|
|
|
KrónikaEduard Zahariev haláláraN. N.
A hazai filmes élet több tagját személyes fájdalomként érte a hír, hogy ez év júniusában, minden bizonnyal orvosi műhibából keletkező súlyos betegség után elhunyt Eduard Zahariev, bolgár filmrendező. A jeles alkotónak számtalan barátja, ismerőse volt Magyarországon, miután a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a „nagy Máriássy-osztályban” – így többek között Csata Károllyal, Elek Judittal, Gábor Pállal, Kardos Ferenccel, Kézdi Kovács Zsolttal, Lőrinc Józseffel, Rózsa Jánossal, Szabó Istvánnal együtt – végezte tanulmányait. A diploma megszerzése után visszatért hazájába, de az akkori magyar szellemi közeg hatása tovább élt szinte egész életművében. Elsősorban persze mégis tehetsége játszott meghatározó szerepet abban, hogy Valo Radev, Rangel Valcsanov és Binka Zseljazkova mellett a bolgár film egyik legmeghatározóbb, újító szellemű egyéniségévé nőtte ki magát. Dokumentumfilmjeiben az elsők között kezdte kritikai tárgyszerűséggel láttatni országa valóságát, első játékfilmjével, a megcsonkított Veleka egével (1968) jelentős szerepet vállalt az ötvenes évek átértékeléséért folytatott küzdelemben. A nemzetközi elismerést a hetvenes évek első felében készült két gyilkos erejű szatírája, A mezei nyulak megszámlálása (1973) és A társaság tisztelt tagjai (1975) hozta meg számára, melyek radikalizmusukkal új színt vittek a bolgár film jelenábrázolásába. Zahariev a kultúrpolitika szorításában és a világ filmművészetében végbemenő változásokat figyelve időben érzett rá a megújulás szükségességére. Fanyar, „népies” történelmi filmjében, a Férfias időkben (1977) maradandó összegzést adott a bulgáriai lét sajátosságairól, majd líraibb jellegű kamaradrámákban, a lélekábrázolás elmélyítésével folytatta a társadalmi ellentmondások vizsgálatát
(Majdnem szerelmi történet, 1980; Kunyhó a nádasban, 1982; Drágám, drágám, 1985). Az „ítélethozatalnál” végül egy kíméletlen parabolával leplezte le a zsivkovi rendszert (A rezervátum, 1990). Társadalmi érzékenységét azonban nem vesztette el a demokratikus reformok okozta kábulatban sem. Utolsó filmje, a Kései holdtölte (1996), melynek utómunkálatai közben érte a halál, már-már segélykiáltással felérő híradás egy ország széteséséről, egy nemzedék perifériára szorulásáról és lassú pusztulásáról.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1177 átlag: 5.59 |
 |
|
|
|
