KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/augusztus
KRÓNIKA
• Tarr Béla: Balassa Péter (1947-2003)
• (X) : Leni Riefenstahl: Emlékeim 1902-1945

• Szilágyi Ákos: Vidám fickók Sztálin mozija (1. rész)
• Sumjackij Borisz: Sumjackij naplója
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Konnektorból kihúzva Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Ádám Péter: A szorgalom bűne Simenon celluloidszalagon
• Bori Erzsébet: Torony az éjszakában Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Maloin
AKCIÓMOZI
• Vaskó Péter: Acélkoporsók Filmek a tenger alatt
• N. N.: Tengeralattjárók a moziban

• Kiss Ferenc: Színes, szélesvásznú képregény Rajzolt Rejtő
• Tóth András György: Színes, szélesvásznú képregény Rajzolt Rejtő
• Kiss Ferenc: Rejtő Jenő (1905-1943)
• Turcsányi Sándor: Botrány a Szaharában Rejtő Jenő filmen
• Varga Balázs: Háttérvetítés A pesti mozi aranykora
• Molnár Gál Péter: Phoenix mozi Budapesti filmemlékezet
• Dániel Ferenc: Zengő tombolás Mándy-mozi
• Kolozsi László: Az olvasó ember André Kertész képeiről
KRITIKA
• Zoltán Gábor: Elkalandozó tekintet Gerry
• Bikácsy Gergely: Ámor vértengerben Margot királyné
• Bori Erzsébet: Válsághelyzetek Hogy szeretsz?
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Tíz perc – Cselló
• Takács Ferenc: Claire életre-halálra
• Pápai Zsolt: Ballistic – Robbanásig feltöltve
• Köves Gábor: Novo
• Nevelős Zoltán: A fülke
• Vincze Teréz: Enyém vagy!
• Vaskó Péter: Túl mindenen
• Kovács Marcell: Hulk
• Csillag Márton: Blanche, a bosszúálló angyal

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Sumjackij naplója

Sumjackij Borisz

 

J. V. /Sztálin/-nak az 1934 május 13-án 21 óra 48 perctől május 14. 1 óra 20 percig tartó vetítésen elhangzott megjegyzései rögzítése

emlékezetből

 

Sztálin – azzal a kérdéssel kezdte, ki csinál ilyen vontatott, nyomasztó filmeket, mint A halászok felkelése (Vossztanyije Ribakov, 1934, Mezsrabpomfilm, R.: Erwin Piscator) és ki az, aki elfogadja az ilyen filmeket? Kiemelte, hogy az efféle filmek komor, nyomasztó hangulata alapvetően helytelen.

Sumjackijrámutat, hogy a filmet még 1931-ben kezdték el forgatni és a cél az volt, hogy kiaknázzák az egyik legnagyobb európai színházrendező, Piscator hatalmas színházi kultúráját, igaz, hogy a film valóban nem közönségfilm, de helyenként a színészvezetés igazi klasszisra vall, márpedig ezen a téren a mi rendezőinknek igencsak van mit bepótolniuk.

SztálinNem erről van szó, hanem a hatásról, amit a film a nézőre gyakorol. A film vigasztalanul komor képet mutat, taszítóan rideg. Kinek kellenek az ilyen filmek, kit érintenek meg, ki fogja megnézni őket, kinek készülnek? Ráadásul, úgy hírlik, mérhetetlenül sok pénzt, szovjet pénzt, sőt valutát költöttek rá. Csak minek? Kinek juthatott az eszébe, hogy még valutát is költsön?

Sumjackijrámutat, hogy Piscator nem szovjet rendező, hogy valóban rendkívül kedvező feltételeket biztosítottak számára a forgatáshoz, és hogy ő ilyen értelemben kétségtelenül visszaélt ezzel.

SztálinMaguk meg szépen eltűrték ezt.

SumjackijPiscator szervezetileg autonóm keretek között dolgozott, nekem nem lehetett rálátásom erre. (A Mezsrabpomfilm részvénytársasági formában dolgozó stúdiójáról van szó, amely a 30-as évek elején nem volt alárendelve az Állami Filmfőigazgatóságnak – a ford.)

SztálinNem helyes. Mindenért maga felel és az ilyen helyzetek tűrhetetlenek. Egy rakás pénzt elköltöttek és az eredmény mégis nagyon rossz film lett, amely a kutyának sem kell. Nem is tudom, hogy képes ezt eltűrni a közönség és mért hallgat erről a sajtó. Habár talán nem került elém – volt erről a filmről valami a sajtóban?

Sumjackij Volt egy s más: voltak, akik elutasítóan, vagy inkább hűvösen fogadták, és volt, aki dicsérte.

SztálinKi lehetett az a tökfilkó, aki egy ilyen filmet képes dicsérni, amikor vontatott, unalmas, tele van elcsépelt közhelyekkel. Egyáltalán, ne gyötörjük már a nézőket ezekkel a rég lejárt témákkal, még ha a kulturális múlt emlékeiként nem is mindig rosszak, mint a Vihar példája mutatja (Groza, 1934, Szojuzfilm, R.: Vlagyimir Petrov)

Sumjackij – Kétségtelen, hogy új tematikájú filmek hiányában még az ilyen jó filmek sem jelentenek igazi többletet. De azt sem szabad elfelejteni, hogy kulturált alkotások, mesterien vannak kivitelezve és hatalmas közönségük van, például a Vihart és aGolovljov családot (Iuduska Golovljov, 1933. Szojuzfilm, R: A. Ivanovszkij) két hónap alatt a legnagyobb városok filmszínházaiban több mint négymillió néző látta.

Kalinyin – Igen, mondják, hogy a Vihar remek és érdekesen filmesítették meg.

SztálinÉrdekesnek érdekes, de akkor is a régmúltban játszódik, és ráadásul nagyon nyomasztó hangulatot áraszt. Márpedig a néző vidámságra, nevetésre, felfrissülésre vágyik. Magát akarja viszontlátni a vásznon. Ami a szakmai tudást és a tehetséget illeti, az említett filmektől nem lehet elvitatni ezeket, ahogyan azt sem, hogy van közönségük. Ugyanakkor ez még nem az, amire szükség lenne, amit viszont a mai életünkről láthatunk a moziban, az legtöbbször kibírhatatlanul émelyítő, közhelyes és szándékosan lehangoló.

Sumjackij – beszámol róla, hogy nemsokára több pezsdítően friss, vidám film elkészülte is várható, mint amilyen a Vidám fickók, a Tavaszi napok (Veszennyije dnyi/Entuziaszti, 1934, Moszkinokombinat, R: Rumen Szimonov, Tatyjana Lukasevics), a Tangóharmonika (Garmony, 1934, Mezsrabpomfilm, R.: Igor Szavcsenko).

KaganovicsTényleg vidámak vagy ez még csak szándék?

Sumjackij – Mindent elkövettünk, hogy tényleg vidámak legyenek. De hát hamarosan úgyis látni fogják őket, és akkor maguk is eldönthetik. (...) Nemrég láttam egy filmet, Párizsi háztetők alatt (1930, René Clair) a címe, és nagyon pozitívan hatott rám. A fő motívuma dinamikus (semmi „nyögvenyelősség”) és vidám, de meg az embereket is jó nézni, kellemesek, különösen a két fiatalember. (...)

Joszif Visszarionovics utasításai és ellenvetései nagy jóindulatról és figyelmességről tanúskodtak. Érződött, hogy segíteni akar filmgyártásunknak, némely tréfálkozásban és ironikus kiszólásban pedig jól kivehető volt az elvtársias támogatás szándéka.

 

Vázlatos feljegyzések a J. V.-csal az 1934 június 3-ról 4-re virradó éjszaka megtekintett filmekről folytatott beszélgetésről (Vetítés kezdete: 9 óra 15 perc. Vége: 1 óra 15 perc)

 

A vetítést a 15. számú filmhíradó megtekintésével kezdtük, majd a Felesége férje című amerikai filmmel folytattuk.

Zsdánov – a film nézése közben dicsérni kezdte az amerikai fényképezési és operatőri munkát. Minden tisztán kivehető, az embereket egészen közelről mutatják, mintha semmi nem választaná el őket a nézőtértől, olyanok, mintha élnének.

Sumjackij – elmagyarázza, hogy a premier plánok szakmailag valóban kifogástalanok, ami nálunk nem mindenkinek és nem mindig sikerül. De ez a hatás nemcsak az operatőri munkának köszönhető, hanem a miénkével szemben hibátlan („nye blikujuscsaja”) nyersanyagnak és a filmlabor kifogástalan munkájának, amire mi még nem vagyunk képesek.

Sztálin – Pedig nyilvánosan Ön bizonyára azt mondaná, hogy nyersanyag tekintetében mi már lepipáljuk Amerikát?

Sumjackij – Nem, Joszif Visszarionovics, én ilyet sem Önnek, sem másoknak nem mondok. Ellenkezőleg, mindig is kiemeltem lemaradásunkat, és hogy a nyersanyag-import támogatása és filmeseink külföldi gyakorlatra küldése nélkülözhetetlen számunkra.

Sztálin – Akkor mondjuk ki nyíltan, hogy nem értük még utol őket, és utol kell őket érnünk. Ahelyett, hogy mint most, mindenki azzal hencegne, hogy rég túlszárnyaltuk őket, miközben, ha jobban megnézzük, akkor valahol az utolsók között kullogunk és felsőbbrendűségünk boldog tudatában gyártjuk a selejtet.

MikojanSumjackij tényleg mindig nyomatékosította lemaradásunkat. (...)

Sztálin – ekkor rátért a filmre. Persze, vacak, csupa közhely, de ügyes munka. Mentes a részletekben való öncélú vájkálástól, amikor az ember helyett előbb a lábait, aztán a kezeit, aztán deréktól fölfelé, aztán a szemeit, az orrát mutatják és csak ezután magát az embert. Ugyanez vonatkozik a tájak és a hátterek bemutatására, nem úgy, mint nálunk, amikor hol egy darabka eget, hol egy kéményrészletet, hol egy traktor részletét láthatjuk, és ráadásul mindezt valami lehangolóan sivár kültelki helyen. (...)

Ezután a Csupa ismerős (Odnyi znakomije, 1933 R.: Ny. Ivakin, M. Kalinyin) megtekintésére került sor.

Mikojan – megkérdezte, miféle film ez?

Sumjackij – Filmkomédia, komikus elemekkel fűszerezve.

Sztálin – Miért csak fűszerezve?

Sumjackij – Mert a forgatókönyvíróink és a rendezőink egyelőre képtelenek ezt a műfajt elsajátítani. Küzdünk vele, bevontuk már Ilfet és Petrovot, Katajevet, Svarcot és másokat.

Sztálin – És mi a műfaja annak az amerikai filmnek, amit az előbb láttunk?

Sumjackij – Könnyfakasztó, színpadi dráma, minthogy teljesen teátrális.

Sztálin – Pontosabban: melodráma. De hisz kellő hozzáértés és mértéktartás esetén a melodráma nem is olyan rossz műfaj. A művészetben minden az ízlésen múlik.

 

Vázlatos feljegyzések az J. V.-csal és más elvtársakkal a filmvetítésen folytatott beszélgetésről (Vetítés kezdete: 1934 június 9., 9 óra 15 perc. Vége: június 10. 1 óra 15 perc)

 

Először a 14. számú hangos filmhíradót néztük meg. Aztán Litvinov elvtárs Élni akarok! című filmjét (Zsity hocsu!, 1934, R.: Alekszandr Litvinov)

Sztálin az egész vetítés alatt, de különösen második felétől dicsérte a filmet. Amikor a vetítés véget ért, J.V. kezdett rendelkezni: „Ez az, így kell bemutatni az országot, a történet szegényes, sőt, kifejezetten gyönge, de az anyag feldolgozása izgalmas. (...)

Ezután Szavcsenko elvtárs Tangóharmonika című filmjét tekintettük meg. Eleinte (az első részt) kedvezően fogadták. Röpködtek a tréfás megjegyzések a film hősei – a jövevény legény és a falubeli lány – felé.

Sztálin – a vetítés után élesen bírálta a film hamisságát, vontatottságát, a filmes cselekményesség hiányát, noha épp a cselekményesség az, amiért a nép moziba jár. Engem ugratott: „Azt mondta nekünk, hogy ez egy dinamikus, friss, vidám film. Közben meg minden jelenet vontatott, tele van kiagyalt pszichologizmussal.”

Sumjackij – Én csak azt mondtam, hogy szerintem ilyen, de ezt mutatja a közönség reakciója is, a film kellemes érzéseket, a frissesség, vidámság hangulatát kelti, mosolyt fakaszt, márpedig ezek az érzések ritka vendégek a hazai filmesek munkáiban. A Tangóharmonika az első próbálkozás a zenés operett-film műfajában és ebben az értelemben különösen nagy a jelentősége. Ezzel a filmmel egyidejűleg egy másik próbálkozást is tettünk, ahol a jazzre építünk, hamarosan ezt is láthatják majd. Ne feledjék, hogy ebben a műfajban még követhető példát sem találni, még színházban sem látható szovjet zenés operett, komédia, buffó.

Sztálin – Éppen ezért kezdik aztán a legrosszabb mintákat követni. Hogyhogy nincs követhető példa? Aztán némi iróniával hozzáfűzi: „17 éve dolgozik a filmgyártásban és még mindig nem talált követhető példát?”

Sumjackij – Az utóbbi években már ezeknek a műfajoknak az irányában haladt a munka. De a legutóbbi időkig még csak föl sem merülhetett, hogy nálunk operett-film készülhessen.

Sztálin – De hisz maga a főnök. Ki akadályozhatta volna meg ebben?

Sumjackij – Sok mindenki és sok minden. El sem tudják képzelni, hogy régebben, még egy-másfél évvel ezelőtt is, amikor az első zenés filmet, a jazzes Vidám fickókat elkezdtük készíteni, hogyan fogadta ezt nálunk az összes filmes. Voltak, akik titokban bojkottálták, mások gúnyolódtak rajta, megint mások elhallgattatták a készítőit. De nem is csak a filmesek fogadták így. Csak nemrég sikerült megtörnünk ezt a puritanizmust.

SztálinCsak sózzanak oda neki, minél erősebben, akkor majd lesz követendő példa is, nem is egy.

Vorosilov – De egészében azért, a felesleges pszichologizálás és a vontatottság ellenére, nem rossz film ez. Gondolat is van benne: a gondolat az, hogy ne bízd el magad, ne felejtsd el, hogy a Komszomol nemcsak beszédekből meg előadásokból áll, helye van itt a tréfának, a mókának, a kacagásnak, a dalnak és a harmonikaszónak is. Szerintem a fiatalok meg fogják nézni.

Sztálin – Látta-e már a filmet a Komszomol?

Sumjackij – Hát a Komszomol mint szervezet – nem, de egyes elvtársak – igen. Biztos vagyok benne, hogy az ifjúsági néző meg fogja nézni, és jól fogadja majd. Mert a film mind irányultságát, mind megformálását tekintve nem levertséget, hanem vidámságot áraszt, megnevettet és a melódiák is fülbemászók.

Sztálin (tréfálkozva) – Nézd csak, agitál minket. Akkor sem fogjuk még egyszer megnézni.

Zsdánov – Még egyszer? Hisz már előszörre is alig bírtuk végignézni. Hihetetlenül primitív a film, ezért olyan bántó a hamissága is.

Kaganovics – Ej, pedig hogy csépeltük mi a KB-ben ezeket a filmeseket, úgy látszik, nem eléggé!

SumjackijCsépeltek, csakhogy ez esetben ez nem elég. Ettől még nem fognak egyszeriben új és nehéz filmes műfajok szárba szökkenni.

KaganovicsÚgy értsük, panaszkodik, hogy nem kap kellő segítséget ehhez?

SumjackijIgen, nem mindenki és mindenben segít, főként pedig nincs világosan és mindenki számára hallhatóan kimondva, milyen nagy szükség van a filmben a komikus és excentrikus műfajokra.

 

Feljegyzés az J.V.-csal a filmvetítés során folytatott beszélgetésről 1934 július 13. 21 óra – július 14. éjjel 1 óra

 

Sztálin – Mit látunk ma?

Vorosilov – Rajta, elő a Vidám fickókkal!

SztálinMiféle Vidám fickókkal?

VorosilovEgy pompás, vidám, zenés film, Utyoszovval és az ő jazz- bandjével.

Sumjackij – Csak még nincs nálam az egész kópia. Most fejezik be. Ma csak az elejét, az első három részt tudnám levetíteni.

SztálinNézd csak, kíváncsivá akar minket tenni. Hát akkor lássuk legalább azt az első hármat.

Kaganovics – De hisz Utyoszovnak semmi hangja.

Zsdánov Ráadásul mindig alvilági dalokat énekel.

Vorosilov – Nem, nem, majd meglátjátok. Nagyon tehetséges színész, rendkívüli mókamester és pompásan énekel a filmben. Rendkívül jó film.

SumjackijMindent megtettünk, hogy a játéka és az éneklése igazi legyen.

Kaganovics – És mivel érték el ezt?

Sumajckij – beszámol a hangosfilm technikai lehetőségeiről.

SztálinHát, ha olyan jó, lássuk azt a filmet.

A Vidám fickók elkészült részeinek vetítése alatt a teremben harsogott a nem csillapuló homéroszi hahota. Különös nagy tetszést váltott ki (Joszif Visszarionovics, Klimenytij Jefremovics, Lazar Moiszejevics és Zsdánov részéről) a tengerparti jelenet a hallal és a következő szóváltással: „Maga még olyan fiatal és máris zseni. Hogy lehet az? – Megszokás.” Tetszett a masírozás a faluban, a csorda felsorakoztatása, az állatok név szerinti ellenőrzése és sok minden más.

Kezdtek faggatni, ki rendezte ezt és hol volt a forgatás?

Közöltem.

Kaganovics – Tényleg itt vették föl, nálunk, Moszkvában? De hisz nagyon magas színvonalú a munka, és egyesek még azt mondják, hogy a moszkvai filmgyár nem is gyár, hanem valóságos temető. A sajtó is gyakran cikkezik erről.

Sumjackij – Csak azok beszélnek így, akik nemigen ismerik a munkánkat – szkeptikusok.

SztálinMondjuk ki – a naplopó mizantrópok. Az ilyenekből minden jó ügy körül bőven akad. Ők azok, akik ahelyett, hogy kemény munkával megpróbálnak javítani a dolgon, csak morgolódnak és megjósolják, hogy úgysem fog sikerülni. De ne térjünk el a tárgytól, lássuk a következő filmet, ha az is olyan érdekes, mint ez volt. Mikor láthatjuk az egész filmet? Mit fogunk még látni most?

Sumjackij – A napokban lesz kész, és akkor bemutathatom. Most pedig egy új némafilmet láthatnak, az a címe, hogy A gömböc (Piska, 1934, R.: Mihail Romm).

SztálinCsak nem Maupassant novellájából?

Sumjackij – De igen.

SztálinHa jól filmesítették meg, akkor öröm lesz megnézni. A Gömböcben – ebben a remekművében Maupassant ragyogó színekkel leplezi le a kispolgáriságot, a képmutatást.

Attól kezdve, hogy a vetítés elkezdődött, J.V. egész idő alatt az elbeszélés tartalmát ismertette. Azon a helyen, ahol Gömböc egy demokratát kezd csépelni, mert kikezdett vele, és ahol a filmen nem volt felirat, J.V. tolmácsolta, mit mond a főhős és kifejezte azt a kívánságát, hogy ezen a helyen szerepeljen egy világos értelmű felirat. (...)

Zsdánov – a film rendkívül figyelemreméltó, kár, hogy nem hangos.

SztálinNo persze, mi már hozzászoktunk a hangosfilmhez. De nem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb moziban még csak némafilmet lehet vetíteni, úgyhogy az ilyen filmeket, mint ez, be kell mutatni a tömegeknek.

 

Vázlatos feljegyzések a Joszif Visszarionoviccsal folytatott beszélgetésről. 1934 július 21.

 

(Jelen vannak: Molotov, Vorosilov, Jenukidze)

 

Sztálin – felhívott és megkérdezte: „Azt beszélik, új filmjei vannak?”

Sumjackij – Igenlően válaszoltam.

Sztálin – No és mik azok a filmek?

Sumjackij – Felsoroltam az új filmeket.

Sztálin – Hát a Vidám fickók, aminek a múltkor az elejét láttuk? (...)

 

A Vidám fickók következett. J.V., aki az első két részt már korábban látta, mesélni kezdte a többieknek, akik még nem látták, a film cselekményét, a filmtrükköket és közben nagyokat nevetett. Mikor a csordajelenetben megkezdődött az állatok néven szólítása, elégedetten fordult Vorosilovhoz: „No, ezt jól kitalálták. Mások meg mennyit okoskodnak, mindenféle lehangoló »átnevelési«, »újjászületési« történetekben keresik az újat. Nem vagyok én ellene az ilyen témák művészi feldolgozásának sem, sőt. De akkor már úgy dolgozzák fel, hogy legyen benne derű, frissesség, vidámság.” Az állatsereglet a harmadik részben, a music hallban játszódó a negyedikben és a verekedés az ötödikben ellenállhatatlan nevetést váltott ki a teremben. A vetítés végén (Sztálin) azt mondta: „Remek. A film biztosítja a tartalmas, szórakoztató kikapcsolódást. Úgy érzi magát az ember, mint szabadnap után. A mi filmjeink közül ez az első, ami után ilyen érzésem van, habár sok jó film volt közöttük. (...)

Sztálin – a filmet egészében úgy értékelte, mint ragyogó, nagyon figyelemre méltó munkát, kiemelve a színészek (Orlova, Utyoszov) „kitűnő, aktív” és „merész” játékát és a nagyszerű, valóban vidám fickókból álló jazz-bandet.

A legvégén, már elköszönéskor, a film dalairól beszélt. Vorosilovhoz fordulva megjegyezte, hogy a filmbeli indulót tömegek fogják énekelni, és kezdte felidézni a dallamot, a verssorokat kérdezte. Utasítást adott, hogy a dalokat lemezen is jelentessék meg.

 

Rövid feljegyzés J.V. észrevételeiről a filmvetítés alatt, melyre 1934 október 30-án került sor

 

J. V. a Mazeppa című operaelőadás bemutatójáról érkezett (a Nagy Színházból), este 23 óra felé. Kérdezte, mit fogok vetíteni.

Sumjackij – felsoroltam egy sor új filmet, köztük Az emberfej című francia filmet is. (1933, Julien Duvivier)

Sztálin – És vidámak legalább?

Sumajtszkij – Inkább drámai jellegűek.

Sztálin – Nem, köszönjük szépen, azt nem kérjük. Nincs valami vidámabb? Az ember idejön munka után, hogy egy kicsit kikapcsolódjon, és azt szeretné, ha nem az idegeit borzolnák. Talán még a közönségtől is megvonják a jogot, hogy választhasson, kivéve az egy Vidám fickókat, csupa filmdrámát kell néznie?

Sumjackij – Természetesen a nézőnek joga van választani, de a helyzet az, hogy vidám filmeket csak az utóbbi időben kezdtünk gyártani és még nagyon nehezen megy a dolog. Még hiányzik a támogató közeg.

Sztálin – Ha hiányzik, hát hozza létre. Az ügy fontossága megérdemli.

Sumjackij – Ma csak két filmkomédia van nálam: A Köztársaság trónörököse (Naszlednij princ Reszpubliki, 1934, R.: E. Joganszon) és A Stadion lobogója (Flag sztagyiona, másik címe: Ognyi metro, 1934. R.: Borisz Kazacskov).

Mindkét filmnek fiatal építészek a hősei. A maradiságot gúnyolják ki, arról szólnak, hogyan lesz minden építész teljes egészében a mi emberünk, igazi szovjet ember, mihelyt találkoznak a mi valóságunkkal, hogyan foszlanak semmivé hóbortos vonásaik.

SztálinA téma csakugyan figyelmet érdemel. A maradiságot soha nem haszontalan nevetség tárgyává tenni, bárhol és bárkiben jelentkezik is. Lássuk akkor hát az első filmet. (...)

A Köztársaság trónörököse vetítése közben J. V. több helyen is hangosan nevetett.

Sztálina vetítés után kijelentette: a film nézhető, de mérsékelten szellemes. Mintha elefántok és vízilovak sziporkáznának, ráadásul meglehetősen visszafogottan. Sokkal erőteljesebb és szellemesebb poénok kellettek volna. Nevetni őszintén, becsületesen, vagyis bátran kell, máskülönben a szerző célt téveszt, jóllehet a film nézhető és nyilván sokan meg is fogják nézni.

KaganovicsNéhány író erőteljesen bírálja a Vidám fickókat, azt mondják, hogy a filmben sok a huligánkodás. Igaz, amikor ezt a technikailag és zeneileg is igen jól megcsinált filmet láttuk, én nem vettem észre ilyesmit, mindenesetre vannak ilyen vélemények.

Sumjackij – De más vélemények is vannak, például Gorkij, a film megtekintése után úgy nyilatkozott, hogy a film az alkotók jó ízléséről és kulturáltságáról tanúskodik.

SztálinNem, tényleg nem rossz film, vidám, bár az eszmei mondanivalója nem túl magvas. Mindenestre ezt a filmet biztosan örömmel fogja megnézni mindenki. Vidámságra hangolja az embereket.

(Folytatjuk)

Kinovedcseszkije Zapiszki

Összeállította és fordította: Szilágyi Ákos


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/08 06-11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2305