KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
   2015/január
KÉZDI-KOVÁCS ZSOLT
• Gelencsér Gábor: Director doctus Kézdi-Kovács Zsolt (1936−2014)
• Kézdi-Kovács Zsolt: Nulladik, kiindulási pont Erdély leírása a XX. század végén
• Bilsiczky Balázs: Feledhetetlen múlt Erdély leírása a XX. század végén
VIDÉKI MAGYARORSZÁG
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 – 1. rész
MAGYAR BÖRTÖNFILMEK
• Soós Tamás Dénes: „Nincs feloldozás” Beszélgetés Gerő Marcellel és Monory-Mész Andrással
• Horeczky Krisztina: Kibukottak Gerő Marcell: Káin gyermekei
• Kolozsi László: Fiatalkorú és bűnöző Magyar börtönfilmek
ZSENIMOZI
• Andorka György: Agyak a tartályban A mindenség elmélete; Kódjátszma
• Huber Zoltán: Az évszázad embere Einstein moziba megy
MIKE NICHOLS
• Baski Sándor: A szerző, aki ott se volt Mike Nichols (1931 – 2014)
• Varró Attila: Két Robinson között Diploma előtt
VETERÁN AKCIÓHŐSÖK
• Szabó Ádám: Halálközelben Az akció öregkora
ANIMÁCIÓ
• Orosz Anna Ida: Rajzceruza és digitális ecset Anilogue 2014
• Varga Zoltán: A jegesmedvéket lelövik, ugye? Bucsi Réka: Symphony No. 42
ÚJ RAJ
• Kránicz Bence: Téli mesék Magyar Filmhét: Generációk
• Sipos Júlia: A távollét elviselhetetlen könnyűsége Menjek/maradjak
• Margitházi Beja: Hozott anyagból Füredi Zoltán: Világpark
KÖNYV
• Kelecsényi László: Vedd könnyedén Makk Károly: Szeretni kell
• Orosdy Dániel: A nevető bohóc szomorúsága Robin Williams
• Kovács Gellért: A világhírű duplőr Itt forgott – Főszerepben Budapest
KRITIKA
• Vajda Judit: Álomlányok Swing
• Vincze Teréz: Csehov Anatóliában Téli álom
MOZI
• Lichter Péter: Shirley – A valóság látomásai
• Jankovics Márton: 20.000 nap a Földön
• Kolozsi László: Sils Maria felhői
• Schreiber András: Keresztút
• Huber Zoltán: Spanyol affér
• Kovács Kata: Büszkeség és bányászélet
• Varró Attila: Hős6os
• Parádi Orsolya: Apropó szerelem
• Vajda Judit: Annie
• Forgács Nóra Kinga: Újrahasznosított szerelem
• Sepsi László: Exodus – Istenek és királyok
• Rusznyák Csaba: A hobbit: Az öt sereg csatája
DVD
• Záhonyi-Ábel Márk: Emberek a havason
• Gelencsér Gábor: Szerelmem, Elektra
• Pápai Zsolt: Az orvosdoktor
• Soós Tamás Dénes: Legénylakás
• Pápai Zsolt: Missouri fejvadász
• Géczi Zoltán: Super
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Zsenimozi

Einstein moziba megy

Az évszázad embere

Huber Zoltán

Einstein már életében bekerült a popkultúrába és a XX. század közismert szimbólumaként önálló életre kelt.

A teremtő zseni romantikus mítosza a mai napig meghatározza, miként gondolkodunk a művészetről és tudományról. Az ókori rómaiak személyes védőszelleme, az egyéni sorsért és termékenységért felelős genius az évszázadok során a tehetség és a kreativitás szimbólumává vált. Égi adománnyá, mellyel csak néhány kiválasztott rendelkezhet. Az öntörvényű, magányos zseni alakja, a hozzá tapadó jellemvonások olyan mélyen rögzültek a köztudatba, hogy az ellentmondó információkat az emberek egyszerűen figyelmen kívül hagyják. Mégiscsak megnyugtatóbb abban a hitben élni, hogy Napóleon vagy Darwin zseninek született. Nagyon kényelmetlen lenne belátni, hogy az isteni szikra birtoklása helyett ők inkább a lehetőségeik felismerésében és kiaknázásában voltak ügyesebbek nálunk.

A szabályokat újraalkotó lángelme Hume és Kant óta az esztétika egyik sokat emlegetett figurája. A filozófusok elképzelései a német romantikára is nagy hatással voltak, sőt, az őrület határán egyensúlyozó, elviselhetetlenül önfejű, szenvedélyétől fűtött látnok-géniusz az irányzat egyik központi ideája lett. Ekkor rakódtak rá azok a jellegzetes külső és belső ismertetőjegyek, melyek alapvetően azóta sem változtak sokat. Hosszú ideje az egyedülálló zseni bűvkörében élünk, rajongunk érte és kitartóan ápoljuk a kultuszát. Szeretnénk megérteni, tetten érni, leleplezni a teremtő erőt, ám hiába tanulmányozzuk az életrajzi adatokat, hiába boncolgatjuk az örökül hagyott agyat, a rejtély mindig sokkal izgalmasabb, mint a valóság.

Az ezredforduló nagy számvetésében a Time magazin nem véletlenül választotta éppen Albert Einsteint a huszadik század emberének. Az univerzum titkait fürkésző, a világot a „minden relatív” jelmondatával felforgató fizikus a korszakot jellemző archetípus, az E=mc2 mögött ott a század arculatát meghatározó találmányok egész sora, az atombombától egészen a végtelenbe tartó űrszondákig. A művészetekben a pimasz csodagyerek (Mozart), a kiállhatatlan úttörő (Picasso), az őrült megszállott (Van Gogh) fémjelzik a géniuszt, a tudományban Einstein a „szórakozott professzor”, aki elméletben megfejti az tér és az idő titkait, majd szemtelenül kiölti a nyelvét a világra.

Einstein a huszadik század egyik legmarkánsabb popkulturális ikonja. a bozontos ősz haj, a hegedű és a pipa hasonló védjeggyé vált, mint Chaplin sétapálcája, James Dean nyakig húzott kabátja. Einstein a megtestesült bölcsesség és zsenialitás, a képzeletbeli alakjában egy komplett világnézet sűrűsödik össze. Figurája már életében átszivárgott a popkultúrába és önálló életre kelt: a borzas hajú különc „doki” karakterében a romantikus zseni és a jóságos tudós ideái egyesülnek. A gonosz tudós elegáns, rendszeretete és kifinomult ízlése veszélyesen szűk látókörrel és fanatizmussal párosul. Ellentéte a szétszórt, trehány lángész, az elvarázsolt elme, aki a képleteivel saját nyelvet ír és közben szinte véletlenül fedez fel fontos dolgokat. Ha ezt a kedvelt típusfigurát ábrázolják, az alkotók mintaként a legtöbbször Einstein legendás karakterjegyeit használják.

Az A.I. Mesterséges értelem mindent tudó számítógépe hologramként a német tudós fizimiskáját ölti magára és a komikus Robin Williams hangján szól a szereplőkhöz. Az Einsteinként testet öltő virtuális tudás korántsem fantazmagória, a Microsoft Office súgóját sokáig megkérhettük arra, hogy a Zseni, azaz a híres fizikus alakjában legyen a segítségünkre. A bölcsesség olyannyira összekapcsolódott a megjelenésével, hogy George Lucas stábja Einstein tekintetét tanulmányozva alkotta meg Yoda mester szemeit. A Rocketeer becsületes mérnöke, a Vissza a jövőbe hóbortos feltalálója a megszólalásig hasonlítanak rá, és nemcsak külsőleg. Bár a szórakozott professzorok belső és külső vonásait gyakran kölcsönzik tőle, a saját nevén Einstein csak igen ritkán jelenik meg a vásznon, és akkor is inkább a saját karikatúrájaként lép elénk.

Az Ifjú Einstein gyermeteg bohóckodása a relitiváselméletet kidolgozó tudós legendáriumát zsákmányolja ki. A slapstick-mutatványokkal, groteszk túlzásokkal és vaskosan elrajzolt figurákkal operáló komédia alapötlete, hogy az elméleti fizikus az ausztrál vadonba születik. Albert mókás különc, aki a családi almatermesztés helyett a nagy képleten dolgozik és közben mintegy mellékesen felfedezi a buborékos sört, a szörfözést és az elektromos gitárt. Naiv hősünket nemcsak a gyerekek imádják, de a hihetetlen eszébe és kedves infantilizmusába a gyönyörű Marie Curie is belehabarodik. Einstein a fináléban végül rocksztárként áll előttünk és a létező legfantasztikusabb találmánnyal, a rock and roll csodájával ajándékozza meg az emberiséget.

Yahoo Serious író-rendező-főszereplő a különc pacifistának és szabad szellemű lázadónak ajánlja filmjét. Olvastában Einstein afféle proto-hippi, a szabályokra fittyet hányó bohém, aki semmit nem vesz komolyan és éppen ezért lehet zseniális. A tudós ikonikus fényképei nem véletlenül köszönnek vissza pólókon és plakátokon, a kialakult sztereotípia rendkívül népszerű. A szabadság szeretete és az élet élvezete elválaszthatatlan a géniusz alakjától. A fizika és a matematika fémjelezte tudás elvont és rideg racionalitását a tekintély elutasítása, a lét titkait kutató kérdések súlyát a közvetlen, különc stílus ellensúlyozzák. Aki kimagasló eredményeket ér el az absztrakt tudományokban, az bizonyára nem a mi világunkban él – mondogatjuk magunknak.

A fizika világában otthonosan mozgó figura a való életben törvényszerűen kétbalkezes. Az I. Q. - A szerelem relatív négy szupertudósa nem tud kicserélni egy izzót sem, a műveletre az egyszerű autószerelőt kérik meg. A Disney-filmek aranyos kis állatkáit idéző tréfás öregurak tollaslabdáznak, egymást ugratják és megpróbálják összehozni a tétova szerelmeseket. Einstein, Podolsky, Gödel és a fiktív Nathan Liebknecht nem a megszerzett tudást vagy az elért társadalmi státuszt nézik, az igaz érzelmeket, a tiszta, őszinte szívet díjazzák. Az igaz emberek jutalma a boldogság, amiért hajlandóak csatasorba állni és bevetni az intelligenciájukat.

„Ne hagyd, hogy az agyad összezavarja a szívedet” – tanácsolja az Einsteinné maszkírozott Walter Matthau a korlátolt pszichológus mellett kitartó unokahúgnak, felállítva ezzel az egyértelmű prioritásokat. A száraz tudománynál fontosabbak az emberek, sugallja hősünk. Ironikus, hogy ezt az elvet a valódi Einstein nem mindig követte. A kedélyesen sztorizgató, életvidám úriember toposza még a hiteles életrajzi dokumentumfilmekben is visszaköszön. Az Einstein napvilágra kerül ismeretterjesztő sorozatában a tudóst ezúttal is egy komikus alakítja. Az itthon a Waczak szálló spanyol inasaként ismert Andrew Sachs egy napsütötte békés szobában pipázgat, miközben elmeséli, a túlzott munka hogyan tette tönkre a házasságát, miként üldözték származása vagy állampolgársága miatt. A nehézségek és áldozatok emléke, az életút árnyoldalai és az öregkori magány mégsem rendítik meg a mesélőt, a jóságos bölcs alakjával nem fér össze a kétkedés vagy a szomorúság.

 

Nicolas Roeg sajátos gondolatkísérlete, A színésznő és a relativitás szintén a bevett Einstein-ábrázolást követi, de tudatosan rájátszik a köztudatban élő kép nyilvánvaló ellentmondásait. Egy fülledt nyári éjszakán egy hotelszobában fut össze az ötvenes évek Amerikájának négy meghatározó ikonja, Marilyn Monroe, Joe DiMaggio a baseball bajnok, a mindent vörösben látó Joseph McCarthy szenátor, és Einstein. Roeg a hírnév nyomasztó súlyát, a tudás relativitását boncolgatja, hőseit egytől-egyik a múltbeli döntéseik kísértik. A mezítlábas professzor gyermeki örömmel fogadja a színésznő érdeklődését, miközben szörnyű bűntudatot érez az atombomba felfoghatatlan pusztítása miatt. Einstein képtelen feldolgozni a szörnyűséget és az összes számítását kidobja az ablakon, ami végül felszabadítóan hat rá. Nem a végeredmény, az oda vezető út a fontos, mondja nevetve, miközben hosszú évek munkáját kavarja a szél.

A közvélemény nem a szívós tanulással és gyakorlással megszerzett tudást, a személyiséget az alkotásnak alárendelő attitűdöt díjazza, inkább az ösztönös zsenire szavaz. A keleti gondolkodáshoz közelebb álló tudós- és művész-felfogás felénk az unalmas, stílustalan, profi mesterember képzetét kelti – szemben az öntörvényű, markáns egyéniségű zsenivel, akiből szikraként pattannak ki a felfedezések. Newton fejére csak almának kellett pottyanni, Einstein pedig az egyik nap rádöbben, az energia egyenlő a tömeg szorozva a fénysebesség négyzetével. Hiába cáfolják rendszeresen, nem véletlenül tartja magát az a városi legenda sem, hogy a kis Albert az iskolában megbukott matekból. Szeretjük azt hinni, hogy a géniusznak nincs szüksége megfeszített munkára vagy inspiráló társakra, a megváltó ötlet könnyedén jön, hisz égi adományként hull az ölükbe.

A BBC izgalmas produkciója, az Einstein és Eddington jótékonyan árnyalja a német tudósról kialakult képet. Hősünk megszállottan dolgozik a problémán, miközben az egészségét és a családját is elhanyagolja, kirekesztve őket az életéből. A hozott áldozatok mellett az alkotók rámutatnak a magányos géniusz és az isteni szikra romantikus koncepciójában rejlő ellentmondásokra is. Einstein kitartó munkával sem ér célba egészen addig, míg az angol Eddington fel nem teszi a megfelelő kérdéseket, illetve Plank nem segít neki a számításokban. Az eredményeket egyetlen kitüntetett pillanathoz és névhez kötjük, holott a valóság ennél sokkal összetettebb.

 

*

 

A teremtő zseni romantikus mítosza lassan eltűnőben van, amit mi sem mutat jobban, hogy egy adott műalkotás vagy felfedezés kizárólagos szerzőisége egyre kevésbé értelmezhető. Felhasználni, beépíteni, újjá alakítani – manapság a kreatív hálózatok, a termékeny közösségek kiépítése a cél. Nem semmiből pattannak ki az ötletek, hanem a megfelelő viszony- és kapcsolatrendszerekből. A magányos lángelme ideája helyett olyan párosok együttműködése jelent inspirációt, mint Lennon és McCarthy vagy Jobs és Wozniak. A szórakozott professzor ideája mégsem veszít a népszerűségéből, a más úton járó tudósfilmek ritka kivételnek számítanak. Az Einstein és Eddington fináléjában a nagy felfedezés hírére fotósok hada várakozik a fizikus lakása előtt. Az izgatott Einstein összeborzolja a haját és összekuszálja az öltözékét, majd úgy lép a reflektorfénybe, ahogyan az ikonikus fényképekről ismerjük. Nem csoda, hisz ezt várjuk tőle, így szeretnénk látni. A mítosz felülvizsgálatára mintha még nem állnánk készen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/01 27-29. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12044