|
|
Láttuk mégVérvonalSólyom András
Egy sziklafalon felfelé igyekvő férfi lezuhan, mert a kötele elszakad. Kiderül róla, hogy a legnagyobb amerikai mammutcégek egyikének igazgató-tulajdonosa volt. Rokonsága ujjong, mert ha a cég kiárusításra kerül, egytől egyig hatalmas örökségben részesülnek.
Nyomozó érkezik a történetbe. Közli: az igazgató halála nem volt véletlen, nem baleset történt. Komputerek, számítógépek segítségével keresni kezdi a gyilkost.
Közben az elhunyt leánya úgy dönt: nem szünteti meg a céget. Kinevezi magát igazgatónak, így esélyt ad arra, hogy könnyedén csődbe vezesse a céget, de nem osztozik a rokonsággal, s hogy nem, ismeretlen tettesek az életére törnek. Ezen csak ő csodálkozik el, a rokonok hümmögnek. A nyomozó egyre többet tud.
Sejtetések, félrevezetések segítségével az utolsó pillanatig titok marad a gyilkos személye. És ez így helyes. Persze örülhetnénk a felsorakoztatott sztároknak, ha sablonos figurák illusztrálása helyett jellemek megszemélyesítése lenne a feladatuk. Vagy a történetnek is jobban örülhetnénk, ha – lényegét tekintve – nem volna agyonkoptatott a romlottság, a pénzimádat meséje. Legalább az operatőri leleményesség, vagy a filmes elbeszélésmód magával ragadó lenne! De egyik sem az. Nem marad más, mint bámulni a pompától ragyogó ruhák látványát, a fényűző életet élő figurák világkörüli rohangászását.
Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1031 átlag: 5.61 |
 |
|
|
|