KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zöld határ

Kárpáti György

 

A határ menti szlovén kisváros három dologról ismeretes: a salakmotorról, a helyi atomerőművéről és illegális embercsempészetéről. Az egyik korosodó embercsempész, a független Szlovénia első salakmotor bajnoka volt még ’91-ben, ám a hírnévből mára csak a rákos feleség öngyilkossága utáni gyász és egy lerobbant furgon maradt, mellyel minden éjjel emberek tucatjainak próbálja megadni a szabadságot és a lehetőséget egy boldogabb életre – ha már önmagának nem sikerült. Társa, egy zöldfülű fiatal ugyanúgy sodródik, futó kapcsolatokban talál menedéket, s élete majdnem olyan kilátástalan, mint azoké, akik éjszakánként a platón zötykölődnek a zöldhatáron keresztül az Unióba.

A túlélést és szabadságot jelentő Noé bárkája ezúttal a lepukkant Mercedes mikrobuszba transzformálódik, a modernkori Noé és partnere pedig nem válogat minden fajból kettőt, ezer euróért bárki felszállhat az életet (de az utasok számára legalábbis esélyt kínáló) „hajóra”. A szlovén alkotás nem hagyja ki a helyi nemzeti feszültségek kínálta ziccert sem, ám a történet nem korlátozódik macedónra és albánra, hiszen van itt iráni is, fehér és fekete, férfi és nő, idős és fiatal. A kusza viszonyokra, identitászavarra és a vészterhes közös jugoszláv múltra reflektálva a horvátok külön is megkapják a magukét, de a film ezen túlmutatva globális problémaként ábrázolja az illegális bevándorlást a legújabb kori vasfüggönyként is aposztrofálható EU határain kívülről, nem feledve, hogy a „kánaánba” igyekvők tucatjainak próbálkozásai a legritkább esetben érnek véget happy enddel. A Zöld határban minden benne van, ami egy jólfésült európai szociális drámához szükséges: apró drámák, személyes tragédiák, illúzióvesztés, kósza numerák, felszínes kapcsolatok, pizza 50 euróért, prostitúcióra kényszerített albán lány, zokniból kivillanó bankók. A keretes szerkesztés pedig egyértelműen jelzi, hogy a körforgás nem ér véget, a gyengék elpusztulnak, a dominánsok felülkerekednek – illegálisan próbálkozók meg mindig is lesznek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/06 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8297