|
|
|
Láttuk mégBetty BlueSchubert Gusztáv
A francia filmművészetben öt-hat éve új raj bontogatja szárnyait. Néző legyen a talpán, aki a hazai mozik kínálatából ezt meg tudja állapítani. Leos Caraxtól először a legutóbbi francia filmhéten játszottak filmet (A rossz vér), Jean-Jacques Beineix-től pedig egy néhány évvel ezelőttin (kirobbanó sikerű első filmjét, barokkos zsúfoltságú szerelmi-bűnügyi történetét) a Dívát. Hogy mitől újszerűek ezek a filmek? Kézenfekvő a magyarázat: fiatalok készítik fiatalokról. Róluk ugyanis az utóbbi időben már csak az öregek (és a koravének) forgattak filmeket az öregeknek (és a koravéneknek). A papa mozijának nehézkes moralizálásából vagy könnyed semmitmondásából csak az nem derült ki: könnyű-e francia fiatalnak lenni?
A Betty Blue tanulsága szerint egyáltalán nem. A felnőttvilág sem munkát nem ad, sem szabadságot. A különbözés jogát nem ismeri el, jó szívvel elfogadható életmintát azonban nem kínál. Aki olyannyira képtelen egy számára idegen életstílust magára erőltetni, mint Betty, az előtt nem marad más út, mint a lázadásé vagy az önpusztításé. A lány egy ideig habozás nélkül (és fékevesztett vadsággal) vág vissza az őt ért sérelmekért, idővel azonban magába fojtja dühét, mígnem úrrá lesz rajta a téboly, és egy rohamában életveszélyesen megcsonkítja magát. Nagy kár, hogy Beineix képtelen hitelesen megjeleníteni ezt a folyamatot, mert nagyon is mai eshetőség, hogy egy féktelen szerelemszomjjal és életerővel megáldott vadóc egyszer csak a szentimentális regények sápatag kisasszonykáihoz hasonlatosan elemésztődjön a boldogság utáni sóvárgásban. Nem kevésbé izgalmas (és nem kevésbé megoldatlan) kérdés, hogy miért marad beteljesületlen a tökéletes testi összhang, a kölcsönös vágyakozás és imádat ellenére az az „őrült szerelem”, amely Bettyt és Zorgot összeköti. Ezeket a dramaturgiai gyengeségeket semmi sem teheti bocsánatossá.
Mégis, a hősnő különös egyénisége, a szokatlan színeket felvillantó színészi játék (a harmincas éveiben járó, alkalmi munkából élő írót, Zorgot Jean-Hugues Anglade, a mai francia film egyik favoritja, Bettyt pedig egy színésznőnek teremtett amatőr, Béatrice Dalle játssza), néhány eredetien groteszk jelenet, a helyszínek (az elhagyott tengerparti faház-kolónia; Lauserre, a filmen még sohasem szereplő francia kisváros) szokatlan atmoszférája, figyelemre érdemesítik Beineixnek ezt az első kettőnél (Díva, Holdfény a kanálisban) szerényebb és földközelibb vállalkozását is.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1166 átlag: 5.48 |
 |
|
|
|
