KritikaIdegölőGáz: vanHungler Tímea
A fogorvos, a bérgyilkos és annak szeretője. Tévedések vígjátéka a napfényes Rodoszon avagy olcsóbb mint a lasztminit.
Nem vérlázítóan rossz komédia az Idegölő (ellent is tudunk állni a címből adódó összes magas labda lecsapásának), inkább csak bágyadtan utánérzős vagy utánérzősen bágyadt darab. Mentségére szóljon, hogy igyekszik megtalálni a (ki) utat a szóviccek, a jellem- és helyzetkomikumok, az altesti poénok és a dramaturgiai fordulatok útvesztőjéből, ám hol egy túlspilázott geg, hol egy túl későn megmagyarázott fordulat, hol a sután elvarrt szálak, hol a követhetetlen érzelmi motivációkkal bíró karakterek akasztják meg a tempót, melynek – vígjáték lévén – nem ártana végig egységesnek maradnia.
Semmi gond azzal, hogy jól ismert panelekkel próbálkozik a rendező (sok új nincs már a nap alatt), de a „tévedések vígjátéka” típusú alaphelyzet biztosabb kezet igényelne – passzentosabban illeszkedő dramaturgiát, szellemesebb dialógusokat és némi önmérsékletet a poénok területén (számomra örök rejtély, hogy a „büfiben”, a „pukiban”, az orrtúrásban, a férfi impotenciájában és a nő orgazmus-képtelenségében mi annyira vicces).
A történet szerint a félig magyar, félig görög származású bérgyilkost, a gitártokkal bóklászó (a la Desperado) Keszeget (Gesztesi Károly) azzal bízzák meg, hogy likvidálja egy bűnügy koronatanúját Rodoszon, az ügyefogyott fogorvost, Jorgost (Yannis Zouganelis). Hősünk – a honi vígjátéki trendhez igazodva (Apám beájulna, Csudafilm) – el is látogat Hellász földjére, hogy a kellemest összekötve a hasznossal, munkája mellett igyon egy kis ouzót, eljárjon egy hasapikit, és belekóstoljon a görög színházi életbe is.
A szálak egymásba gabalyodnak – a fogfájással küszködő bérgyilkos épp annál a fogdoktornál köt ki, akit ki kellene végeznie, mi több, egyéjszakás kalandja, Christine (Natalia Dragoumi) nem elég, hogy az orvos sógornője, még rendőr is, akit kapitánya azzal bízott meg, hogy a tárgyalásig vigyázzon a veszélyben forgó rokonra.
Kérdés persze, hogy mennyire profi egy olyan veszélyes bűnözőként számon tartott bérgyilkos, aki fogfájósan repülőre száll, mi több: ahelyett, hogy kivégezné a célszemélyt, összehaverkodik vele. De az is talány, hogy a nyomozásban résztvevő Christine miért nem kér az őrsön egy képet az Interpol által körözött bűnözőről; hogy nem válik gyanússá a számára a sógor körül sertepertélő magyar idegen a városban.
Keszeg feladatát megkönnyíti, hogy dokinkat időközben szerelmi csalódás éri, így elszántan készülődik az öngyilkosságra, melyben még az sem akadályozhatja meg, hogy az Elektra próbái gőzerővel folynak, és tehetségtelen amatőr színészként ő játssza a darab címszerepét.
Mellékszálként akad még egy bájos süketnéma magyar anyánk (Molnár Piroska), aki ahányszor felbukkan a vásznon, megszólal az érzelmes zene; ugyanígy: amint Gesztesiből Mr. Hyde előtör, sejtelmes és fenyegető az aláfestés; és a főcímdal is többször felcsendül, nehogy megfeledkezzünk arról, hogy ilyenje is van a filmnek.
A szálakat a rendező végül igencsak kapkodva varrja el – a kötelező happy end felülírja az összes morális-etikai kérdést –, a végjátékban már sem az nem okozhat gondot, hogy a fogdokiból hülyét csinált a felesége, sem az, hogy a bérgyilkos pályafutása alatt hány áldozatot küldött át a másvilágra. Persze egy jól megcsinált komédia esetében mindez a bocsánatos bűnök között is elkönyvelhető – Fonyó mozijában sem annyira ez, mint inkább az a zsenánt, hogy a legjobb poénja az a jelenet, melyben a gázművek képviseletében Csányi Sándor pár másodperc erejéig unottan cigarettázgatva felbukkan, és ki akarja főhősünk lakásában kapcsolni a szolgáltatást.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1093 átlag: 5.59 |
 |
|
