KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró

• Takács Ferenc: Az árulás szelleme Kazan és démonai
• N. N.: Elia Kazan filmjei
• Dániel Ferenc: Csillagos-sávos paranoia McCarthy és kora
• Strausz László: Kép és bűnhődés Hollywood cenzorai
MAGYAR MŰHELY
• Horeczky Krisztina: Sorsok a szeren Beszélgetés drogról és filmekről
• Gelencsér Gábor: Ember-tan Az igazság napszámosa
• N. N.: Ember Judit dokumentumfilmjei
• Murai András: Emlékezünk, tehát vagyunk Befejezhetetlen múlt
HORROR
• Varga Zoltán: Óh, irgalom anyja! Családi horror
• Varró Attila: A testrabló támadása Cronenberg parazitái
KULTUSZMOZI
• Kubiszyn Viktor: A félelem csak álom Charles Laughton: A vadász éjszakája
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Szólva lett Magyar szépség
• Vaskó Péter: Humor és Magor Magyar vándor
• Pápai Zsolt: Mese hallal Nagy hal
• Ágfalvi Attila: Egy kaliforniai hihetetlen kalandjai Pesten Mix
• Vágvölgyi B. András: Japánóra Elveszett jelentés
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Hideghegy
• Köves Gábor: Lebegés
• Nevelős Zoltán: Torremolinos 73
• Pápai Zsolt: A felejtés bére
• Köves Gábor: Az utolsó szamuráj
• Kis Anna: Ikrek
• Varró Attila: Ördögi színjáték
• Herpai Gergely: Vas
• Tosoki Gyula: A pillangó
• Kovács Marcell: Nem félek

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Mix

Egy kaliforniai hihetetlen kalandjai Pesten

Ágfalvi Attila

Pesti pornó és pörgős pop-irály. Az Amerikából jött Lovy testvérek filmjében megfiatalodik a főváros.

 

Mitchell csaknem átlagos kaliforniai tinédzser, magyar származású apjával kettesben él egy rendezett kertvárosi házban, és éppen pár nap múlva esedékes konzervatóriumi zongora-felvételijére készül, mikor apja váratlan hírrel áll elő: nagyapja, akiről soha nem is hallott, meghalt a távoli Budapesten, s ebből az alkalomból Magyarországra repülnek néhány napra. Mitchell egy véletlen folytán Budapesten ragad repülőjegy és pénz nélkül, apja nélküle száll fel a repülőre, s csak annyit üzen neki: haza kell érnie a felvételire, különben többet nem áll szóba vele. Öt napja van hát, hogy előteremtse a jegy árát, ami kalandos módon sikerül is, s közben kapcsolatba kerül a pornó- és kábítószer-maffiával, a gyönyörű magyar lányokkal, a legjobb pesti dídzsékkel, és végre azt csinálhatja, amit titokban mindig is szeretett volna: zenét mixelhet a legmenőbb szórakozóhelyek közönségének.

Az amerikai-magyar Lovy testvérek nagyrészt Budapesten, magyar közreműködőkkel forgatott filmjének nem annyira története van, inkább csak ürügye arra, hogy készítői nagy élvezettel és kiváló technikai színvonalon megoszthassák nézőikkel mindazt, ami számukra kedves a filmmel, a zenével és úgy általában az élettel kapcsolatban. Ha ehhez még hozzáteszem, hogy az amúgy is soványka sztori valószerűtlenebbnél valószínűtlenebb fordulatokkal száguld a csavaros végkifejlet felé, úgy tűnhet, hogy fanyalgok, pedig erről valójában szó sincs.

A hosszú szenvedések után az utóbbi években végre mindenki nagy megkönnyebbülésére és örömére megszülető magyar sikerfilmek egyik titka kétségkívül az lehet, hogy filmhez jutott végre az a generáció, melynek tagjai olyan filmeket szeretnek csinálni, amilyeneket a moziba járó korosztály nézni szeret. Az új generáció ledobta azt a nyűgöt, hogy méricskélje, kiagyalja, összelopkodja azokat a tartalmi- és formaelemeket, amikhez idősebb kollégáiknak nem sok közük volt. Ehhez a fordulathoz persze a környezetnek is változnia kellett. A hatvanas években Mitch története egy gyökereit vesztett fiatal identitáskeresésének drámájaként kerülhetett volna moziba. A hetvenes években már vígjátéki elemek is megjelenhettek volna, s a nyolcvanas évekre talán azt is megérjük, hogy a Budapesten rekedt tinédzser szerepét nem egy minimum kétszer olyan idős, de az egyezményes mellébeszélés szerint „fiatal” színész játssza.

A Mix persze nem vezethető le a magyar filmművészet előzményeiből, hiszen készítői teljesen másfajta környezetben, filmes kultúrában felnőve sajátították el a mesterséget. A Mix nálunk még szokatlanul szélsőséges képviselője annak a filmtípusnak, amire Amerikában nyilván valami tévedés folytán a „független film” jelzője ragadt, s amit nevezhetnénk egyfajta „művészfilm light”-nak is: nem igazán kommersz, hiszen készítője nem előre megfontolt, s persze sötét szándékkal keveri a kommersz elemeket valamiféle megcélzott tuti siker érdekében, hanem csupa olyasmiről beszél, ami érdekli, szórakoztatja – gyakorlatilag semmilyen más megfontolás nem vezeti. Steven Lovy ebben is radikális: ahogyan DJ-hősei, ő is előítélet nélkül nyúl minden olyan eszközhöz és motívumhoz, ami a céljának megfelel. Felszínessége, gyengeségei is a „korszerűségéből” fakadnak: ahogy a filmen a Mitch által a „kortárs ifjúsági tánczene” eszközeivel megvadított, nyerssé csupaszított és végletesen hatásossá fokozott magyar népzenei alapokból is elvész azok eredendő egyszólamúsága, számtalan árnyalata, az előadók által hozzáadott, személyes nüanszok szépsége és törékenysége, ugyanúgy a film mixéhez adagolt hozzávalók is elveszítik minden önértéküket, egyéniségüket; behelyettesíthetővé válnak bármi mással. Nagymama helyett nagypapa vagy éppen unokahúg, pornóvilág helyett olajszőkítők vagy (kétségkívül jóval kevésbé fotogén) adócsalók, sőt, budapesti éjszaka helyett bécsi vagy seattle-i éjszakák épp ilyen jól megállnák a helyüket a történetben. Csakhogy ez a filmnek az erénye is egyben: a nézőben rögződő élmény intenzitása, a vad iramban fotózott éjszakai városképek (melyek mottója akár az is lehetne: Budapest – ahogyan még sohasem látta), a színészek kifogástalan játéka, a monoton, ösztönökre ható zene hitelesen, s ami esetünkben ennél is több, érdekesen mutatja a félig-meddig kívülálló szemszögéből – na nem „napjaink Budapestjét”, hanem éppen a kultúráknak azt a találkozását, amivel Mitchell története látszólag adós maradt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/03 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1841