FesztiválSanremoA megkésett álmodozások koraSzékely Gabriella
Kiküldött munkatársunk beszámolója
Sanremóban, a Szerzői Filmek Fesztiválján olyan filmeket vetítenek, melyek forgatókönyvét maga a rendező írta. Különös szervezői elv, manapság már az égvilágon semmit sem jelent. Nem minősíti vagy jellemzi a bemutatott műveket, hiszen, például, az idei programban a nagydíjas román Adela egy Ibraileanu-regény adaptációja, a finn versenyfilm, A kortárs Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból című könyvének parafrázisa, a lengyel Krolikiewicz egy Bursa-regény nyomán írta forgatókönyvét, Vera Chytilová szintén idegen sztoriból rendezte A faun megkésett délutánját, és még a forgatókönyvírásban is társat keresett magának. (Persze vetítettek klasszikus értelemben vett szerzői filmeket is elvétve, a legszerzőibb közülük az amerikai Jon Jost munkája, a Lassú mozgások, melynek történetét, forgatókönyvét és zenéjét is a rendező szerezte, s maga volt az operatőr is. (A film ismeretében: inkább anyagi okok játszhattak közre e három alkotói szerep egyesítésében.)
Sanremo tehát réges-régen nem a töltőtoll-kamerák fesztiválja. Akkor hát milyen? Olyan, mint az összes többi filmes mustra valamelyik tengerparti városkában, elő- vagy utószezonban. Ha a fesztiváligazgatónak szerencséje van, és időben stoppolja le az érdekes filmeket, sikerül eloroznia kollégái elől a figyelemre méltó alkotásokat: színvonalas; ha peche van, mint idén, akkor laposra sikerül.
Álmodozó, boldogtalan filmhősök népesítették be ezt a rivierai kis nyaralóhelyet, dacolván a kora tavaszi napsütéssel, a virágzó fákkal, a szelídülő tengerrel. Természetükhöz inkább illett volna a szomorkás nyárutó vagy az esős ősz. Az író Emil Codrescu, a román Mircea Veroiu filmjében, az Adelában eltéríthetetlen melankóliával menekül élete utolsó, nagy szerelme elől. A nosztalgiába burkolt fin du siècle, a századvég, a valószínűleg mindmáig utolsó békeidő pompázik a vásznon, buja kertekben, túlnyílott virágok között, fülledt enteriőrökben, az elfojtott, be nem vallott érzelmekben. A folyóparti kúriába érkezik vendégségbe Emil Adeláékhoz, az elvált fiatalasszonyhoz, akit kislánykorában látott utoljára. Lenyűgözi az érett, a kor konvencióinak fittyet hányó nő temperamentuma, független, szabad személyisége, és úgy viselkedik, mint Turgenyev Ászjájában az orosz ember a randevún. Kifinomult intellektusa, túlbonyolított érzelmei megbénítják cselekedeteit, elfut a boldogság elől. Mert a beteljesült szerelem, a boldogság is valami olyasmi, amiért felelősséggel tartozunk, teljesítendő feladat az életben, az ábrándként kergetett szabadság biztos elvesztése. Emil elmenekíti magával az ábrándképet, búcsúzik érzelmeitől, és a századtól, melyet egy hasonlíthatatlanul más világ vált majd fel.
Mircea Veroiu (akinek egyébként teljes életmű-sorozata is szerepelt a fesztivál programjában) érzékenyen figyeli hőseinek lelki csatározásait. A környezet is szereplő a filmben a folyópart, a kert, a kúria, a szecessziós szaletli hatásos életteret fonnak a szerelmesek köré, melyben csak semmitmondó dolgok hangzanak el. A történet nem szavakban fogalmazódik meg, nem látványos akciókban, természetesen formálódó hangulatok tudósítanak hőseink sorsváltozásairól. Reménytelenül, csöndesen bánatos, szép film az Adela.
Az orosz irodalom ihlette A kortárs című finn alkotást is, Timo Linnasalo rendezését. Dosztojevszkij Feljegyzéseit próbálja egy fiatal színész Helsinkiben, megelevenednek a kosztümös próbajelenetek, majd a pétervári egérlyukban találjuk a dosztojevszkiji indulatokkal, eszmékkel viaskodó színészt, akihez aztán ismét bekopogtatnak a regényhősök. Egybejátszik, pontosabban összekavarodik, még pontosabban összezagyválódik az irodalmi adaptáció és az alkotói reflexió. Szánalmas küzdelem az író szellemével, aki még megidéztetni sem hagyja magát, hiába a látványos erőfeszítés, az egérlyuk mocska, Helsinki részeg szennye, a színész eszelős sóvárgása. Tanulságos kudarc, úgy látszik, a finn és az orosz vodka között mégis lényeges a különbség.
És, mint láthattuk, a féktelen képzeletet repítő lengyel vodka is különös eredménnyel járhat. Grzegorz Krolikiewicz A nagynéni meggyilkolása című munkájában egy diák hagymázos ábrándozását követhetjük nyomon. Az Andrzej Bursa-regény nyomán készült filmben egy mai varsói Raszkolnyikov próbálgatja a „mindent szabad” határait. A bűn: a nagynéni meggyilkolása, amit, mint a történet folyamán kiderül, természetesen csak gondolatban követett el hősünk, a bűnhődés: miénk, a nézőké. Krolikiewicz többnyire nagy látószögű, torzítós optikájával, zavaróan külsőséges eszközökkel mutatja a torz valóságot, melyben hőse a szabadságot, a kitörést, az elszakadást hajszolja, ha kell, bűnözés árán. Pedig a nagynéni jóságos, anyja helyett gondoskodik róla, ételéről, italáról, tiszta ruhájáról, fedélről a feje fölött, csak éppen elszívja előle a levegőt, gúzsba köti a gondolatait és vágyait. Az erőlködő víziók, az izzadtságszagú képi asszociációk ellenszenvesen tolmácsolnak egy korántsem érdektelen gondolatot a szellem, a személyiség szabadságának védelmében.
Talán csak Nyikolaj Gubenko álmodozó hősnőjének volt szerencséje Sanremóban. Nem mintha díjjal jutalmazták volna teljesítményét az Élet is, könnyek is, szerelem is című filmben. Neki sikerült egyedül megvalósítania, amit elhatározott. Amiről álmodozott. Persze, ábrándjai nem a fellegekben szárnyaltak, nem a világ megváltását tervezte, csak egy szociális otthon életéét. A frissen érkezett fiatal orvosnőnek nincs könnyű dolga. A leltárba vett, fejadagokra, férőhelyekre elosztott „kontingenst”, az öregeket, vissza kell varázsolnia emberi lényekké. Elő kell bányásznia az uniformizált otthonlakókból a személyiségeket, az érzelmeket, a rég elfelejtettnek hitt képességeket, tehetséget. Az orvosnő lázasan dolgozik, és a sikerélmények sokasodnak. A szélütéses öregember festeni kezd, a hajdan volt énekesnő koncertet ad. A rácsokat leszerelik az ablakról, kitárják a teraszajtókat, a végleges hervadásnak indult életek új erőre kapnak, kivirulnak, ismét szeretnek, gyűlölnek, veszekednek – élnek. Gubenko finoman egyensúlyoz a könnyes részvét és az irónia hajszálvékony mezsgyéjén. Talán csak az orvosnő figuráját kezeli túlságosan is fontoskodó komolysággal. Igaz, a fiatalasszonynak komoly akadályokkal kell megküzdenie, a helybeli bürokrácia sokfejű sárkányával, de ügyesen suhintja le az értetlen fejeket. Boldog ember, arctalan ellenséggel nem is találkozott.
Bezzeg Vera Chytilová címszereplője, a faun, A faun megkésett délutánjában! Ez a korosodó, latin szerető, aki Prága műemléknegyedében régiségekkel telezsúfolt lakásából indul el reggelenként, hogy múlhatatlan férfiúi vonzerejének újabb és újabb bizonyítékára leljen, a rendezőnő könyörtelen iróniájának jóvoltából még az utcasarki kutyapiszokban is ármányt kell, hogy feltételezzen. A faun, talán a Játék az almákkal ifjú orvosfigurájának korosabb változata. A menzeli charme elkopott az évek múlásával, külkeresünk mindent egyesít magában, ami ellenszenves és nevetséges lehet egy hiú, elkényeztetetett, önző, öregedő agglegényben. Aki feltehetően más arcot lát reggelenként a borotválkozó tükörben, mint mi, a nézők. Aki eszeveszetten rohan, hogy lépést tartson a feltartóztathatatlan, követhetetlen idővel. Persze, hogy állandó késésben van, persze, hogy behozhatatlan az egyre növekvő lemaradás, persze, hogy nevetséges, persze, hogy groteszkké válik minden pillanatban, amint megszólal, amint csak megmozdul.
Üdítően gonosz film Vera Chytilová gegsorozata. Fáradhatatlanul sziporkáznak az ötletek, a rendező kíméletlenül hajszolja hősét a mulatságosabbnál mulatságosabb bohóctréfákba. A jellegzetesen csehes zamatba most univerzális aromát kever. A prágai kispolgárokhoz, a panelházakba zárt lakótelepiekhez fűződő ambivalens érzéseit egyértelmű elutasítás váltotta föl. A molière-i megsemmisítő humor süt a képeiből. Hősén túllépett az idő, morálja, a rendező szerint, nemcsak ódivatúan mosolyogtató, hanem kiirtani való. Chytilová fegyvere a nevettetés. Változatlanul jól bánik vele. Bár harcmodort változtatott, a stílus téveszthetetlen.
Valószínűleg nem lehet teljesen veszélytelen a közelében élni.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1337 átlag: 5.57 |
 |
|
