Első és utolsó nyilatkozatEco Umberto
Azt írja rólam az egyik lap, hogy az amerikai premieren azért nem jelentem meg, mert nem értek egyet a filmmel, holott ezekben a napokban Dániában voltam, ahol tiszteletbeli doktorrá avattak. Szeretném tisztázni, hogy – miután elsősorban egyetemi tanár vagyok – a két esemény fontossági sorrendje egy pillanatig sem volt kérdéses számomra.
A könyvem alapján készült filmet körülbelül tíz országban vetítik, s érdekes módon mindegyikben arra kíváncsi a sajtó, a rádió, a televízió, hogy a szerző elégedett-e a produkcióval. Próbálnék csak egyszer is válaszolni, legalább egy évre tönkretenném az életemet. Visszautasítom a kannibalizmusnak ezt a formáját, s minden további kérdésre ennek az első és egyben utolsó nyilatkozatnak a fotókópiájával fogok felelni.
A másik ok, amely miatt nem beszélek többet a filmről, az a Jean-Jacques Annaud iránti tiszteletem. Könyv és film két különböző dolog, mindegyiknek más az alkotója, más a sorsa. Annaud nem akar az én könyvem olvasásához kulcsokat adni a közönségnek azon kívül, hogy filmet készített belőle. És alighanem ő sem venné jó néven, ha én tenném ezt az ő filmjével. Annaud a maga alkotását „A rózsa nevének palimpszesztusa”-ként definiálta. A palimpszesztus olyan pergamen, amelyről az eredeti írást levakarták, s helyébe újat írtak. Minthogy két különböző szövegről van szó, az első szöveg szerzőjét megkérdezve kiderülnének a különbségek, és máris lábra kapna a rádióban, a televízióban és a lapokban a pletyka, amely ezekből az egyszerű megjegyzésekből messzemenő következtetéseket vonna le. Ezt pedig Annaud-hoz fűződő barátságom és iránta való csodálatom miatt nem engedhetem meg magamnak.
Ha azt mondanám például, hogy tetszett a labirintus, valaki még arra következtetne belőle, hogy nem tetszett a templom; ha azt mondanám, hogy különösen Adso és Vilhelmus kapcsolatának ábrázolása tett rám mély benyomást, valaki azt erezhetné ki belőle, hogy elégedetlen vagyok Vilhelmus és Jorge kapcsolatának ábrázolásával stb. Leghelyesebb tehát, ha hallgatok. Azok megnyugtatása végett, akiket nem hagy békén ez a kérdés, annyit azért mondhatok, hogy a film elkészülte után választhattam, adom-e a nevemet a produkcióhoz, mint az ötletadó mű szerzője vagy sem (meg kívánom jegyezni, hogy anyagi hasznom egyik döntésből sem származott volna). A nevem maradt, le lehet vonni a következtetést. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy szerintem a film ugyanarról szól, amiről a könyv. Részben igen, részben nem. A film a könyvnek egyfajta olvasata, mégpedig elsősorban vizuális olvasata. S tegyük hozzá, hogy ha valaki egy ötszáz oldalas, tudományos eszmefuttatásokkal teletűzdelt szöveget két óra látványba akar sűríteni, óhatatlanul szelektálnia kell. Én erre nem lettem volna képes; épp ezért utasítottam vissza a kérdést, hogy közreműködjem a forgatókönyv megírásában. Elfogadtam azt, amit más csinált belőle.
Meg fogom nézni a filmet, s igyekszem közben nem gondolni a könyvre. És tapintatlan, tiszteletlen, rosszindulatú és közönséges embernek tekintem azt, aki ezek után csak egyetlen kérdéssel is zaklat a témával kapcsolatban.
L’Espresso 1986. 41. szám
Magyarósi Gizella fordítása
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1720 átlag: 5.43 |
 |
|
