KritikaRégimódi történetSzerepcserékReményi József Tamás
A Régimódi történet konfliktusai és lélektani vizsgálódásai a Büszkeség és balítélet dramaturgiáját igénylik.
Mit lehet kezdeni egy olyan nővel, akinek ábrándos éjszakán a Tejútról az eladható tej jut eszébe? És mit kezdhet e nő olyan férfiakkal, akiknek teljességgel ismeretlen a megélhetés, az áru fogalma, s gyermekien kérdezhetik: „Mit keresne a mi lekvárunk Fiuméban?” Ne válaszoljunk elhamarkodottan, hisz telve a világ össze nem illő emberpárokkal, akik a legkülönbözőbb okokból mégis egybekapcsolták az életüket.
Az ő titkukat nyomozta Szabó Magda a Régimódi történetben, noha éppen három évtizeddel ezelőtti regényének nagy sikere nem elsősorban a lélektani feladványnak szólt, hanem az úgynevezett „magántörténelem” fölfedezésének, a hivatalos történetszemlélettel s egyáltalán a makrotörténésekkel és makrohazugságokkal szemben a személyes históriák iránti érdeklődésnek. Szabó Magda ugyanis hőseit egy rég eltűnt világ kulisszái közt szemlélte, a Bach-korszaktól az első világháborúig, s rideg nőalakja a racionális polgárság, álomittas hímjei pedig a pusztuló dzsentriréteg közös magyar tragédiáját képviselték.
A Régimódi történet családregény, de annak éppen hogy nem régimódi. Szabó Magda kétszeresen is dominál benne: a szerző beszél hozzánk, amint gyűjt, összefüggéseket keres és kommentál, s személyében egy leányt figyelhetünk, amint édesanyja rejtélyes mondatától („Eleven szülők árvája voltam”) elindul időben vissza, a déd- és ükszülők felé. Ám a regény időrendet nem tart, a síkokat a nyomozás logikája szerint keveri. Dialógust egyáltalán nem találni benne, minden kimondott szó függő beszédben vagy emblémaként önállósultan áll, a jelenetekről gyakran csupán effélét olvashatunk: „Rickl Mária és Gacsáryné találkozása rekonstruálható.” Dramatizált formában, színházban és mozgóképen azonban ezeket a dialógusokat, jeleneteket meg kell írni. Ahhoz pedig, hogy egy hatszot ötven perces tévésorozat megálljon a lábán, a Régimódi történet láncolatszerű konfliktusai és lélektani vizsgálódásai a képernyőn lineáris építkezést kívánnak, s mintha a Büszkeség és balítélet dramaturgiáját igényelnék. És valóban, az alkotóktól a Jane Austen-sorozat ambíciója nem is állt távol.
A Tejút józan szemlélőjét, Rickl Máriát, a debreceni nagykereskedő lányát alkata és neveltetése ellenére leveszi a lábáról Jablonczay Kálmán, a békési nemesúr, Árpád vezér valahányadik leszármazottja. Bereményi filmjében ennek a nem is egyszeri szédületnek – hiszen később a megkeményedett lelkű asszony sem tud neki ellenállni – egyszerre van pszichés és társadalmi következménye: a bukott szabadságharcban, önfeledt életképtelenségben, betegségekben elroncsolódó Jablonczayak pusztulásba rántják magukkal a Rickl-ágat is. Akit ennek a haláltáncnak a forgószele elér, szerencsétlenné lesz; vagy úgy, hogy elhullik, vagy úgy, hogy talpon marad. Mifelénk az emancipáció ezért termett magányos, munkába temetett és temetkező nőket a huszadik századra. Rickl Máriától Jablonczay Lenkéig és Gizelláig.
E haláltánc ábrázolásának nagy veszélye a képeskönyv vonzása, amelynek a forgatókönyvírók is, az operatőr Kardos Sándor is s mindenekelőtt a rendező, Bereményi Géza nagyvonalúan elenáll. A Monarchia tágas pompája csak távoli információ, a miliőnek nem szépsége, hanem groteszk izzása van, akárcsak a regényben, és a történet egy kamaradarab színpadán játszódik, épp annyi couleur locale-lal, amennyi szükséges. Nem ironikusan, hanem őszinte szomorúsággal teszem hozzá, hogy e puritanizmus persze a forgatás anyagi feltételeinek szerénységével elegyes, ami nem is annyira a kulisszák, kellékek, helyszínek választékában, mint inkább az időhiányban, jó néhány jelenet elkapkodottságában, elnagyoltságában kárhoztatható. (Egyetlen, jellemző példa: Nagy Ervin arcáról Cserhalmi Györgyére áttűnve még csak-csak megérteti velünk a kép, hogy telnek-múlnak az évek Jablonczay Kálmán életében, az egyébként kitűnő Egri Kati viszont némi zavart okozva bukkan fel Gubás Gabi helyett hirtelen idős Máriaként.)
A Régimódi történet tévés változata tehát folytatásos kamaradarab, amelyben az eredeti oknyomozást a Bereményi-életmű szinte valamennyi jellemző motívumának analízise váltja föl. Jobbnál jobb színészeivel Bereményi ismét eljátszattja, milyen is az a közeg, amelyben időtlen idők óta csak megszállottan, egyfajta egzaltált eltökéltséggel lehet tenni valamit, a poézis azonos a felelőtlenséggel, és amelyben – tán épp ezért – folyamatosan zajlik férfi és nő keserves szerepcseréje. S e látlelet révén valóban létrjön a találkozás Szabó Magdával.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1236 átlag: 5.4 |
 |
|
