KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
   2018/október
INGMAR BERGMAN 1918-2007
• Murai András: Érintésre vágyva Testbeszéd Bergman filmjeiben
• Gelencsér Gábor: Bergmania Jane Magnusson: Bergman 100
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Apák a fiúkról Ifjúságkép a 60-as évek magyar filmjeiben – 1.rész
• Soós Tamás Dénes: A Nyugat alkonya Nemes Jeles László: Napszállta
• Pető Szabolcs: Fába vésett történelem Beszélgetés Szabó Attilával
• Lichter Péter: A roncsolódás melankóliája Kerekasztal-beszélgetés a videókultúráról
• Barkóczi Janka: A nagy játék Beszélgetés Kurutz Mártonnal
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Kránicz Bence: Sötét varázsigék Alan Moore képregényei
• Varró Attila: Sötét oldalak Alternatív képregényfilm
• Huber Zoltán: Papok és kurvák Prédikátor: képregény és tévésorozat
HORROR-TRENDEK
• Hegedüs Márk Sebestyén: Véget nem érő rémálmok Horror és franchise
• Sepsi László: Nevelő szándék Slender Man – Az ismeretlen rém
• Varga Zoltán: Folytassa a sikoltozást! A horrorfolytatások átka
• Fekete Tamás: Egyedi példányok A Predator-filmsorozat
ÚJ RAJ
• Benke Attila: A halál másfél órája Erik Poppe
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Embernek csúnya, szörnynek szép Határeset / Kékről álmodom
• Margitházi Beja: Idegenek, ismerősök A monostor gyermekei; Könnyű leckék
• Kolozsi László: Csiki-csuki Nyitva
MOZI
• Soós Tamás Dénes: A néma forradalom
• Huber Zoltán: Downrange
• Baski Sándor: Izlandi amazon
• Lichter Péter: Keresés
• Varró Attila: Egy kis szívesség
• Kovács Kata: Briliáns válás
• Vajda Judit: Bűbájosok
• Kovács Gellért: Nevem Thomas
• Pethő Réka: Alfa
• Kovács Patrik: Az utolsó pogány király
• Kránicz Bence: Sötét bűnök
• Benke Attila: Peppermint – A bosszú angyala
• Hegedüs Márk Sebestyén: Victor Crowley
• Sándor Anna: Sötét folyosók
DVD
• Pápai Zsolt: A rodeós
• Benke Attila: Fábri Zoltán 100 (Gyűjteményes kiadás II.)
• Kovács Patrik: Telivérek
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi
DVD
• Varga Zoltán: Grease

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Határeset / Kékről álmodom

Embernek csúnya, szörnynek szép

Soós Tamás Dénes

A két új realista fantasy az európai mondavilágba ágyazza a női testképzavarok borzalmait megidéző történetét.

 

Ősszel egy svéd és egy svájci film is besorol a magyar mozikba, amely visszacsorgatja a természetfelettit a hétköznapokba, és a valóság vállvonásra sem érdemes tényének tekinti a különböző mitológiai fajok betagozódását az emberi társadalomba. Közös nevezőjük, hogy a természetfeletti létezésében és az azzal járó horrorban és személyiségzavarban a nővé válás, a nőiség megélésének és a szépség esztétikumának különböző metaforáit látják, és ezen a hol a fantasy, hol a testhorror felé hajló vonalon keresztül beszélnek a nők testtapasztalatáról. Habár valahol minden női testhorror a Carrie szalagavatós vérzivatarából bújt elő, a Határeset és a Kékről álmodom azzal is megkülönbözteti magát, hogy az amerikai zsánerpéldák helyett az európai mondavilágba ágyazza a történetét. Hőseik magukat Frankenstein teremtményének érző, a testi deformitásaikat kitaszíttatásként megélő, de ártalmatlan különcök. Míg a Határeset a skandináv mitológia egyik, még a szörnytörténetben is mostohán kezelt lényéről mesél, a Kékről álmodom a Hans Christian Andersenig visszavezethető, és már a mesemondónál is öncsonkítással terhelt sellőmítoszt fűzi be a manapság a szürreális kannibálhorror (Nyers) és a pszichológiailag megalapozott fantasy (Thelma) felé nyitó kamaszfilmes viszontagságok közé.

A Cannes-ban debütált Határeset egy skandináv krimi kulisszái mögé rejti az önelfogadás iszonyáról és csodájáról szóló fantasymeséjét. Szokatlan főhőse a svéd határon dolgozó vámos, aki képes kiszagolni az emberek érzelmeit, bűntudatát és szégyenét, így biztos kézzel buktatja le az alkoholt csempésző fiatalokat, vagy az illegális pornóképeket rejtegető öltönyösöket. Munkájában megbecsülik, de Tina különös arca, kiugró homloka, szétlapított orra és csorba fogai miatt mégis kirekesztve érzi magát. A kortalan nő, akinek arca, mint egy farkasemberé, amely véletlenül megszilárdult átváltozás közben, kisebbrendűségi komplexussal kel és fekszik, és azért tűri el, hogy átnézzenek rajta, és megalázzák, mert gyerekkorától selejtnek, kromoszómahibásnak hitte magát. Amíg egy külföldről érkező fajtársa rá nem döbbenti, hogy bár embernek csúnya, szörnynek gyönyörű, és amit addig deformitásnak látott, az az ő sajátos identitást szavatoló megkülönböztető jegye.

Az iráni származású, de Skandináviában dolgozó Ali Abbasi ebből a felállásból szerencsére nem a másság elfogadásának szimpla toleranciameséjét bontja ki. Az Engedj be! írójának, John Ajvide Lindqvistnek a novellájából (és forgatókönyvéből) adaptált film gazdag motívumhálót terít ki, és mint a borzongatóan szép gyerekvámpír-románcban, a Határesetben is a személyiségtorzító kispolgári élettel szegezi szembe az emberek erkölcsről, szépségről és nemi szerepekről vallott felfogását félresöprő monstrumlétet. Mint egy valamirevaló gótikus mese, az embert taszító ocsmányon keresztül mutatja fel a természetben a harmóniát (sörözni itt visszataszító, lárvát enni romantikus), és a szerelmet is egy gyomorforgatóan bizarr, mégis felszabadítóan katartikus erdőszexben hálják el, amely úgy borogatja fel a hagyományos nemi szerepeket, hogy attól egy tisztes kereszténydemokrata elborzadva rohan ki a világból – vagy legalábbis a moziból. Nehéz nem aktuálpolitikai felhangokat kiszűrni a határon dolgozó vámos történetéből, akinek portréjába Abbasi egyáltalán nem tolakodó módon festi bele a mindenkori Másik taszítva vonzó csáberejét. Lindqvist viszont az Engedj be! után tíz évvel, az Oscar-nevezett Határesetben már nem ítéli el az erkölcsileg korrupt, a gyerekekből sorozatgyilkost faragó társadalom egészét, és a középutat keresteti főhősével, hogy ne kelljen végletekben gondolkodó, ideológiavezérelt radikálisok között élnie. S eközben érdekes felvetést fogalmaz meg azzal is, hogy szörnynek lenni itt már nem születési adottság vagy társadalmi determináció, hanem egyéni döntés következménye: mind kívül (csatlakozik-e a faj-gyűlölő terrorista akcióhoz), mind belül (addig látja magát visszataszítónak, amíg embernek hiszi magát).

*

Nincs ilyen kivételezett helyzetben a Kékről álmodom hősnője, a 15 éves Mia (a svájci Chloë Grace Moretz, azaz Luna Wedler), akinek nem elég, hogy egy újabb költözés után egy újabb iskolában kéne beilleszkednie, de első menstruációja után arra ébred, hogy elkezdett sellővé változni. Megmagyarázhatatlanul kívánja a halakat, a lábujjai összenőnek, derekán kopoltyú tágul. Hiába hadakozik ellene, a folyamat megállíthatatlan: teste végképp a változás útjára lépett. Az elsőfilmes Lisa Brühlmann a nővé érés potens metaforáját fedezi fel a sellőkben, hiszen azok is átmeneti lények, félig emberek, félig halak, akik két világ, a tenger és a szárazföld közt megrekedve keresik a helyüket, csakúgy, mint a testileg felnőtt, de lelkileg még éretlen kamaszok. A Kékről álmodom ebben az énkeresésben nem a Disney-féle, felhabosított A kis hableányt, és nem is a szirénmítoszt sosemvolt szocialista disztópiába (valamint musicalbe) oltó, lengyel The Lure, hanem a testhorrortól, öncsonkítástól sem óvakodó Andersen-mesét tekinti sorvezetőnek, csak annak idealizált szerelmét és a megváltást hozó herceg helyét kimondatlan leszbikus szerelemnek adja át, amit talán azért is fojtanak le a mélybe, mert nem szexuális, hanem lelki igényt tölt be.

Miának ugyanis muszáj belekapaszkodnia valakibe, mert ahogy sellővé érik, úgy idegenedik el fokozatosan a testétől: metamorfózisában a kamaszlányok testüknek való kiszolgáltatottsága, és a változás felett érzett zavarodottsága és szégyene tükröződik vissza. Frappáns, eredeti olvasata ez a hableány-mítosznak, mert az utat, amit a különleges szépségnek tekintett sellő kifejlődéséig, vagyis a felnőtt, érett nővé válásig tart, horrorral kövezi ki. Ez pedig egyenesen Julia Ducournau lelki társává avatja Brühlmannt, aki a felnövéstörténetek ismerős tájai (első berúgás a grundon, első szex a koszos ágyon, első drogozás a vidámparkban) fölé szintén a testhorror felé kacsintgató stílusával húz viharfelhőket. A Kékről álmodom a Nyers konszolidált kistestvére, amely sokkal inkább ragaszkodik a kipróbált kamaszfilmes toposzokhoz, és a horrort is inkább a fürdőszobában tartja, mert az ambíciója is szerényebb. Míg a Nyers az emberhúsra rákapó egyetemista lány kannibalizmusában az először csak nyiladozó, majd magát kitomboló női szexualitást csomagolta igéző horrormetaforába, és az egymás személyiségét bekebelező, szimbiotikus lánytestvéri (v)iszonyról, meg az egyetemi kampuszok állatias ösztönvilágáról is érdekfeszítően beszélt, a Kékről álmodom fókusza sokkal szűkebb, és csupán a testétől, a családjától, ha úgy tetszik, a komplett életétől elidegenedő kamasz tapasztalatát szeretné egy coming-of-age testhorrorba átfogalmazni. Merthogy Mia az átváltozás közben klasszikus testképzavaros tüneteket produkál: nemcsak szörnynek látja magát, foszló bőrréteggel, testi deformitással, de az osztály vagány és szabados szexualitású lányai közé próbál beilleszkedni, akik minden erejükkel azon iparkodnak, hogy a vágy buja tárgyaivá stilizálják a testüket. Miára a kimondatlan csoportnyomás helyezi azt a kényszert, hogy elveszítse szüzességét, kiüsse magát valamilyen hallucinogén droggal, és az öntudatlanságig igya magát a bulikban, amik egy viszolyogtató, csoportos erőszakban érik el a negatív csúcspontjukat. Brühlmann a felnövéstörténetek ártalmatlannak tűnő fordulópontjai (első csók, szex, berúgás, satöbbi) mögött azt a folyamatot villantja fel, ahogy Mia elveszti a kontrollját előbb a teste, majd a személyisége felett, és féktelen önpusztításba menekül, kábarészegen imbolyog át a kamaszhónapjain. Hogy a határok feszegetése mennyire nem felszabadítja, hanem kétségbe taszítja a lányt, azt jól jelzi, hogy a magukat éheztető, a súlyukat folyamatosan mérő barátnői drog nélkül csak úgy jutnak el valamiféle eksztázisig, hogy ájulásba fojtják egymást – a boldogság náluk totális öntudatvesztéssel jár.

Brühlmannt dicséri, hogy bár az irányt, amerre az életet szülői felügyelet nélkül habzsoló tinédzserek tartanak, felráncolt szemöldökkel figyeli, az őszinte, tartalmas barátságot nem tagadja meg tőlük, és Mia, valamint az osztály menője, Gianna között még egy barátságnál mélyebb, talán testi, talán lelki vonzódást is meglebegtet. Így aztán csak azt lehet felróni a filmjét stílusosan (és meglepően változatosan) kékké stilizáló rendezőnek, hogy a kamaszfilmet és a sellőfantasyt nem képes varratmentesen egymáshoz horgolni. Az átalakulás és a kontrollvesztés szinte egymástól szeparálva zajlik, a változó test horrorja nem gyakorol olyan számottevő hatást a történetre, mint a Nyersben, ahol az eszkalálódó húsevés a kamaszhősnő baráti és testvéri kapcsolatát is próbára teszi. Így pedig a jelentős fordulatot nélkülöző lezárás, szimbolikusan a megváltozott test elfogadása sem képes katarzisban feloldani az izgalmas áthallásokban és újraértelmezésekben egyébként gazdag történetet.

 

HATÁRESET (Grans) – svéd, 2018. Rendezte: Ali Abbas. Írta: John Ajvide Lindqvist novellája alapján Isabella Eldörf és Ali Abbas. Kép: Nadim Carlsen. Zene: Christoffer Berg, Martin Dirkov. Szereplők: Eva Melander (Tina), Eero Milonoff (Vore), Viktor Akerblom (Ulf), Matti Boustedt (Tomas). Gyártó: Meta Spark & Karnfilm. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 101 perc.

 

KÉKRŐL ÁLMODOM (Blue My Mind) – svájci, 2017. Rendezte és írta: Lisa Brühlmann. Kép: Gabriel Lobos. Zene: Thomas Kuratli. Szereplők: Luna Wedler (Mia), Zoe Pastelle Holthuizen (Gianna), Regula Grauwiller (Gabriela), Georg Scharegg (Michael), Yael Meyer (Vivi). Gyártó: Tellfilm. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 97 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/10 48-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13835