Magyar Műhely

Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal

Rókatündér Sutapesten

Bilsiczky Balázs

Az Alena utazása rendezőjének első nagyjátékfilmje a mozikban.

„Elsősorban vígjáték, sok drámai elemmel, romantikus vagy akár bűnügyi szálakkal, mindez egy fantasztikus, felnőtteknek szóló mese kulisszái között” – mondja első nagyjátékfilmjéről Ujj Mészáros Károly, akivel a februárban mozikba kerülő Liza, a rókatündérről beszélgettünk.

*

A korábbi kisfilmjeidet és kísérleti munkáidat ismerve nem meglepő, hogy első nagyjátékfilmed is egy merőben szokatlan, a mese és a valóság elmosódott határán játszódó történet egy egyszerűnek tűnő ápolónőről, aki mellett viszont (nyilván nem véletlenül), sorra halnak meg az őt megkörnyékező férfiak. Ezzel együtt a Lizával egy kicsit visszatérsz a Gumiember vagy a Palika leviszi a szemetet világába, amit már azt hittem, hogy elhagytál, gondoljunk a 3 (történet a szerelemről) vagy az Alena utazása drámaiságára.

Helytálló megfigyelés, ugyanakkor ott volt az Álmatag férfiak titkos élete is, ami például pont egy évben készült az Alenával. Az 2007 környékén teljesen tudatos volt, hogy színészileg és történetében is egy drámaibb, realisztikus úton induljak el, de ettől még a dráma és a játékosság továbbra is egymás mellett haladt. Ez még az Alenában is tetten érhető, ahol vannak könnyítések, akár a zenehasználat vagy a képi feldolgozás terén.

Tény, hogy a Liza valamelyest emlékeztethet az első kisfilmjeim vagy az Álmatag férfiak… vonalára. Ez a forgatókönyv írásával párhuzamosan alakult így, amit 2007-ben kezdtünk el. Rengeteg verzión és átíráson ment keresztül, de ahova végül kilyukadtunk, az megint egy mese lett, egy mesét pedig nem lehet nem játékosan elbeszélni. Volt bennem egy furcsa érzés, mert nagyon szerettem volna csinálni mondjuk egy kézi kamerás, vérkomoly drámát, de ahogy a Liza átcsúszott egy meseszerű valóságba, egy furcsa, nem létező, magyar hetvenes évekbe, ahol kapitalizmus van, az stílusában egyszerűen ezt követelte meg.

A film elsősorban a főszereplőről, Lizáról, az ő karakterének fejlődéséről szól. A mellékszereplők is erős figurák, Liza alakjával kapcsolatban viszont úgy éreztem, hogy még nem nagyon találkoztam ilyen típusú karakterrel. Szempont volt-e az őt játszó Balsai Mónika kiválasztásában annak idején, hogy egy, a filmes közönség számára akkor még szinte ismeretlen arcról van szó (az HBO Társas/játék-sorozata ezen sokat változtatott), ami tökéletes összhangban van a végtelenül ártatlan, a világ minden apró részletére rácsodálkozó rókatündér alakjával?

Igen, a választásban az ő ismeretlenségének is volt szerepe, de abból a szempontból, hogy azt szerettem volna, hogy egy ismertebb arc legyen. Nem titok, mi tizenegy éve vagyunk együtt Mónival, dolgoztunk már együtt ezelőtt kisfilmekben, láttam színpadon, és szerintem korosztályának egyik legjobb színésznőjéről van szó. Ezt a színházi szakma is kezdi elismerni, noha sokáig háttérben volt, a Győri Színházban játszott. Ott ugyan eljátszotta szinte az összes Molnár Ferenc-darabot, amit azért is nevesítek, mert Molnár nőalakjainak ártatlansága és Liza ártatlansága között összefüggést érzek. E mellett az is fontos szempont volt a választásomban, hogy Móni nagyon sok mindent finomított a filmen. A forgatókönyvvel kapcsolatban is voltak olyan észrevételei, ami nagyban hozzájárult, hogy pont ez a fajta, ábrázolni kívánt lelkület tudjon igazán érvényesülni.

Abban pedig, hogy a többiek is ilyen jól működtek, rengeteget segített, hogy a forgatás előtt szinte az egész filmet elpróbáltuk. Ezt felvettem kézi kamerára, forgatáson pedig végignéztem a próbán készült aktuális jelenetet, vagyis volt mihez nyúlni. Nagyon sok filmben érzem azt, hogy bármennyire is jók a színészi alakítások, az egyes szereplők nem ugyanazt a játékot játsszák. A maga nemében mindenki szuper, de ha egy jeleneten belül találkoznak, ott sokszor disszonancia van köztük. Ezen nyilván sokat segít, hogy ha a felvétel előtt van próba.

Maga a történet, illetve a rókatündér-vonal honnan jött?

A kiindulópont Pozsgai Zsolt színdarabja, a Liselotte és a május volt, de a végére szinte teljesen eltávolodtunk attól a történettől, például aki a Lizában Molnár Piroska karaktere, Pozsgai darabjában nem is szerepel. Viszont már a kiindulópontnál sem volt mellékes, hogy a központi alak egy nő legyen, mert már akkor tudtam, hogy ez a központi alak a Móni lesz.

A rókatündérek története pedig Japánból jött. Pelevinnek is van egy könyve, az egy moszkvai rókatündérről szól. Eredetileg a kínai mondavilág egyik alakja volt, amit a japánok, ahogy az írásjeleket is, átvettek a kínaiaktól. Japánban olvastam erről, amikor a Palika leviszi a szemetet Tokióban szerepelt egy kisfilm-fesztiválon, ami aztán egy vándorfesztivállá alakult. Így jutottam el egy Nasu nevű helyre, ami a filmben is szerepel. Ott találkoztam először ezzel a rókatündér-jelenséggel, ahol ennek elég nagy a kultusza. Van itt egy rókáknak szentelt templom is, illetve egy szikla, ami állítólag egy híres rókatündérnek a megkövült maradványa.

Azért is volt elengedhetetlen ennek a szálnak a beemelése, mert azt szerettem volna, hogy ne csak úgy l’art pour l’art haljanak meg az udvarlók. Szintén a legkezdetibb fázisban elképzeltem egy japán énekest, aki a főcím alatt énekelt volna egy japán dalt, teljesen függetlenül a sztoritól. Annyira meghökkentőnek találtam, hogy egy japán énekes egy magyar történetben különböző helyekre leszúrva énekel nagy átéléssel egy japán slágert, hogy ezt szerettem volna főcímnek. És akkor egyszer csak elkezdett dagadni ez az alak és csak egyre hízott és hízott, és aztán igazából ez az alak vonzotta be ezt az egész rókatündér sztorit.

A kisfilmjeidet szinte kivétel nélkül egyedül írtad, a Lizát viszont Hegedűs Bálinttal. Mennyire tudtál alkalmazkodni ehhez az új helyzethez?

Ez egy nagyon érdekes út volt a számomra. Bálint 2007-ben kapcsolódott be a történetbe, először mint írói konzultáns. Tudni kell róla, hogy Krigler Gáborral és Lovas Balázzsal együtt enigmatikus alakja volt a hazai forgatókönyvírás megreformálásának a 2000-es évek elején. Ők hárman mondták azt, hogy muszáj lenne Magyarországon is meghonosítani a külföldön klasszikusnak számító, három felvonásos műfaji filmes forgatókönyvírást, a szerzői filmes vonal mellett.

Kezdetben voltak is ebből vitáink Bálinttal, mert én meg nem nagyon akartam tudomást venni erről a módszerről. A közös munka során aztán annyira megtetszett az a fajta hozzáállása, hogy a karaktereket a legprecízebben végig kell gondolni, átbeszélni és kialakítani, hogy a végén egy kicsit meghajoltam a három felvonásos szerkezet előtt is. A kisfilmeknél akár egy apró ötlet, vagy egy nagyon erős vég elviszi a hátán a dolgot. Ha viszont nagyobb terjedelemben gondolkodunk, akkor ezek a sorvezetők rendkívül hasznosak lehetnek. Ami pedig a karaktereket illeti – és ezt mindvégig ugyanúgy gondoltuk –, azoknak a tisztasága elengedhetetlen. A 3 (történet a szerelemről) könyvei már valamelyest megmutatták az ez irányú gondolkodásomat, mintha egy nagyobb filmből mutatnánk egy kis szeletet. A Megrekedve című epizód kapcsán például sokáig foglalkoztatott, mi lenne, ha abból indulna ki egy nagyjátékfilm, ha kibontanánk, hogy mi történik az autóban telefonáló alakkal.

Hozzáteszem: arra, hogy végleg elfogadjam ezt a három felvonásos sztori-felépítést, volt öt évem, ami iszonyatosan hosszú idő, és ami alatt rengetegszer átírtunk mindent, a legapróbb párbeszéd-elemekig. A végére már úgy tudtunk együtt dolgozni, mintha a két agy összeadódott volna, és sokszor pontosan azt mondta ki az egyikünk, amire a másik éppen gondolt.

Mit kell tudni a finanszírozásról?

A fő finanszírozó a Nemzeti Filmalap volt, ők három részletben adtak pénzt a filmre. Aztán ott volt a Filmteam, illetve Major István producer, aki a legkülönbözőbb struktúrákat alkalmazva szerzett támogatást a vállalkozásnak. Megemlítendő még egy svéd partner, illetve olyan cégek, amelyek különböző eszközöket, felszereléseket biztosítottak a film elkészítéséhez.

Mit gondolsz, milyen közönséget célozhattok meg a Lizával?

Kétféle változatát is teszteltük, rendes tesztvetítéssel, aminek elég érdekes eredménye lett. Azok között, akik megtekintésre ajánlották a filmet, nem számított a nem, az életkor, az iskolai végzettség, tehát nem volt semmi olyan dolog, ami valamiféle különbséget tett volna a nézők között. Alapvetően az jött ki, hogy egységesen szerették, szokatlannak tartották és nem magyarnak. Ez utóbbi egy bizonyos szempontból célunk is volt, hogy valami olyasmit csináljunk, amit hazai készítésben még nem láthattak a nézők, vagyis jó, hogy erről megvolt a visszajelzés, de ugyanakkor nem találtunk olyan behatárolható csoportot, akire bármiféle marketinget lehetne építeni.

Ezzel együtt én nem közönségfilmet akartam csinálni, hanem egy olyan, jó filmet, amit sokan megnéznek. Végig az volt bennem, hogy ha már költjük az állami pénzt, akkor olyanra költsük, ami minél több emberhez eljut. Ez a szempont erősebb volt annál, mint hogy olyan filmet csináljunk, ami a különböző fesztiválokon népszerű lesz. A művészfilm kontra közönségfilm felosztás is inkább úgy igaz szerintem, hogy elsősorban a nézőknek, vagy a fesztiválok közönségének szánjuk a filmet. Olyat szerettem volna csinálni, ami nekem is tetszik és a nézőknek is tetszhet, azt pedig majd meglátjuk, hogy sikerült-e.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 36-37. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12183

Cikk értékelése:

szavazat: 98 átlag: 5.48