Láttuk még

A Maszk

Harmat György

Az emberi elme mindig jócskán a technika előtt jár. Évtizedek alatt hány játékfilmben találkozhattunk olyan figurákkal, melyek jellemét rajzfilmhősök kontúrjaira egyszerűsítették le. S lám, a komputerizáció csak ma jutott el odáig, hogy ezt a réges-régi „agyalmányt” „látványvalósággá” tegye, megtestesítse.

A történet előképeit kár lenne sorolni, annyian vannak. Stanley, a „tébláb” bankhivatalnok ősi maszkra lel, mely testileg is átalakítja viselőjét. Az ifjú ettől fogva kettős életet él: nappal a régi kisember, éjjel az új, varázshatalmú szupersztár. Arcára illeszti az álorcát, s jöhetnek a csodák. A Stanley vonásait karikatúraszerűen hordozó, kopasz pasi mindent meg tud tenni, amit eddig csak rajzfilmen láttunk. Forgószélként pörög. Kiugrik a szeme, visszahelyezi. Laposra nyúvasztva is tovább mozog. Változtatja a formáját, méreteit. Akárcsak a körülötte táncra kelő valódi tárgyak.

Még szerencse, hogy az éji gegparádék után napközben komótosabb a tempó. Kell a pihenés szikrázó szemünknek és alaposan igénybe vett rekeszizmainknak. A trükk persze önmagában nem lenne elég: szükséges Jim Carrey (Ace Ventura) tökéletesen ideillő, szélsőséges tornádójátéka. Aki pedig mértéktartó színművészetre vágyik, ne az ő filmjéhez üljön be a moziba. E – joggal – sikervárományos, gyakran élvezetes, szórakoztató produkció helye máris biztosított a filmtörténetben: először tette nagyfilmen végigvonuló eszközzé, tematikus alapötletté a videóklipekből, reklámokból már ismert digitális „élőanimációt”.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1995/04 56-57. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=849

Cikk értékelése:

szavazat: 1189 átlag: 5.42