Láttuk mégA Nap lányaKapecz Zsuzsa
Fabio Barreto az 1982-es cannes-i fesztiválon mutatta be első nagyjátékfilmjét, amelyet alig 25 évesen forgatott, mégsem újoncként. Rövidfilmjei közül a Joseph és Maria története díjat nyert az 1977-es Brazil Filmszemlén, és számos, nemzetközi sikert aratott filmben dolgozott, többek között a nálunk is vetített Bye, bye Brasil és a Flor asszony két férje rendezőasszisztense volt. Ez utóbbival a bátyja, Bruno Barreto lett világhírű.
A Bernardo Élis novellájából készült film balladisztikus hangvételű vádirat az indián őslakosság – mai napig tartó – faji megkülönböztetése, kitaszítottsága, lenézett kultúrája ellen. A film erősségei is, gyengéi is ebből az indulatból fakadnak. Barreto háttérbe szorítja a cselekmény bonyolítását, nem foglalkozik azzal, hogy tetszetős sztorit tálaljon a néző elé, ehelyett figuráinak belső mozgatására összpontosít, és nagyon hitelesen, tárgyilagosan bemutatja érzelmeik és viselkedésük átalakulását. A Javáé törzsből származó Put Koit, vagyis a Nap lányát a fehér tizedes megszerzi, megszereti, majd megtagadja, és végül megöli. Ez a történet éppen azért hátborzongató, mert nincs benne semmi rendkívüli, és a kitűnő fő- és mellékszereplők révén a fizikai-pszichikai kiszolgáltatottság szinte minden árnyalatát felvillantja.
Sajnos Barreto néha belefeledkezik egy-egy szép naplementébe, a csábítóan gyönyörű tájba, andalító zenébe, és ezek a részek egyenetlenül illeszkednek az egyébként imponálóan szűkszavú, visszafogott, sokszor feszült képsorok együttesébe. Nagyszerű viszont a színészvezetése, a lenyűgözően eszköztelen Gloria Pires és az arcrezzenéseivel is takarékoskodó Nuno Leal Maia kettőse mellett mindegyik epizódszereplő egyenrangú teljesítményt nyújt. Szép film A Nap lánya, bemutatkozásnak mindenképpen ígéretes. A fiatalabb Barreto-fivér nevét is illik megjegyezni.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1387 átlag: 5.45 |
 |
|
