KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró

• Takács Ferenc: Az árulás szelleme Kazan és démonai
• N. N.: Elia Kazan filmjei
• Dániel Ferenc: Csillagos-sávos paranoia McCarthy és kora
• Strausz László: Kép és bűnhődés Hollywood cenzorai
MAGYAR MŰHELY
• Horeczky Krisztina: Sorsok a szeren Beszélgetés drogról és filmekről
• Gelencsér Gábor: Ember-tan Az igazság napszámosa
• N. N.: Ember Judit dokumentumfilmjei
• Murai András: Emlékezünk, tehát vagyunk Befejezhetetlen múlt
HORROR
• Varga Zoltán: Óh, irgalom anyja! Családi horror
• Varró Attila: A testrabló támadása Cronenberg parazitái
KULTUSZMOZI
• Kubiszyn Viktor: A félelem csak álom Charles Laughton: A vadász éjszakája
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Szólva lett Magyar szépség
• Vaskó Péter: Humor és Magor Magyar vándor
• Pápai Zsolt: Mese hallal Nagy hal
• Ágfalvi Attila: Egy kaliforniai hihetetlen kalandjai Pesten Mix
• Vágvölgyi B. András: Japánóra Elveszett jelentés
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Hideghegy
• Köves Gábor: Lebegés
• Nevelős Zoltán: Torremolinos 73
• Pápai Zsolt: A felejtés bére
• Köves Gábor: Az utolsó szamuráj
• Kis Anna: Ikrek
• Varró Attila: Ördögi színjáték
• Herpai Gergely: Vas
• Tosoki Gyula: A pillangó
• Kovács Marcell: Nem félek

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ikrek

Kis Anna

 

Hans Fabian Wullenweber láthatóan sokat bolyongott, mégis eltévedt a filmművészet útvesztőjében, amikor elkészítette Ikrek című művét. A gyász fájdalmától megbuggyant harmincas nő pszichodrámája, a „kisember nagy történetbe keveredik” típusú fiatal srác bizonytalan tévelygése, majd felemás magára találása és az elmebetegségig féltékeny, elnyomó anya figurája egy-egy ecsetvonás a dramaturgiailag ingatag lábakon álló történetben – klasszikus, prototípus-karakterek címkéjét ragasztja a rendező tökéletesen megformálatlan, elnagyolt szereplőire. Ezt a hiátust, amelyet a vele járó, már-már groteszkbe hajlóan sablonos színjátszás vagy annak teljes hiánya tetéz, az egymás hegyére-hátára hányt képi stíluselemekkel igyekszik ellensúlyozni a rendező. Egyik pillanatban dogmásan realista, és a műfaj kamerakezelésének legidegtépőbb válfajával próbál drámát teremteni: kesze-kusza hadonászással ad felmentést magának a jelenet megrendezése, színészeinek pedig a jelenet eljátszása alól. A dramaturgiailag fordulópontot jelentő indulatos dulakodás során például nem is látjuk a szereplőket, hiába is fáradoznának. Másutt viszont a film hirtelen annyira anti-dogma, amennyire csak tőle telik: feje tetejére, oldalára fordított képek hivatottak valamit kiváltani, nem tudom, mit, mondjuk hatást. Mindezek után akkor csodálkozik igazán a néző, amikor az eklektikus és felettébb fárasztó egyveleg közepette egyszer csak lepereg egyetlen, remekbe szabott jelenet is: Lars, a főhős makulátlan golfütést produkál. Ezért viszont még nem érdemes a moziba rohanni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/03 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1850