KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/október
KRÓNIKA
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : 8. Titanic Nemzetközi Filmjelenlét Fesztivál
MAGYAR MŰHELY
• Balassa Péter: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Filmcsók
• Heller Ágnes: A trák asszony nevetése A Jancsó-szalon filozófusai
MÉDIA
• Schubert Gusztáv: A képzet hatalma Médiabomba
• Hahner Péter: Amikor a farok csóválja...
• Hirsch Tibor: A képernyõ istene Truman Show

• Nádori Péter: Célpontok 1968: az elfelejtett Amerika
• N. N.: Mi lett velük?
• Epres Viktor: Amerika-amnézia
• Csejdy András: Felsőfokú honismeret A nagy Lebowski
• Beregi Tamás: Púderporparádé Maszkabál a mozivásznon
• Varró Attila: A tőr és a maszk Zorro álarca
• Kövesdy Gábor: A multiplex még nagyobb Mozi-forradalom
• Zachar Balázs: Mozgópiac
• Molnár Dániel: A hangerõ velünk van Multihang
• Bojár Iván András: Az ezüstnitrát illata Mozihalál
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Reformkonyha A Balkán mozija
• Kövesdy Gábor: Kelet-nyugati átjáró Karlovy Vary
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Vászoncigányok Romani Kris – Cigánytörvény
• Schubert Gusztáv: Mizz Bronti segít Két angol lány
• Takács Ferenc: Az érzéstelenített látvány Ryan közlegény megmentése
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A rokon
• Bori Erzsébet: Welcome to Sarajevo
• Nyírő András: Dark City
• Vidovszky György: A suttogó
• Hungler Tímea: Grease
• Tamás Amaryllis: Bűntársak
• Hirsch Tibor: Chipkatonák
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: A bab is hús A nagymama és a kinofón

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Romani Kris – Cigánytörvény

Vászoncigányok

Bori Erzsébet

Gyöngyössy Bence bemutatkozó játékfilmje lovári cigányok között játszódó Lear-mese.

 

A Cigánytörvényről igazán csak a legjobbakat mondhatom: szép, humánus, kulturált és politikailag korrekt film. Nemes szándéka érdekében a legnemesebb művészi hagyományokból merítkezik, a Lear királytól a népmesén át a magyar és a külhoni cigány film legértékesebb darabjaiig.

A hatvanas évek konjunktúrája után ma ismét jól mennek a romák a moziban. Nekik áll a zászló, hihetnénk, mert végre önmagukért és önmagukban váltak érdekessé, nem pedig a társadalom felett akarnak ítélkezni általuk. Való igaz: ezekben az újmódi filmekben ők maguk láthatók, hermetikusan zárt közösségeikben, mondhatni légüres térben, a tágabb környezet, a fehér többség diszkréten eltűnik mellőlük vagy belemosódik a háttérbe. Mindez nagyon is érthető: az ellenséges közeggel való összeütközéseket ábrázolva minden bizonnyal orbitális közhelyekbe futna bele az alkotó; ellenkező esetben – a jó sápadtarcú – hazug giccsbe. Gyöngyössy Bence tudatában lehetett a veszélynek, és megpróbált kimenekülni a csapdából. Egyik mentsvárának a mesét választotta, másiknak a bolondot. A Lovér nevű főhős elmaradhatatlan társa egy ki tudja, honnét szalajtott magyar fiú, a Tamáska, és a szent együgyűvel mindjárt két legyet is ütnek egycsapásra. A „mentális másság” – szakszerűen szólva – szintén kelendő téma manapság, odatúl Oscart szoktak érte osztani, másrészt az ártatlan bolond megfizethetetlen szolgálatot tesz a dramaturgnak. A film Tamáska vállára rakja a konfliktusteremtés súlyos terhét, miatta kell távoznia a cigány Learnek a két nagyobbik lánya házából, megspórolván így a tradicionális roma kultúra összeütközését a feltörekvő, asszimilálódó családok másféle életmódjával.

A történet Magyarországon játszódik, lovári cigányok körében (lásd a hős beszélő nevét), akik időnként cigányul beszélnek egymással, de mindennek semmi jelentősége. A Romani krist nem lehet korszakhoz kötni, ideje bizonytalan – a szegénytelep felszámolás tanácsi programja és a cigány Regan garázsában tárolt csempészáru hazai megjelenése két különböző évtizedre esett –, bár erre elfogadható mentséget teremt a mese. A szociológiai hitelesség vagy a dramaturgia csele különben is érvényét veszti azzal a kérdéssel szemben, hogy minek csinált roma filmet Gyöngyössy Bence. Mi köze a cigányokhoz, mit akar róluk, velük vagy általuk elmondani? (És kinek?) Nem eléggé nyomós ok, hogy most ez érdekli a világot.

Mármost, ha számba vesszük a második aranykor (a kilencvenes évek) cigány filmjeit, mindnek felhozhatunk valamit a mentségére. A legnyomósabb ok Tony Gatliffé: ő ugyanis roma, és mondanom sem kell, mi a különbség egy cigány film és egy cigányokról szóló film között. Kusturica túláradó, szenvedélyes cigányrománca lenyűgözi a nézőt; a neki vetett bármely természetű gáncsot kicsinyes próbálkozássá teszi elementáris filmcsináló tehetsége. A macedón Stole Popov legújabb kísérlete közeli rokonságban áll ugyan a Cigánytörvénnyel, de fölé emeli bővérű humora és a legmaibb balkáni valóságba ágyazottsága.

De közelíthetünk másfelől is: romák a kilencvenes évek magyar filmjeiben. Szívemnek kedves példa a Paramicha, amelynek szigorúan véve nem a cigány életvilág a tárgya, „csak” romák szerepelnek benne. Szederkényi Júliának eszébe sem jutott, hogy az írástudatlan Glonci bácsi helyett hivatásos színművésznek adja a főszerepet, vagy a roma hősöket kivegye természetes közegükből, holott a Paramicha minden, csak nem szociografikus film. Czabán és Pálos Országalmája szép határeset: a főszerepeket profi színészek játsszák benne, a csoportos szereplőket a csenyétei romák adják. De itt a neves fővárosi művészek pontosan azt játsszák el, hogy ők a neves fővárosi művészek, akik lemennek falura színházat csinálni.

De ezek itt a szerencsés kivételek. A vászoncigány – szemben az igazival, amely nyelvében és múltjában éppoly sokféle, mint életvitelében és értékeiben – meglehetősen egyforma az egész világon: dalból van a lelke és aranyból a szíve, festői és fotogén szegénységben él, akár a jég hátán is, féli az istent meg a rendőrt, mivel szenvedélyes temperamentuma és pusztíthatatlan életereje folytán mos áthágni a tízparancsolat és a Btk. szabta korlátokat. A többségi csoportokkal való kapcsolata ennélfogva konfliktusokkal terhes, a sápadtarcúak amúgyis kiszámíthatatlan népség, miszerint van köztük jó és rossz, rasszista és mintaszerűen toleráns. A roma ábrázolat gyakran emlékeztet óegyiptomi (v. ö. őshaza) reliefre: statikus, nem ismeri a perspektívát, csak egy nézete van, kor- és világtalan.

A „kinek készült?” kérdésre csak rosszmájú választ adhatok. Az a gyanúm, hogy ebben a filmben sem a választott kisebbség nem ismer majd magára, sem a többség őrá. A Romani kris ideális nézője sosem lakott Szabolcsban, sem a Józsefvárosban, és nem olvasta Solt Ottilia tanulmányait. A Romani kris ideális nézője az a nemzetközi zsűritag, aki éppúgy filmvászonról ismeri a romákat, mint mi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/10 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3822