KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nászéjszaka kísértetekkel

Torma Tamás

 

Gondolom, hangulati bevezetőül – és némileg a film jellemzéseképpen – elöljáróban nem árt megjegyezni; sem kísértetek, sem nászéjszaka nem szerepelnek benne. Utóbbira már csak azért sem kerülhet sor, mert főhősünk és túlkoros arája egyfolytában idegesítő rokonokkal és valami farkasemberrel viaskodnak. Természetesen ódon kastélyban, bizonyos Stormville nevű helyen. A dupla fenekű helyzetkomikumra az adott volna okot, hogy a manhattani rádió Rémszínházából érkeztek oda, előlegezett bizalmunk azonban már akkor elszáll, amikor Gene Wilder mindenáron félelmetesnek akar látszani.

Gene Wilder az író, Gene Wilder a rendező, Gene Wilder a felvevőgép előtt – csodálom, hogy az amerikai komikus nem tanult az Ifjú Frankenstein néhány éwel korábbi kudarcából. Igaz, rég elmúltak azok az idők, amikor Ionesco Orrszarvújában vagy Woody Allen Amit tudni akarsz a szexről... című filmjében játszott – neve lassan riasztani, nem pedig vonzani fogja a jobbérzésű mozinézőket. A Nászéjszaka kísértetekkel is az egy poénért minden logikai bakugrásra képes vígjátékok szellemében született, a bonyolultabbnak nevezhető pillanatok a színészek grimaszaira vannak bízva; az állandó jelzőkkel illethető egydimenziós szerepeket (úgy mint Buta Tehén, Rigolyás Inas vagy a Főhős Sármosan Pikírt Barátnője) effajta filmekből ismert arcok játsszák az elvárhatónál semmivel sem jobban. Időnként az volt az érzésem, hogy Telepódiumot látok, ahol a Vidám Színpad színészei mar-háskodnak, mindenki hozza a tőle megszokott figurákat, a szerep valójában mellékes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5318