KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/november
MAKK KÁROLY
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971)
A JÖVŐ ÁRNYÉKÁBAN
• Parragh Ádám: Diszkrét zendülés Az elnyomás allegóriái
• Géczi Zoltán: Rekonstruált csoda Szárnyas fejvadász 2049
• Zalán Márk: Gyógyító határátlépések Denis Villeneuve
A KÉP MESTEREI
• Benke Attila: Egy rousseau-i fényíró Néstor Almendros
HANEKE
• Szabó Ádám: Kamera által láthatatlanul Haneke és a thriller
• Baski Sándor: A burzsoázia fantomja Happy end
JEANNE MOREAU
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tükröm Jeanne Moreau (1928-2017)
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A titkoktól szabadulni kell” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kolozsi László: Budapest Confidental Beszélgetés Gárdos Évával
• Bilsiczky Balázs: Amíg világ a világ Beszélgetés Buvári Tamással
MAKK KÁROLY
• Gelencsér Gábor: Keretjáték Makk modernizmusa
KÖNYV
• Varga Zoltán: Hegeltől a texasi láncfűrészesig Király Jenő: A mai film szimbolikája
PANORÁMA
• Lénárt András: Autonóm kamerával Hispániában A mai katalán film
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: A megoldás: empátia CineFest – Miskolc
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Fagypont alatt Jo Nesbø: Hóember
• Sepsi László: Hidegítés Hóember
KRITIKA
• Jankovics Márton: A történelem fekete doboza Aurora Borealis – Északi fény
• Bilsiczky Balázs: Az újrakezdés lehetőségei Szeretföld
• Nevelős Zoltán: A pokol kapuja Megtorlás
• Ádám Péter: A zseni árnyékában Rodin
MOZI
• Baski Sándor: Rögtönzött szerelem
• Huber Zoltán: Suburbicon
• Benke Attila: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják
• Kovács Kata: Salamon király kalandjai
• Roboz Gábor: Hét nővér
• Barkóczi Janka: Vakrandim az élettel
• Kránicz Bence: Egyenesen át
• Rusznyák Csaba: Boldog halálnapot!
• Fekete Tamás: Dzsungel
• Andorka György: Űrvihar
• Vajda Judit: Madame
• Varró Attila: 120 dobbanás percenként
DVD
• Gelencsér Gábor: Valahol Európában
• Pápai Zsolt: Öt könnyű darab
• Kránicz Bence: Batman és Harley Quinn
• Kovács Patrik: Tagadás
• Pápai Zsolt: Közöttünk az űr
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Lelkek karneválja

Kovács Marcell

Carnival of Souls – amerikai, 1962. Rendezte: Herk Harvey. Szereplők: Candace Hilligoss, Frances Fiest, Sidney Berger, Art Ellison, Herk Harvey. Forgalmazó: Cinetel. 74 perc.

 

Igazi ínyencfalat a horror műfajában a Lelkek karneválja, varázslatos, kábító látomás, túlzás nélkül illethető a költői jelzővel, miközben ordít róla, hogy aprópénzből készítették hozzá nem értő kezek. Az ellentmondás látszólagos. Az olcsó rémfilmek között tengernyi a dilettáns munka, ám közülük nem egy bizonyítja, hogy a mozgóképes nyugtalanítás és félelemkeltés sikere nem feltétlenül a technikai pallérozottság függvénye. És Herk Harvey nem is volt igazán amatőr, egy oktatófilmeket gyártó kis cégnél dolgozott, de tény, ez volt az első játékfilmes próbálkozása – és ez is maradt az egyetlen. Harvey az ötletgazda, a rendező, a producer, és ő az egyik főszereplő is. A különös filmre jellemző módon a halál néma követének szerepét osztotta magára.

A Lelkek karneválja a legszebb halálfilmek egyike. Mintha Ambrose Bierce Bagoly folyója ihlette volna, azt a rövidke pillanatot ragadja meg és merevíti ki, amelyben a lét a nemlétbe fordul át. Főhőse, Mary, az orgonistalány egy autóbaleset egyetlen túlélőjeként keresi a visszautat az életbe, de úgy érzi, végleg elveszíti a kapcsolatot az élők világával: a járókelők átnéznek rajta, kínzó látomásaiban szellemek üldözik. A korai hatvanas évek gótikus horror divatja idején született Lelkek karneválja dacolni látszik a műfajjal, első pillantásra inkább emancipációs melodrámának tűnik, holott a gótikus horror egy egészen sajátos variációját kínálja. A napsütötte kisvárosi környezet és a dübörgő kocsikkal randalírozó fiatalok stílusidegen motívumai mögül egyre határozottabb kontúrokkal sejlik fel a síri fenyegetés. A gótikus filmek tipikus helyszíne, a sötét bércen magasodó romos várkastély Harvey filmjében kiapadt tó partján árválkodó, egykor díszes fürdőpavilon. Varázslatos hely, a dermesztő homoktengerre néz, nyitott termeit átjárja a szél. Az enyészeté lett, akár az Usherek palotája. Itt gyülekeznek a túlvilág lények, hogy a film emblematikus jelenetében Mary zavarodott orgonajátékára szédült táncba kezdjenek. A vészjósló atmoszférát a különös hangzású zene teljesíti ki, és Gene Moore kísérteties, egyre tébolyultabbá váló orgonafutamai nyugtalanítóbbak, mint bármi, amit Les Baxter Corman Poe-filmjeihez írt. A mind gyakrabban felbukkanó szenvtelen, fakóképű szellemalak azonban inkább rokona a lelkeket az alvilágba szállító Khárónnak, mint Bava vagy Corman romantikus kísérteteinek. Harvey filmje azzal lép túl a kortársak míves munkáin, hogy nem tart igényt a gótikában a cselekményt mozgató szerelmi szálra. Szerencsétlen sorsú hősnőjének semmiféle vigaszt nem nyújt.

A párbeszédes jelenetek azok, amelyek a suta dialógus, a többnyire amatőr szereplőgárda iskolás szövegmondása és a szegényesen berendezett díszletek miatt ügyetlennek hatnak. A fantasztikumot hordozó képsorokban azonban Harvey remekel. A korai szürrealista film montázstechnikáját idéző bizarr képtársításai, a szokatlan világítási ötletek és a fáradhatatlan játék a ritmussal álomszerű hangulatot teremtenek. Ha előképét keressük a nem mindennapi végeredménynek, egészen Dreyer kábult Vámpírjáig kell visszaásnunk.

1962-ben született egy francia feldolgozása is Bierce novellájának. Robert Enrico gyönyörűen fényképezett, impresszionista ragyogású rövidfilmje a cannes-i fődíj után, külföldi filmtől szokatlan módon, az Alkonyzóna tévésorozatban is helyet kapott, hogy azután elvigye a kisfilmes Oscart is. Harvey adaptációja efféle babérokkal nem büszkélkedhet, de máig ható mondanivalójával egyik örök példája a forráshiányos helyzetre fittyet hányó művészi elkötelezettségnek.

A Lelkek karneválja három, kismértékben eltérő változatban létezik, és kísért a világban egy kiadás az utólag színezett kópiával is. A nálunk most megjelenő középső verzió a legjobb formájában mutatja a filmet, megspórol néhány felesleges, túlmagyarázó párbeszédet a nyolcvan perc körüli rendezői változatból, de tartalmazza az elhagyatott fürdőház történetébe beavató baljós beszélgetést, amely a türelmetlen autósmozitulajok által megvágott legkurtábból hiányzik.

Extrák: be kell érnünk egy szerény képgalériával és a film előzetesével.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8642