KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/december
MAGYAR MŰHELY
• Jancsó Miklós: A kövek üzenete Forgatási napló

• Dániel Ferenc: Traktort, párttitkárt vegyenek!
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Egy titkos filmrendező Beszélgetés Ember Judittal
• Kovács András Bálint: A játékfilm esete a dokumentumfilmmel A történet újraélesztése
FESZTIVÁL
• Sipos Júlia: Közös szennyesünk A zöld hegy
• Turcsányi Sándor: Török idők Yilmaz Güney után
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Csepeli György: A rendező, az operatőr és a gyilkos A média öl
• Kovács András Bálint: Kaki, pisi, fing
• Schubert Gusztáv: Meg egy szó a szépművészetekről

• Almási Miklós: A (film)birodalom visszavág Feltámad a mozizás?
KÖNYV
• Bernáth Gábor: A tiszta háború
• Földényi F. László: A posztmodern lélek mozija Wagnertől a CNN-ig
ANIMÁCIÓ
• Bóna László: Jó éjszakát Disneyvel! Agresszív animáció
• Lőrincz Éva: Hupikék falanszter Szelíd animáció
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Csorba csészéink Vigyázók
• Koltai Ágnes: Lenin és a gyapjúzokni A gorilla délben fürdik
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A bérgyilkosnő
• Koltai Ágnes: Tito és én
• Barotányi Zoltán: Célkeresztben
• Fáber András: A farkas árnyéka
• Ardai Zoltán: Tökéletes célpont
• Harmat György: Jessie Lee bosszúja
• Tamás Amaryllis: Nagy durranás 2.

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tito és én

Koltai Ágnes

A gyerekek mindig figyelnek minket. Nemcsak a neorealizmusban és Vittorio De Sicánál; nemcsak François Truffaut-nál a Négyszáz csapásban; nemcsak Wojciech Marczewskinél a Hideglelésben; nemcsak Gárdos Péternél a Szamárköhögésben. Árgus szemekkel vizslatnak Goran Markovićnál is. 1954-ben, Belgrádban, egy szűkös lakásban miről álmodik egy tízéves fiú? Titóról és egy kislányról.

Láttunk már ilyet: egy koraérett gyerek átlát a felnőttek kisszerűségén, hazugságain, megalkuvásain. Úgy kommentálja a velük töltött időt és eseményeket, ahogy fásult idegenvezető beszél holt kövekről. Hűvösen és méltóságteljes távolságtartással. Csak egy valaki nem fér bele a szülők-tanárok-undokrokonok rezervátumába: Tito marsall. Őt a szemtelenke fiú apja helyett is imádja. Mert akit a Teremtő néki atyjaként kijelölt, az oly esendő, oly szegény és oly ügyefogyott, hogy csak lesajnálni lehet.

Goran Marković 1992-ben forgatta múltfaggató filmjét. Ironizáló története akkor került a mozikba, amikor a szabadcsapatok már diadalittasan öldökölték egymást. Az az ország melynek félmúltjáról szól a film, megszűnt, s a mosoly is lehervadt azoknak az embereknek az ajkáról, akik utólag szívesen nevetnének a marsall-kultuszon. A történet amúgy sem fergeteges, félúton elfogyott a rendező ötlete, s főhőséből, a dundi pionírból próbál megélni, no meg az elmúlt tíz év legtehetségesebb színészéből, Predrag Manojlovićból. A Csak egyszer szeretünktől A papa szolgálati útra mentig ő játszott minden fontos exjugoszláv filmben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=641