéket, olykor csendes kitörési pontot jelentenek.

Az évtizedforduló amúgy is csúcspont a magyar mozitörténetben: 1960-ban 140 millió nézőt regisztrálnak a statisztikák, az évi tizennégy mozielőadással a magyar átlagember a világ élvonalába ugrott. Az ötvenes évek falumozisítási pogramja következtében az emberek 99% százalékának lakóhelyén van mozi, ebbe a tanyasi vándormozitól a pesti Corvin grandiózus cinemascope vetítőhelyéig igen sokféle változat belefér. Mindez mára legenda, a magyar mozik a hatvanas évek legelején voltak a csúcson, a magyar film az évtized közepére jutott el oda. Az 1960-as 140 milliós nézőszám 1970-re 80 millióra apadt, és bár idejekorán megindult a válságbeszéd, akkor is korai volt temetni filmet s mozit egyaránt.

Ha mozik csak ritkán bukkannak fel az aranykor magyar filmjeiben, a tökéletlen helyettes, a tévé már gyakoribb epizodista. Az ötvenes évek végének vígjátékaiban azonban tévé és mozi nem riválisa egymásnak: a képek doboza a nyilvánosság új színtere, legfőbb műsora pedig a híradó, mely mindenről beszámol és közügyeket dönt el. A Két emelet boldogság frissen felhúzott lakótelepének átadóünnepségén ott téblábolnak a televízió kamerás-mikrofonos, szószátyár küldöttei, a Fűre lépni szabad televíziós tudósítása kisebb csodákra is képes, élő adásban, telefonon kapcsolja a gyárból, az öreg szaki által megszólított építésügyi fővezetőt. Nagy dolgok ezek, látványos tettek, a hatvanas évek elején azonban a filmek még csak rácsodálkoznak a tévés kistestvérre. Az évtized végéig, a tévé tömeges elterjedéséig, az első bombasikerű sorozatokig kellett várni ahhoz, hogy a divatba jött filmes szatírahullám átcsapjon a tévé felett: Bácskai Lauró István 1970-es médiaszatírája, a Gyula vitéz télen-nyáron nemcsak a Jókai-filmeket, hanem a Tenkes kapitányát is telibe találta, irigykedve csipkedte meg a tömegeket mozgósító tévéműsorok mechanizmusát. A hatvanas évek végére a mozimámor túljutott a csúcson, a tévé pedig itthon is nagy lendülettel kapaszkodott felfelé. A hivatalos elemzések persze nem verseny-, hanem fegyvertársaknak nevezték őket. Azóta sem tudom, ki lehetett az ellenfél…

Mozikat kerestem a hatvanas évek magyar filmjeiben, és csak a végére jöttem rá, hogy ez puszta délibábvadászat, korszellem-üldözés, olvasmányélmények és filmes emlékek visszavetítése. A pesti mozik nem filmekben kell, hogy fennmaradjanak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/08 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2294