Krónika

Cary Grant (1904–1986)

Schubert Gusztáv

Alexander Archibald Leach az angliai Bristolban született egyszerű szülők gyermekeként. Lehetett volna mesterember, akár az apja, de miért éppen egy bristoli fiúból hiányozzék a kalandvágy (az Avon menti dokkokból indult el Cabot Észak-Amerikába, Gulliver Lilliputba)? Tizenhárom évesen megszökik egy vándorcirkusszal. Ekkor még nem jut messzire. Három év múlva azonban már New York felé hajózik Bob Pender akrobatáival. Archibald Leach táncoskomikus lesz. Elérkezett az Újvilágba, de Fantázia partjai még sehol sem látszanak. A Broadway csak megélhetést kínál, kalandot nem. Már huszonhét éves, mikor a véletlen kegyelméből a Paramount Birodalomba vetődik: egy barátnője megkéri, végszavazzon neki a próbafelvételén, így is történik, és a filmesek egyszercsak észreveszik: „óriás fekszik a parton”, őt szerződtetik. Hamarosan felfigyel rá Mae West, a halványuló csillag, csalhatatlan női érzékkel ismeri fel Archibald Leachben Cary Grantot, a sztárt, az Ideális Férfit. Cary Grant nem valamely jótulajdonságával ejti rabul a nőket (filmjeiben alkalmasint: Marlene Dietrichet, Katherine Hepburnt, Jean Arthurt, Ingrid Bergmant, Grace Kellyt, Eva Marie Saint-et) nem csupán daliás szépfiú, mint Gary Cooper, nem erős támasz, mint Clark Gable, nem is babusgatásra szoruló óriáscsecsemő, mint James Stewart. Mindez együtt van meg benne; Apa, Fiú és Szerető egy-személyben, a telhetetlen asszonyi vágyakozás „sötét tárgya”, homályos szentháromsága. Ez a ritka együttállás nemcsak három kívánság teljesülését ígéri, de egy negyedikét, a legtitkosabbat és legmélyebbet, a szerelem soha-be-nem-teljesülését is. Mert hiszen ez a két-, sőt háromarcúság elbizonytalanít, zavarbaejt. Képtelenség kiismerni, sem uralni, sem hódolni előtte nem lehet. De hát éppen ez a cél, így a vágyak sohasem csitulhatnak, a szerelmi szenvedély (szenvedés) „örökké” eleven maradhat.

Cary Grant kétségtelenül igazi sztár volt, egy vágyálom tökéletes megtestesülése („Milliók fejéből kipattant kísértet vagyok” – mondhatta volna Al Caponéhoz hasonlóan), hogy annak látsszék, ahhoz jószerivel semmit sem kellett tennie, arcvonásai, gesztusai, habitusa predesztinálták a szerepre, hogy nagy színész volt-e, az marosak ezért sem dönthető el teljes bizonyossággal. És persze azért sem, mert Hitchcock négy filmjén kívül (Gyanakvó szerelem; Forgószél; Tolvajt fogni; Észak-Északnyugat) művészi képességeit próbára tevő feladatokat nem kapott, a „sophisticated comedyk”-ben az elbűvölő szélhámos kliséjénél többre nem volt szüksége (George Cukor: Sylvia Scarlett; Vakáció; Philadelphiai történet; Howard Hawks: Ez a lehetetlen Bébé úr; Leo McCarey: Kár volt hazudni), meglehet Hitchcock sem tett többet, mint hogy jobban kiemelte az ellentmondásos Cary Grant-imázs sötét színeit.

Élete utolsó húsz évében, jóllehet legendájához híven megmaradt örökifjúnak, nem vállalt több filmszerepet. Archibald Leach-ként élte tovább a felső középosztálybeli üzletemberek simán futó életét. A polgár most meghalt. Cary Grant azonban velünk marad. És mivel az örök női vágyakozás keltette őt életre, nem is halhat meg soha.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1987/03 64. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5596

Cikk értékelése:

szavazat: 1064 átlag: 5.55

előző 1 következő

új komment