KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/április
ISZLÁM HÁLÓ
• Baski Sándor: Nem lehet kihúzni Arab twitter
DVD
• Tosoki Gyula: Eden Lake – Gyilkos kilátások
• Nagy V. Gergő: A furcsa srác
• Czirják Pál: Ismeri a szandi-mandit?
• Teszár Dávid: Yona, a pingvinek királynője
• Varga Zoltán: Sammy nagy kalandja – A titkos átjáró
• Pápai Zsolt: A Mephisto-keringő
MOZI
• Alföldi Nóra: A gyerekek jól vannak
• Forgács Nóra Kinga: A HR-menedzser
• Vajda Judit: Kedves szomszéd
• Tüske Zsuzsanna: Hajszál híján úriember
• Sepsi László: Sorsügynökség
• Baski Sándor: A belgrádi fantom
• Pápai Zsolt: Eljő a napunk
• Kovács Kata: Ébredj velünk!
• Kovács Marcell: Ismeretlen férfi
• Parádi Orsolya: Anyát a Marsra
DVD
• Gelencsér Gábor: Az én XX. századom
ALIEN-MOZI
• Sepsi László: Valakik odafent Látogatók az űrből
MAGYAR TABU
• Bori Erzsébet: A velünk élő spicli Magyar ügynökfilmek
TÓTH ÉS TOTH
• Ruprech Dániel: A kétarcú rendező Tóth Endre // André de Toth
ALIEN-MOZI
• Varró Attila: Elidegenedés Testrablók az űrből
• Orosdy Dániel: Figyeld az eget! A sci-fi horror két klasszikusa
KRITIKA
• Kolozsi László: Békaperspektíva A zöld sárkány gyermekei
AUSZTRÁL FILM
• Zalán Márk: A kenguru ugrani készül Ausztrál új hullám
• Szalay Dorottya: A vágy motorja Jane Campion
KRITIKA
• Pálos Máté: Az elcsábított naplója Chloe – A kísértés iskolája
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Empátia és absztrakció Beszélgetés Fillenz Ádám operatőrrel
FILMISKOLA: A ZENE
• Géczi Zoltán: Ördög bújt a partitúrába Alternatív összhangzattan
• Hubay Gergely: A jóltemperált futószalag Így készül a filmzene
MAGYAR TABU
• Barotányi Zoltán: Az ügynök halála és feltámadása Gervai András: Fedőneve: „szocializmus”
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: És mégis mozog Új magyar film
TÓTH ÉS TOTH
• Sólyom András: Kalandtúra ’39 Varsói gyors
AUSZTRÁL FILM
• Szabó Ádám: Kertvárosi holttér David Michod Ausztráliája
ALIEN-MOZI
• Vajda Judit: Twilight Zone Pittacus Lore: A negyedik
ISZLÁM HÁLÓ
• Schreiber András: Perzsa cenzor A Panahi-ügy
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI
MOZI
• Varró Attila: A Föld inváziója – Csata: Los Angeles

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Ausztrál film

David Michod Ausztráliája

Kertvárosi holttér

Szabó Ádám

A hetedik kontinensen élő direktor a holtvágányra jutott mikroközösségek krónikása: két rövidfilmjében és első nagyjátékfilmjében a család felbomlásán át szemlélteti a pázsitfüves otthonokban kongó ürességet.

Michod sokáig csak a Blue-Tongue Films nevû, 1996-ban szervezõdött ausztrál rövidfilmes csapat egyik tehetségeként hallatott magáról, de az õ és barátai munkásságát pusztán egy szûk réteg kísérhette figyelemmel. Spencer Susser, Nash Edgerton vagy Kieran Darcy-Smith alkotásait a zsánerek felülírása jellemzi: a készítõk a sajátos gyerekrománc és pimasz zombifilm héjanászától (I Love Sarah Jane) a fekete komédiába torkolló szerelmi csetepatéig (Spider) több mûfaj fonákját is megmutatták, és ezt az örökséget az Animal Kingdom címû bûndrámájáért rengeteg kritikai elismerésben részesült Michod is továbbviszi.

Noha a rendezõ a kisközösségi válságokat tanulmányozza, három munkájában félreismerhetetlenül visszaköszön az ausztrál filmmûvészetet kezdettõl fogva meghatározó apokaliptikus világszemlélet. A különbség abban mutatkozik meg, hogy Michod nem a Mad Max-szériából ismerõs látványorgiával ijesztget, vagy Az ajánlat napszítta és rothadó hullákkal zsúfolt határvidékén barangol, hanem a kertvárosokban jár, ott, ahol észrevétlenül, kicsiny gesztusokban tárul fel a civilizáltság mögötti ösztönvilág. 2007-es rövidfilmjében, a Crossbow-ban a zörejek kapják az egyik fõszerepet. Egy látszólag rendezett utcában járunk, egy fülledt nyári napon. Vad szeretkezés hangjai szûrõdnek át egy családi ház falain, félmeztelen ivócimborák röhögése tölti meg az étkezõt, miközben odakint a madarak csiripelnek. Sam Petty hangmérnök precíz effektusai rögvest leszámolnak a békés családi élet illúziójával, és Michod is végig a vegetatív szférába süppedt emberiségrõl rajzol tablót. Mûvét szinte természettudományos objektivitással és részletességgel készíti, a Crossbow másik fõszerepét pedig a mindent aprólékosan feltáró snittek kapják. A lassított felvételek, a kertes lakásban henyélõk pórusain idõzõ kamera delíriumos állapotba juttatja a nézõt, szinte a bõrünkön érezzük, ahogy a bikiniben relaxáló anyuka locsolja magát, de azt is, ahogy az apa és cimborái vízipipa füstjébe burkolózva elhagyják magukat. A rendezõ még a beszédhangra is másodlagosként tekint, inkább a hipnotikus légkörrel fojtogatja a családi körbe tévedõt. Ám ebben a mikrokozmoszban már minden kötelék elszakadt, nem beszélhetünk semmiféle összetartozásról. Mintha padlón kenyérmorzsákat csócsáló rovarokat néznénk. Pontosan erre reflektál a Crossbow rengeteg közeli felvétele, amik az édesanya fenekét, mellbimbóját, az anális szexet pásztázzák. Állatok dagonyáznak itt, amit a kisfilm valódi fõhõse, a család kisfia öntudatlanul bámul, és akinek gondolatait a mindent látó szomszéd srác narrálja – a rendezõ hangján. Az elbeszélés kétosztatúsága megint csak a perverziót legitimálja, ami alól még egy leírhatatlan sokk sem tudja kivonni a szemlélõt: a teljes nullpontot figyelõ, íjpuskát szorongató kisfiút tévedésbõl fõbelövi egy rendõrnõ, és a tragédiára hiába reagál az anya fülsértõ sikollyal, a narrátor továbbra is csak egyet hajtogat: „Meg akarom kúrni azt a nõt!”. Michod 12 perces családi drámájában a nyugtalanító zajok és a már-már klausztrofób beállítások a teljes üresség jelei lesznek, és a legszörnyûbb pillanatokat éppen az elbeszélés pártatlansága, a romlás kendõzetlen bemutatása szolgáltatja.

Michod 2008-as kisfilmje, a Netherland Dwarf ugyan nem ilyen drasztikusan ábrázolja a bukást, de hangulatával ismét kellemetlen perceket okoz a nézõnek és szintén az ausztrál társadalom egyik kevéssé ismert szeletét vizsgálja. A sorompók lezárulnak fabulájára rímelõ történetben csupán részleges az állatvilág-hasonlat: fõszereplõje, a kis Harry elõször ketreceikben ülõ nyulakat vizslat, majd nem sokkal ezután a kisállatokra vonatkozó enciklopédikus tudásáról ad számot. A címbéli nyúl kiemelt jelentõséggel bír: Michod a hegemónia szimbólumaként, az apa és a kisgyerek életének megmentõjeként tekint rá. Harry-nek egy ilyen kisnyúl minden vágya, míg az elvált apa saját, végtelenül üres napjaiért nyerne némi kárpótlást. Ez viszont elmarad. A Netherland Dwarf szerzõi kommentárokkal zsúfolt rövid elbeszélés, amelyben minden parányi rezdülés a fõszereplõk szomorúságáról ad hírt, gyakran anélkül, hogy a többi karakter ezt valóban fel tudná dolgozni. Ebben a fénytörésben válik igazán De Sica klasszikusának rokonává a film: az egyik jelenetben féltávolból látható az, amint Harry tejet önt magának, míg az édesapa haszontalanul, könnyeivel küszködve telefonál volt nejével. Kettejüket egy fal választja el. Hasonlóan árulkodó jelenet az is, amikor az apa Harry bébiszitterét próbálja randevúra hívni, ám a lány visszautasítja, mire a kis Harry a lány és apja füle hallatára közli: „Fiúja van”. A nyúl elszökése után a fõhõsök végképp magányossá válnak. Ezt nyomatékosítja az esõs garázs elõtti jelenetet kísérõ mélabús zongorafutam. Kilépésük az uszadékfa-életvitelbõl sikertelenül végzõdik: az utolsó alkotói kommentárban a gyerek fájdalmába zárkózva majszol egy banánt, míg az apja kábán mered a tévéképernyõre. A Crossbow nyersességével szemben a Netherland Dwarf a társtalanság keserû mementója és gyötrõen markáns reprezentánsa a kertvárosi elidegenedésrõl filozofáló daraboknak is.

Michod elsõ nagyjátékfilmje, az Animal Kingdom (2009) látszólag visszatérés a Crossbow kábulatot okozó atmoszférájához, ám Michod ezúttal visszafogja a stilisztikai kavalkádot. Míg a szörnyûséges végkifejletû családi drámában a „rovarok” pusztán céljukat vesztetten tengõdtek a padlón, újabb városi rémvíziójában már nincsenek korlátok: a kártevõk, ha kell, saját fajtársaik életét is megkeserítik. Az Animal Kingdom bûnügyi dráma, ám Michod gyorsan leszámol a klisékkel. A film zsiványai roppant kevésszer, sõt, egyáltalán nem aktivizálódnak, és ezzel a gengszterfilmek felemelkedés-sémája vagy a thriller-gonosztevõk imágója kap gellert. El is hangzik: a filmbéli Cody-famíliának lapulnia kell, különben a rendõrség azonnal pisztolyt ránt és a vérfürdõ elkerülhetetlen. Ugyanakkor nem biztos, hogy a rendõrök sosem húzzák meg ok nélkül a ravaszt, így Michod örökké szorongó karaktereket farag a családtagokból. Az Animal Kingdom eseményei, csakúgy, mint a rövidfilmek történései, soha nem mozdulnak el a holtponttól: a bûnözõk hiába ugranak a rendõrök torkának, pozitív irányú változás egyszerûen nem állhat be az életükben. Legtöbbször hasztalanul dühöngnek, lélekben összetörnek, zokognak. Josh Cody, a 18 éves fõszereplõ (James Frecheville) is világosan látja ezt. Tudja, hogy a külvárosi közeg, ahová édesanyja halála után került, elõbb-utóbb darabjaira hullik, és a hanyatlás katalizátorai csakis rovott múltú rokonai lehetnek. Nagybátyja, Pope (Ben Mendelsohn) és nagyanyja, Smurf (Jackie Weaver) ugyanis semmitõl nem riadnak vissza, és Josh egyszerre az õrült forgatag középpontjában találja magát. A film dilemmája pedig éppen az, hogy a fõalak rálel-e a helyére a világban, képes-e rendet tenni maga körül. Elfogadja-e, hogy az erõszak körforgása teljesen feleméssze õt, vagy otthagyja a farkasok vidékét, és a nyugodt életet választja? Michod rögtön két családmodellt is felvázol hõsének. Az egyiket barátnõje és annak családja képviseli közös vacsorákkal, nyugodalmas beszélgetésekkel, míg a másikat a Rablási Osztály élén álló detektív, Leckie (Guy Pearce) gondoskodása reprezentálja – mindkettõ szemben áll azzal az univerzummal, amelyben a sötét ügyletekbõl kiszálló, fegyvertelen bandatagot agyonlövik a rendõrök. Amelyben a jók és a rosszak is rémisztõen kiismerhetetlenek. Amelyben pánikroham tör egy addig határozottnak tûnõ családtagra, mielõtt hátbalövik. És ahol Josh identitásának sárbatiprásával próbálják menteni magukat a vadak. Michod bevallottan az 1988-as Walsh Street-i lövöldözés nyomait csempészte a szüzsébe (a rendõrgyilkosságba forduló megtorlásjelenet egyértelmûen erre utal), emellett a hírhedt ausztrál maffiacsalád, a Pettingill-klán matrónáját vette alapul a filmbéli nagymama megteremtésekor. Ragaszkodása ezen valós, és nem utolsósorban kaotikus eseményekhez hatásosan fokozza a filmben uralkodó lincshangulatot. Az Animal Kingdom paranoiát, tekintetekbe kódolt gyilkos ösztönöket villant fel, amelyeknek bárki az áldozatává válhat, a kiút még a fõszereplõ számára sem biztosított. Josh legnagyobb tragédiája az, hogy rossz beidegzõdései örökké visszarántják az ingoványba. Michod szerint, bár az õsvilág folyamatosan átalakul, és Josh revansot vehet sérelmeiért, tette csupán látszatmegváltás. Bosszúja egyedül a vadorzók hierarchiájában való felemelkedését szolgálja, ám az emberi dimenzió még így is messze van.  

David Michod ugyanazt a lerongyolódott Ausztráliát ábrázolja: kisjátékfilmjeitõl nagyvásznas bemutatkozásáig valamennyi munkáját áthatja a kilátástalanság, és két alkalommal (Netherland Dwarf, Animal Kingdom) az anya hiányának motívuma is. Pesszimista látomásaiban egyvalami közös. Mindig a gyerekkarakter fizet rá a siralmas viszonyokra. Hol egy hirtelen kirobbanó tragédia vétlen áldozataként, hol pedig egy lassú demoralizálódási folyamat részeseként.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/04 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10582