PostaArról a szubjektív tényről...Bikácsy Gergely
Arról a szubjektív tényről, hogy miért alszom el a tévékrimik nézése közben, amikor viszont a leírt detektív-történeteken hajnalig izgulok, s még az angol nyelvkönyvem is valahogy így kezdődik: I’m Milligan. I’m a detective. I’m a very good detective. (Czobor–Horlai: Angol nyelvkönyv.) – erről tehát bőven lehetne objektív közhelyeket mondani. Például, hogy a tévékrimiben látom, s ráadásul ugyanúgy és ugyanakkor kell látnom az okosnak hazudott nyomozó buta képét, mint más hárommillió nézőnek, míg a könyv lapjain egyesegyedül én képzelem el úgy, ahogy nem hárommillió, de három másik néző sem.
Ez a magyarázat azonban még mindig hiányos, hiszen a moziban – ahol szeretem a krimit – ott is látnom kell az okos pofákat. Igaz, hogy akiknek szeretem a történeteit, (James Hadley Chase, Dashiell Hammett, Patricia Highsmith), azok nem bután okos detektívekkel jeleskednek, Patricia Highsmithnél például csak gyilkos van meg áldozat. A tévékrimikben azt tartom a legelviselhetetlenebbnek, hogy nem képekben mesélnek. Hogy mik azok a képernyőn villózó fényfoltok, azt nem tudom, ahhoz a tudósok hadaira volna szükség, csak abban vagyok biztos, hogy nem képek. Nekik én semmit sem hihetek el. Mindent átható jellegtelen szürkeség uralkodik bennük. Szobaberendezés: nem hiszem. Ruhák: nem hiszem; utcák: nem hiszem. Egyszerűen csak képeket, olyan igazándi mozgóképeket várok a tévé-krimikben, hogy mélysége, meg ereje, meg valami kis gazdag izgalma legyen a látványnak. Hogy egy tárgy vagy egy emberi arc „megelevenedjen”. Dehát nem elevenedik meg. Halott itt mindenki. Még a hullák sem élnek. Itt félni nem lehet, egy megvillanó kés látványa is ásításra ingerel. Ordít róla, hogy ál-kés.
Hegyi Gyula kollégám a Filmvilág 1984/4-es számában rajongva-méltatva, hódolva bókol Derrick meg a másik NSZK-krimisorozat előtt. Mindenkinek ízlése szabja meg, minek örül, miért rajong. Nem ásítanék most se nagyobbat, mint amikor lekapcsolom a televíziót, de az már glosszára ingerelt, amikor Hegyi ekként lelkendezik:”a Derrick és a Tetthely a maga műfaján belül kétségkívül figyelemreméltó produkció, s nehéz volna megmondani, melyikük a sikerültebb. Lehet, hogy magánmániám, de én még az új nyugatnémet film, Fassbinderék hatásából is érzek valami keveset e vállalkozásokon.”
Bocsánat, Halottakra még a legbutább krimikben, még tán a Derrick-filmekben sem foghatnak rá mindent. Mondják, hogy a Hitchcock-sorozat kevésbé látványos darabjait unták a tévén nevelkedett, s képi fogékonyságot onnan tanult néző-milliók. Az unalom szent joga minden nézőnek. De hát Fassbinder és Derrick? Hitchcock és Mike Andros? A tűz és a víz? Üres a képzelet tűzhelye. Szegény ember vízzel főz, s lobogó tüzet csak saját rémálmaiban lát. Legyen így. De hogy végül is már tűznek véli a langyos vizet? Izgalmas bűnnek a butaságot? Melyik tévé-detektív fogja e rejtélyt kinyomozni?
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1347 átlag: 5.62 |
 |
|
